2009. június 3., szerda

Hosszú szünet után...

Nincsenek megjegyzések:

Hosszabb ideje nem írtunk ebbe a blogba semmit. Igazából kert szempontjából nem is nagyon volt mit írni, az élet más területein annál inkább zajlott az élet.

A nyár közepén ugyanis megérkezett családunk a legszebb virága: Emma lányunk. Így mondhatnánk azt is, hogy biza' jobb dolgunk is volt/van mint a blogolás. :) Így most röviden összefoglalnám pár mondatban az elmúlt hónapok kerthez kapcsolódó eseményeit.

Októberben végleg kiköltöztünk, de ekkor sokat már nem tudtunk tenni a kerttel. Kertész ismerősünk, Nóri segített az őszi munkákban, többek között pl. szakszerűen megvágta a meglehetősen vadul burjánzó sövényt. Ezúton is köszönet neki érte — valóban szépen megdúsult mostanra.

Rövid, hűvös ősz volt, aztán meg novembertől kezdve beköszöntött hóban dús tél. Pesten alig, vagy egyáltalán nem maradt meg semmi a hóesések után, nem úgy nálunk a hegyen! Itt minden havazással csak hízott a hótakaró. Márciusig kitartott a majd 40cm hó, ami aztán pár nap alatt elolvadt... Ki is lépett Szentendrén a medréből a Bükkös-patak!

A tavaly ültetett bokrok közül a málna sajnos nem maradt meg, a köszméte és a ribizlik szépen kizöldült. A krókuszok is szépen kinyíltak, a téltemetők sajnos nem jelentkeztek. A kankalin-áradat is menetrend szerint megjött. Mostanra már a harangvirágok virítanak, bár idén kevesebb van belőlük mint tavaly.

Leánykökörcsin
Leánykökörcsin

Márciusban a szentendrei piacon feltűnt egy bácsika, aki leánykökörcsineket árult. Elsőként két tövet vettünk tőle, az eladáskor szépen el is mesélte, hogy mennyire védett, milyen igényei vannak stb. Két héttel később is ott volt, így akkor ismét hoztunk tőle kökörcsint. Rákérdeztünk, hogy ugye termesztett állományból van, és nem az erdőben szedte. Elsőre felháborodott, hogy mit is képzelünk róla, és persze hogy magról van hiszen nagy mennyiségben szállítja...

Aztán megbékélt, látva hogy csak a növénykék iránti szeretetből fakadt a kérdés. Mindenesetre a kökörcsinek kaptak egy szép, márciusban déltől napnyugtáig benapozott helyet, és azóta nagyon jól érzik magukat a kertben. Mind a négy tő egyenként legalább három virágot hozott, annak rendje és módja szerint elvirágoztak, be is értek a magok — így lehetséges hogy megmentettünk pár kökörcsint, és cserébe gyönyörködhetünk ezekben a kedves virágokban.