Úgy tűnik az idén hamarabb van itt a tavasz. Kis képes kerti sétára invitálom hát a nagyérdeműt...
Az elmúlt évben igencsak hanyagoltam a blogírást. Túl sok esemény nem történt, bár vannak új kedvencek a kertben. Ezekről majd külön postban emlékeznék meg, de a szemfülesebb Olvasók itt is kiszúrhatják a képek között az újdonságokat...
A hosszú hétvége óta gyorsulni látszik a tavasz. Most megkísérlem összefoglalni, mi hol tart jelenleg a kertben és a közvetlen környékén.
Az utca menti vegyes bokorsövényben már virágzik a som, az erdőben pedig sok a hóvirág... A kertben az északi lejtőn előbújt a Salátaboglárka és a Vérehulló fecskefű is zöldel már. Érdekes ez a hely, mert ilyenkor tavasszal az északi lejtőt sokáig süti a nap, de gyakorlatilag suroló fények vannak reggeltől estig. A boglárkákat szívem szerint áttelepíteném a déli laposra, ahol úgysem nő semmi. Ennek elsődleges oka, hogy éppen az út közepén van a boglárkás rész, két nagyobb foltban. Ugyan eddig túlélték a minimális forgalmat ami arrafelé van, de ha előbb-utóbb belakjuk a kert azon részét, és lesz ott valami köves út, akkor sajnálnám ha kipusztulnának. Kérdés, hogy ez a növényke mennyire viseli ezt, milyen mélyre hatolnak le a gyökerei, stb. Gyanítom élőhelynek jó lesz nekik a kiszemelt új hely, mert attól pár méterre a szomszéd kertben is nagy foltokban virít. Kérdés, hogy most próbáljam meg kiemelni őket, vagy várjam meg amíg elvirágzanak?
A háztól délre, a lapos részen is vannak már életjelek. A legelsőként ültetett, halványlila krókuszainkon már kinyílás előtti bimbók vannak. A tavalyi ültetésből is sok kibújt már a sziklakertben. A krizantémok elszáradt hajtásai között is kizöldült már néhány friss hajtás. A legjobb hír, hogy Kata bíztatása nyomán a tavalyi elszáradt virágok helyén megtúrtam a vastag avarréteget, és megtaláltam a Tavaszi kankalinok több példányát is. Ezek maguktól még nem merészkedtek az avar fölé. Ott lapulnak a tölgylevelek védelmében amíg csak lehet. Más a startégiájuk mint a krókuszoknak. Azok ugyanis aggresszív kismalac stílusban dolgoznak: tűhegyes zöld lándzsáikkal mindenen keresztüldöfnek, ami csak az útjukba akad.
Tavaly nyáron az utcában tenyésző nagy orgonabokrok tövénél cseperedő kis sarjak közül kibányásztunk egy nagyjából arasznyi magas egyedet, és áttelepítettük a kertbe. Eleinte azt hittem nem marad meg, pedig helyzeti előnyben volt az utcai társaihoz képest, hiszen kapott vizet amikor nagy volt a szárazság. Mégis olyan bágyadt, sárgás levelei voltak amíg be nem köszöntött az őszi hideg. Most a napokban megkerestem, és az egyetlen szárának csúcsán egy szép, életerős rügyet találtam. Lehet mégis megkapaszkodik a kertben, és lesz egy orgonabokrunk is?
Az egyik köszméte bokron a rügyekből elkezdtek kibomlani az első levelek, de mindegyik gyümölcsbokor határozott életjeleket mutat. Esténként már elkezdtem nekik kis vizet adni, elég száraz ugyanis a talaj a tóásási tapasztalataim szerint.
Az előző bejegyzésben említett szobalakó kankalinokat és jácintokat kitelepítettem a sziklakert egy teljesen újjonnan kialakított részébe. Az egész onnan indult, hogy találtam egy jókora kupac nagyobbacska követ, aminek a fényt kapott oldala már szép zöld lett a mindenféle zuzmóktól, algáktól. Így úgy gondoltam, hogy bővítem még a sziklakertet, és erre a területre költöztek ki a szobai növények — végülis már nincs túl rossz idő, hajnalonta sem fagy hosszú ideje. A jácintok közül a rózsaszínű már elvirágzott mire kikerült, a fehér még most indítja a második virágát. A kankalinok közül a sárga egész jól elvan, a vörös-sárga színűek picit szétborultak, de a tő közepén növő újabb bimbóknak látszólag nincs baja.
A sziklakert bővítés során tovább mélyítettem a nagy kő körüli majdani medret. Az innen kitermelt, és valamelyest gyökértelenített földdel töltögettem fel a frissen elhelyezett sziklák közötti fülkéket. Jelenleg olyan 50–60 cm mélyen jár a sziklakert és a nagy kő közötti rész, ez lenne a tervek szerint a legmélyebb terület. Azért ezt még jócskán mélyíteni kell majd, ha teleltetni is akarom a tóba tervezett halakat. Ahogy haladok lefelé egyre több a szikla, így már ott tartok, hogy egy-egy kiadós csákányozás után homokozólapáttal kell kiszedni a földet, kidobálni a köveket, mert az ásó, lapát folyton elakad. Egyébként ebben a mélységben még kimondottan hideg, fagyos a talaj!
Eleinte abban gondolkoztam, hogy a tómedret agyaggal fogom kialakítani, amire kétféle technológia is létezik. Az egyik szerint por állagú agyagból kell a meder aljára kb. 10 cm vastag réteget teríteni, amit megdöngölve tömörítenek. Ennek alternatívája, hogy nyers (azaz nem kiégetett) agyagtéglákból rakják ki a medret, szorosan egymás mellé illesztve a darabokat. Ezután lapvibrátorral dolgozzák össze a felületet. Mindkét esetben praktikus egy vékony kavicsborítás, hogy a vízbe ne mosódjon bele az agyag. Ezeket teljesen nem vetetettem még el magamban.
Ami eltántorított egy kicsit, hogy a nagy kő relatíve könnyen megemelhető, így elvileg a hagyonányos fóliás megoldást is viszonylag könnyen össze lehetne hozni. Gyaníthatóan ez kissebb macerával járna. Az agyagtéglás tömörítős technika szerintem ilyen kis méretekben, meredek partfalakkal amúgy is macerásnak tűnik. Ha már agyag, akkor a porított változattal dolgozó technika tűnik kivitelezhetőnek.
A rövid hétvégén ezt a sziklakert-tó környéket szeretném majd folytatni, amennyire lehetséges. Úgy tűnik az idén kertépitős blogba fogunk átcsapni...
Ma reggel még éppen csak ébredeztem, amikor megláttam ahogy a függönyön átszűrődő kora tavaszi napfény kirajzolta a cserepes jácint kontúrját. Talán nem meglepő, hogy azonnal nyúltam is a fényképezőgépért.
Az elmúlt napokban kellemes időjárás volt, így többször is kint voltunk a kertben és próbáltuk megtalálni a sziklakertbe az ősszel ültetett krókuszokat, téltemetőket. Nem jártunk sikerrel. Pénteken Emese észrevett a régi, szokásos ágyásban pár hajtást. Így krókusz nélkül bizonyára nem maradunk az idén sem, max. kicsit késik majd a virágzás.
Magamban már temettem a sziklakerti krókuszokat, mert ott nem volt olyan vastag lombtakaró rajtuk, lévén a szél állandóan lehordta onnan a leveleket. Aztán a téli időszakban többször elolvadt havat követő kőkemény hidegek miatt teljesen kőkemény lett a föld arrafelé.
Aztán elhúztam a függönyöket, és megrökönyödve néztem milyen mélykék az ég, mintha csak valami erőteljes polárszűrőn át néztem volna a tájat! Rögtön kikívánkoztam egy kis fotózásra, de ez egy ideig még technikai okok miatt váratott magára.
Eleinte csak sétálgattam a kertben, élveztem a langyos napsütést. A cseresznyefákon, gyertyánokon szép rügykezdemények dudorodtak már, a gyümölcsbokraink is a határon voltak.
Érdemes lesz idén fokozottan figyelni az öt gyümölcsbokorra, hiszen közülük három még tavaly ősszel került át erre a valamivel naposabb helyre a kerítés melletti árnyasabb területről. Úgy tűnt igen szerényen vegetáltak az elmúlt években. Az első növényeink voltak a kertben, így idejük már bőven lett volna megerősödni, főleg hogy ez az erdőszéli terep kimondottan kedvező a számukra. A köszméte még csak egy-két szemet termet azt is lelegelte valami helyettünk. A ribizlibokrokon eddig egy marék termésnél több egyik évben sem volt. Azért döntöttem végül tavaly az átültetésük mellett, mert úgy gondoltam esetleg a több napfény segít nekik a növekedésben.
A köszméte tüskéinek védelmében már egész komolyan kezdet kialakulni a majdani levelek helye, így úgy néz ki, hogy ezek szépen átvészelték a telet. A ribizliken még nem ennyire előrehaladott a rügyfakadás, de látszatra nincsenek elfagyva — bár nincs túl tapasztalt szemem az ilyesmihez.
Ugyancsak tavaly ősszel került át a fűszerkertből két még igencsak apró levendulabokor. Ezek a gyümölcsbokrokkal szemben, a majdani kerti út túlsó felén vannak. Picit megbolygattam a száraz leveleit és örömmel vettem észre, hogy mindkettőnek vannak friss zöld hajtásai is, a sok ezüstösre száradt tavalyi mellett. Így remélem terebélyesedni fognak az új helyükön is. Enyhén visszacsipkedtem, de még kicsik, így nem akartam túl drasztikusan megritkítani.
Alaposabban körülnéztem a sziklakertben is. Ez ugye még csak egy félkész terület, mert az ősszel túl sokat már nem volt értelme megcsinálni. Idén tavasszal egy tavat szeretnék a nagy szikla köré ásni, így jelenleg többek között ezen megy a technológiai agyalás.
A sziklakert egyik legnagyobb területű része a Krókuszdomb lenne. Ide tavaly sárga és háromszínű krókuszok sokasága került eldugdosásra, és pár téltemető is keveredett közéjük. Tegnap még semmi nyomuk nem volt itt a kis hagymásoknak, de ma délben négy pici hajtás már kidugta a fejét a földből. Reméljük, hogy a jövő hétig még több elő fog kerülni közülük, mert eddigi tapasztalataink szerint március végére már virágozni is szoktak.
A sziklák közé telepített mohák köszönik jól érzik magukat, szépen emelik a kis tokjaikat, érlelik benne a spórákat. A köveken meglepő módon már apró pókok szaladgálnak meglehetősen fürgén. A dolog azért érdekes, mert elképzelni nem tudom kit, mit eszik ilyenkor egy pók, amikor még egyetlen más ízeltlábú sem tűnik aktívnak. Reméljük nem hobbikertészeket eszik. :)
A téltemetőket is megpróbáltam megkeresni, egyenlőre nem jártam sikerrel. Talán túl sok is volt felettük az avar, így a levelek nagy részét finoman lehúzkodtam a fa körül, ahova beültettem őket. Hideg, nyirkos volt a talaj, talán így most picit több meleget kapnak, és ha szét nem fagytak akkor előcsalogatja őket a napsütés.
No és ha ezt a bejegyzést a jácinttal kezdtem, itt az ideje, hogy legyen róla kép is, nem csak a fejlécben, meg rejtőzködő árnyalakként. Azt hiszem ha csak rajta múlna, menne már kifelé szívesen! :)
Szélviharos, de meleg napunk volt. Odakint még alszik a kert, idebent erőteljesen növekednek az új jövevények.
Kint erős szélvihar, és +7 °C volt, ragyogó napsütéssel. A talaj cuppog a sártól, a felső pár centi alatt ui. még kőkeményen fagyott a föld. Hogy mi lehet odalent a téltemetők és a krókuszok hagymáival csak találgatni lehet. A felszínen a tavaly szüleimtől áttelepített kövirózsa(?) és egy a kertben talált húsos levelű növényke az egyetlen zöld, leszámítva a mohákat és zuzmókat. Ha netán valaki felismeri őket ennyiből szívesen venném ha beírna kommentbe, hogy ezek pontosan kifélék. :)
Idebent már zajlik az élet. Még nincs egy hete, hogy a hosta és a jácint átkerült egy nagyobb cserépbe, de brutális fejlődést mutatnak. A jácint már majdnem kinyílt, a hosta pedig megduplázta a méretét, e sorok írásakor már arasznyi magas és 3 levele is van. A kis oldalhajtása is 3cm nagy lett, pedig ültetéskor ellepte a föld!
Az előző bejegyzésben emlegettem két új növényt, amely egyenlőre cserepekbe került, hogy kivárjam az ültetéssel az igazi tavaszt.
Ha már egyszer szétszedtem a növénykéket dokumentáltam is a gyökérzetüket. Elsőként a hajtatott jácintot lapogattam ki a kis rózsaszín műanyagból. Nagyon szépen fejlett gyökerei voltak, teljesen kitöltötte az edényt. Nem sokkal nagyobb az új helye: most egy 9cm-es kerek műanyag cserépbe került. Szerintem tavaszig mindenképp elég lesz neki a hely, utána pedig megy a kertbe. Nemsokára virágozni is fog, már látni a levelek között megbújó bimbókat.
A Hosta érdekesebb volt, hiszen eleve szokatlan módon volt becsomagolva. Egy alul lyukacsos, átlátszó műanyag dobozban volt egy fóliába tekert növény. Hatalmas gyökere volt és két zöld hajtása. A gyökeret feltekerve csomagolták össze pár marék alig nedves kávébarna tőzegszerű anyaggal. A gyökerek kiegyenesítve 15–20 cm hosszúak is lehetnek, sajnos nem jutott eszembe lemérni. Mindenesetre bíztatóan néz ki, inkább attól tartok, hogy ha már eleve ilyen nagy, akkor mit fog szólni a szűk edényhez, és később hogy bírja majd a kertben az erősen köves, kötött talajt?
Gyönyörű, tél végi hangulatú hétvége van ma. Az egész kert úszik a napfényben, a hó szikrázik, az ég kék, az eresz csepereg. A környék hóemberépítő gyerekek nevetésétől hangos...
Készítettem pár képet a kertben is, meg a közvetlen környékünkön is. Délelőtt voltunk egy nagyobb dömörkapui szánkótúrán is Emmával, ezekről majd egy-két képet egy külön bejegyzésben még közreadok itt — most azonban koncentráljunk kertünk két újdonsült lakójára.
Még tegnap találkoztunk két növénykével egy bevásárlás során, és nem volt szívünk ötthagyni őket. Az egyik egy olcsókategóriás hajtatott jácint, valószínűleg rózsaszínű. A másik egy hosta, egyészen pontosan Hosta Sieboldiana Funkie lenne. Előbbi egy icipici cserépben nyomorog, utóbbi pedig dobozos kivitelű.
Úgy gondolnám, hogy hó alá kiültetni nem feltétlen lenne szerencsés az új jövevényeket. Már csak azért sem, mert a föld bizonyára még csontkemény, hiába olvad rajta a hó. Ugyanis két hétig gyakorlatilag hótakaró nélkül volt hajnalonta akár –18°C is. Utána száraz porhó esett, olyan 20 cm vastagon, de a hideg maradt. Volt olyan nap amikor napközben se jött –12°C fölé a hőmérséklet! Aztán tegnap jött még újabb 10 centi friss hó, de ez már tapadós, nedves volt — délután pedig elértük a fagypontot. Most szombat déltájban +4°C meleg, finom télvégi idő van.
Sokfelé olvastam már a hostákról, hogy mennyire jól érzik magukat az árnyékos kertekben is, ezért régen terveztem, hogy betelepítek párat. Most hogy így megláttuk a polcon, úgy gondoltuk Emesével, hogy tegyünk egy próbát. Sajnos csak később kezdtünk el gondolkozni azon, hogy lehet nem ez az időszak a leginkább alkalmas a növényeknek a kitelepedésre. A hosta leírása nagyon szűkszavú, azt emelik csak ki erőteljesen, hogy miután megvettük mielőbb ültessük át. Ezért sem akarnám dobozban hagyni, bár az jó kérdés honnan tudja a növény, hogy már hazavittük? :)
Így úgy gondoltam, hogy első körben átköltöztetem a növénykéket nagyobb műanyag edénybe. Ezt követően egyenlőre a ház hűvös, de nem fagyos részein fognak lakni. Ha kienged a talaj, akkor földlabdástul, azaz a gyökereik ismételt bolygatása nélkül költöznek majd ki a kertbe.