Százon túl...

Hosszú ideje nem jelentkeztünk, pedig lett volna miről írni, számos téma itt maradt vázlatban. Így igazából magam sem értem miért laposodott el ennyire ez a blog, biztosan benne van a váratlanul elhalálozott fényképezőgépem is, meg a brutálisan száraz nyár is. Talán még feltámasztható ez a blog — feltéve ha maradtak olvasók. Remélem a 100. bejegyzés lendülete kitart majd a továbbiakban is.

A tavalyi özönvizes időszak után ismét fura nyarunk volt. Gyakorlatilag július első felétől egyetlen csepp eső sem esett egészen október elejéig. Néha csak kilométereken múlott egy-egy kiadós zivatar, de valahogy mindig elkerülte a hegytetőt az áldás. Ennek örömére a ház mellett bokáig ért a por, augusztus végére már látszott a vízhiány az öreg tölgyeken is, a gyertyánok meg zörgősre száradt levelekkel borították be a kertet. A mindenféle bokrok bágyadtan lógatták leveleiket. Vadvirág is csak mutatóban volt a kertben, a dús rét is gyakorlatilag kiégett, és a szeder termése is nagyon kevés volt az idén.

Különös tekintettel, hogy lassacskán eljöttek azok az idők, amikor ténylegesen a kertünkről lehet valamit írni, nem pusztán vadvirágos témákról lehet beszámolni. Vágjunk bele rögtön a közepén, azaz annál a pontnál, hogy hogyan is kezdődött el a sziklakertünk kialakítása.

Egy sziklakert születése I.

Sokszor tréfálkoztam azzal, hogy mifelénk az ásót csákánynak hívják. Ez ugye abból adódik, hogy a hegy tetején levő telkünkön gyakorlatilag egy vékonyka erdőtalaj van csak, ami persze éppen csak elfedi a sziklákat. Már ahol elfedi egyáltalán. :) Sokszor jártam úgy, hogy egy kosárnyi sziklát szedtem ki egy 9cm-es cserépnyi növényke kedvééért. Már a területünk legelső bejáráskor megkedveltem egy nagyobbacska sziklát, ami dacolva a hegyi rétünk bujaságával egy kb. méter hosszú, 60-70cm széles területen kidugta a hátát a földből. Korábban ez mellett volt a "fekvőfenyő", így növény nem sok volt körülötte, csak áprilisban vidámkodott ott néhány tavaszi kankalin, meg szamócák zöldeltek elszórtan.

Valami hirtelen felindulásból szeptember 25-én megragadtam a csákányt, és gondoltam megnézem már mekkora is az előbb említett kő. Szépen elkezdtem körbebontani, a csákány csak úgy szaladt bele a porszáraz földbe. A kitermelt földdel elkezdtem a terepet kiegyenlíteni, ugyanis a kerítés felé erősen lejt.

A nagy szikla kezdi megmutatni magát.

Csákányozás közben jutott eszembe, hogy ha már itt ez a szikla, akkor mi lenne ha egy sziklakert középponti elemévé válna? Kő van bőven, és egyre több lesz belőle, így a költségvonzata minimális. Az ötlet megtetszett, így tovább bányásztam a földet, mígnem a szikladarab ami korábban alig 10 centit állt ki a földből kezdte megmutatni magát. Először abban reménykedtem, hogy majd valami nagy monstrum lesz, mélyen lent a földben, és akkor egy meredek sziklafalat alkot majd a kertben, de úgy tűnik lapos. Amikor 20-30cm mélyre jutottam, az addig meglepő módon a kövön békésen ücsörgő Emma csillogó szemekkel megkérdezte, hogy:
— Apaaa körbeszaladgálhatom ezt a nagy kövedet?

Ekkor már egy nagy amőba alakú, vízszintes aljú terület éktelenkedett a kertben, állábaival kiharapva az ősgyepből egy jókora területet. A terület egyik szélénél pedig ott terpeszkedett a kő! Miközben Emma nagy brummogással birtokba vette az amőbát, én meg a lapát nyelére támaszkodva élveztem a körpályára állt apróság látványát, megindult a fantáziám. Gondoltam az eddigi ültetések során kitermelt brutális mennyiségű kőből csinálok valami nagy halmot, hagyva kisebb földfülkéket a kövek között és majd azokat ültetem be. Esetleg meg kellene próbálni megbillenteni a nagy követ és alátámasztani, hogy jobban érvényesüljön a tömbje. Már-már nekiveselkedtem, amikor megütötte a fülemet a még mindig rendületlenül keringő Emma folyamatos csacsogása:
— Brrrrr-brrrr. Piros a lámpa megállás! Már zöld, mehetünk tovább. Hoppá! Itt csobog egy patak, úsznak a halacskák... Brrrrrr-brrrrr... — és csak berregett tovább körbe-körbe, csak a piros lámpák állították meg nagy ritkán.

Patak? Hm, ez nem is rossz! Mi lenne ha a szikla egy sziget lenne egy viszonylag kis vízmélységű tavacskában, ahol a madarak jókat tudnak fürdőzni a nagy kövön és a vízbe tett kisebb nagyobb lapos sziklákon állva, lehetne benne pár kóbor halacska is végeredményben. Ennek építenék egy vadregényes sziklás peremet mindenféle mohás kövekkel, eldugott virágokkal, körbe a kerítés felé valami nagyobb termetű bokros növény kellene. A terület naponta pár óra napot kap, ami nálunk relatíve a legjobban benapozott helyek egyikévé teszi. Mindez amúgy is a tervezett pihenőkert területe, ott éppen jó lenne a hangulata, Emma is bizonyára élvezettel tanulmányozná a vízi, és vízparti élővilágot. Végeredményben szinte minden megvan helyben ami kell a terv végrehajtásához! Ennyit a sok előre skiccelgetésről és álmodozásról. Sokszor a hirtelen jött ötletekből lesznek a legjobb dolgok.

Szóval így lett a szárazságból sziklakert és egy majdani kerti tó. Előbbi már nagyrészt megvalósult, utóbbi értelemszerűen majd tavasszal lesz esedékes. A sziklás részek kialakítását megkezdtem még idén ősszel, mondván nem baj az, ha a téli hó, olvadás összetapasztja a kövek közé töltött port., másrészt meg pár hagymás növény beültetésére is remek ez az alkalom. A következő bejegyzésekben megpróbálom összefoglalni, hogy hogyan is alakul a kivitelezés.