2011. október 28., péntek

Ősz az előkertben

2 megjegyzés:

Időn határozottan késésben van az őszi erdő. Még mindig nem teljes a sárgaság, holott más években ilyenkor már alig van a fákon levél...


Az előkert tölgyfái október 26-án.

Jól megfigyelhető, hogy a kocsányos és kocsánytalan tölgyek biológiai órája nem együtt jár, hanem van közöttük 2-3 hét különbség...

2011. október 25., kedd

Cserépből vödörbe

4 megjegyzés:

A kertünkkel együtt számos kevésbé vágyott tereptárgyat is örököltünk. Ezek jellemzően a kerítés tövében, vastag avarréteg alatt lapulnak, amíg véletlenül rájuk nem találtunk...

Így jártunk egy már-már papírvékonyra rozsdásodott néhai festékes vödörrel is. Óvatosan kell felemelni, mert a füle könnyen kiszakadhat a rozsdából, másrészt az alja sem túlontúl tartós. Egy ideig bosszankodtunk ezen, aztán Emese kitalálta, hogy ültessünk bele valamit. A rozsdás cuccoknak vitathatatlanul van valami elmúlás hangulata — így jól beleillik az ősz legjellegzetesebb virága a krizantém.

Nem tudom ki hogy van vele, de nekem nagyon tetszik ez a virág. Igen tudom, hogy a klasszikus sztereotípiák szerint temetői virág, de annyira szép, sokféle formája, színe, mérete van, hogy mindenképpen szerettem volna a kertbe belőlük. Kicsit úgy vagyok velük, mint Gombóc Artúr a csokival: szeretem a sárgát, szeretem a lilát, szeretem a kisvirágút, meg a nagyvirágút, a hosszú szárút meg a kis gömböc alakúakat is...

A festékes vödrön kívül egy néhai szeneskanna is kapott egy tő krizantémot, így a bejáratunkat két szalmasárga virágú bokor díszíti: egyik festékes vödörben, a másik szeneskannában.

Azért nem mindegyik sínylődik egy rozsdakupac közepén. Került belőlük a félkész sziklakert peremvidékére is, és van még egy elültetetlen aminek jelenleg is keresem a helyét, bár lassan elmúlik a krizantém szezon is. A további szavak helyett inkább képeket adok (sikerült ugyanis egy kedves kollégának köszönhetően életre lehelni a fényképezőgépemet is), a növényt úgy hiszem úgyis mindenki ismeri a kedves Olvasók közül... :)



2011. október 23., vasárnap

Gombvirágok

2 megjegyzés:

Emma már elmúlt 3 éves. Okos, aranyos, hisztis nagylány lett belőle. Egész ügyesen öltözködik, de még nem tudja begombolni a kabátját.

Ilyen bevezető után feltehetően arra gondoltok, hogy ok ok, ez mind szép és jó, de ez nem gyerekblog, mi keresnivalója van ennek egy kertblogban. Hát... egyrészt ugye nagyon büszke vagyok a lányomra, másrészt pedig az, hogy néhány új virág költözött hozzánk. Ezeket a virágokat nem kell locsolni, nem számít, hogy savas vagy lúgos nálunk a talaj, mindegy, mennyi napot kapnak, cserébe én határoztam meg, hogy milyen színűek legyenek, hány szirmuk legyen, hogy nézzenek ki. Röviden, varrtam Emmának egy virágoskertet, amivel gyakorolhatja a gombolást.

Nagyon ügyes, a nagy és közepes virággal már tökéletesen boldogul, a kicsivel még gyakorolni kell egy kicsit. Mondtam már, hogy nagyon büszke vagyok a lányomra?

2011. október 18., kedd

Átültetések

4 megjegyzés:

Szeptemberben több növényt is át kellett telepítsek a kerten belül. Részben praktikus okokból, részben pedig kárelhárítási célból.



Ribizlibokor októberben

Elsőként a gyümölcsbokrainkat költöztettem, még a kellemes nyárias időben. Ennek a költözésnek volt az oka, hogy igen lassan növekedtek, és láthatóan csak tengődtek a kerítés mellett. Gyanítom túl sok volt nekik az árnyék. Ezt onnan is gondolom, hogy egy ribizlit 2 évvel később ültettünk el, de naposabb részre, és bizony látványosan szebben fejlődött. Így az egész társaságot kiültettem őket egy relatíve napos területre. Egész könnyen ki tudtam ásni a ribizli és egres bokrokat, tekintve hogy az ültetéskor már kőmentesítve lett a régi élőhelyük. Az új is könnyen csákányozható volt, "hála" a szárazságnak. Még 40-50cm mélyen is csak nagyon finom por volt, azaz teljesen kiszáradt a föld. Ültetés előtt jól belocsoltam a gödröket, de meglepő módon alig nyelte a vizet, szinte gurultak a cseppek a por felületén!

A fűszerkertet is akartuk hosszabb távon költözttetni, mert a mosatni helyén más terveink vannak, kicsit elhamarkodottan kerültek beültetésre. Ez még nem volt ugyan esedékes, de amikor egyik nap hazaértünk, a fűszerkert és a díszcsorbák helyén 40 mázsa fa alkotott csinos kupacot. Ugyan nem voltunk otthon, de lerakodták a tüzelőt — jó közel a házhoz, ami persze egyrészt előny, valamint másrészt. Így "kisebb" talicskázás után napvilágra került két bokor meggyötört levendula, amelyek rögvest költöztek is új helyükre. A lestyán tőből leszakadt, talán újrahajt majd, mindenesetre nem bolygatjuk egyenlőre. Amit ez már túlélt ahoz képest ez a kis fatámadás pihe dolog. :) A curry, rozmaring, citromfű jó eséllyel túlélte, de még a régi helyükön vannak. Ki kell még találni hogy is lesz ez a fűszerkert, és akkor ezek is mehetnek.

A díszcsorbákat kicsit később mentettük meg, azok jórészt túlélték a farakást. Egyrészt mert a fűszerkert szélén sorakoztak, így általában a fát is átdobálták felettük, másrészt meg már elvirágoztak. Amikor elültettük picike, centiméteres hagymái voltak, most magam is meglepődtem mennyire megnőttek. Legalább kétszer akkorák lettek, de több példány háromszoros méretű volt, és kicsi sarjhagymákat is felfedezni véltem. Eddig szép sorban voltak ültetve, most a sziklakert mellett kerültek elhelyezésre, kisebb csoportokba szervezve — valószínűleg a hosszú, nyúlánk növények így mutatósabbak lesznek. Nem találtam meg mindet, talán majd tavasszal...

2011. október 17., hétfő

Százon túl...

4 megjegyzés:

Hosszú ideje nem jelentkeztünk, pedig lett volna miről írni, számos téma itt maradt vázlatban. Így igazából magam sem értem miért laposodott el ennyire ez a blog, biztosan benne van a váratlanul elhalálozott fényképezőgépem is, meg a brutálisan száraz nyár is. Talán még feltámasztható ez a blog — feltéve ha maradtak olvasók. Remélem a 100. bejegyzés lendülete kitart majd a továbbiakban is.

A tavalyi özönvizes időszak után ismét fura nyarunk volt. Gyakorlatilag július első felétől egyetlen csepp eső sem esett egészen október elejéig. Néha csak kilométereken múlott egy-egy kiadós zivatar, de valahogy mindig elkerülte a hegytetőt az áldás. Ennek örömére a ház mellett bokáig ért a por, augusztus végére már látszott a vízhiány az öreg tölgyeken is, a gyertyánok meg zörgősre száradt levelekkel borították be a kertet. A mindenféle bokrok bágyadtan lógatták leveleiket. Vadvirág is csak mutatóban volt a kertben, a dús rét is gyakorlatilag kiégett, és a szeder termése is nagyon kevés volt az idén.

Különös tekintettel, hogy lassacskán eljöttek azok az idők, amikor ténylegesen a kertünkről lehet valamit írni, nem pusztán vadvirágos témákról lehet beszámolni. Vágjunk bele rögtön a közepén, azaz annál a pontnál, hogy hogyan is kezdődött el a sziklakertünk kialakítása.

Egy sziklakert születése I.

Sokszor tréfálkoztam azzal, hogy mifelénk az ásót csákánynak hívják. Ez ugye abból adódik, hogy a hegy tetején levő telkünkön gyakorlatilag egy vékonyka erdőtalaj van csak, ami persze éppen csak elfedi a sziklákat. Már ahol elfedi egyáltalán. :) Sokszor jártam úgy, hogy egy kosárnyi sziklát szedtem ki egy 9cm-es cserépnyi növényke kedvééért. Már a területünk legelső bejáráskor megkedveltem egy nagyobbacska sziklát, ami dacolva a hegyi rétünk bujaságával egy kb. méter hosszú, 60-70cm széles területen kidugta a hátát a földből. Korábban ez mellett volt a "fekvőfenyő", így növény nem sok volt körülötte, csak áprilisban vidámkodott ott néhány tavaszi kankalin, meg szamócák zöldeltek elszórtan.

Valami hirtelen felindulásból szeptember 25-én megragadtam a csákányt, és gondoltam megnézem már mekkora is az előbb említett kő. Szépen elkezdtem körbebontani, a csákány csak úgy szaladt bele a porszáraz földbe. A kitermelt földdel elkezdtem a terepet kiegyenlíteni, ugyanis a kerítés felé erősen lejt.


A nagy szikla kezdi megmutatni magát.

Csákányozás közben jutott eszembe, hogy ha már itt ez a szikla, akkor mi lenne ha egy sziklakert középponti elemévé válna? Kő van bőven, és egyre több lesz belőle, így a költségvonzata minimális. Az ötlet megtetszett, így tovább bányásztam a földet, mígnem a szikladarab ami korábban alig 10 centit állt ki a földből kezdte megmutatni magát. Először abban reménykedtem, hogy majd valami nagy monstrum lesz, mélyen lent a földben, és akkor egy meredek sziklafalat alkot majd a kertben, de úgy tűnik lapos. Amikor 20-30cm mélyre jutottam, az addig meglepő módon a kövön békésen ücsörgő Emma csillogó szemekkel megkérdezte, hogy:
— Apaaa körbeszaladgálhatom ezt a nagy kövedet?

Ekkor már egy nagy amőba alakú, vízszintes aljú terület éktelenkedett a kertben, állábaival kiharapva az ősgyepből egy jókora területet. A terület egyik szélénél pedig ott terpeszkedett a kő! Miközben Emma nagy brummogással birtokba vette az amőbát, én meg a lapát nyelére támaszkodva élveztem a körpályára állt apróság látványát, megindult a fantáziám. Gondoltam az eddigi ültetések során kitermelt brutális mennyiségű kőből csinálok valami nagy halmot, hagyva kisebb földfülkéket a kövek között és majd azokat ültetem be. Esetleg meg kellene próbálni megbillenteni a nagy követ és alátámasztani, hogy jobban érvényesüljön a tömbje. Már-már nekiveselkedtem, amikor megütötte a fülemet a még mindig rendületlenül keringő Emma folyamatos csacsogása:
— Brrrrr-brrrr. Piros a lámpa megállás! Már zöld, mehetünk tovább. Hoppá! Itt csobog egy patak, úsznak a halacskák... Brrrrrr-brrrrr... — és csak berregett tovább körbe-körbe, csak a piros lámpák állították meg nagy ritkán.

Patak? Hm, ez nem is rossz! Mi lenne ha a szikla egy sziget lenne egy viszonylag kis vízmélységű tavacskában, ahol a madarak jókat tudnak fürdőzni a nagy kövön és a vízbe tett kisebb nagyobb lapos sziklákon állva, lehetne benne pár kóbor halacska is végeredményben. Ennek építenék egy vadregényes sziklás peremet mindenféle mohás kövekkel, eldugott virágokkal, körbe a kerítés felé valami nagyobb termetű bokros növény kellene. A terület naponta pár óra napot kap, ami nálunk relatíve a legjobban benapozott helyek egyikévé teszi. Mindez amúgy is a tervezett pihenőkert területe, ott éppen jó lenne a hangulata, Emma is bizonyára élvezettel tanulmányozná a vízi, és vízparti élővilágot. Végeredményben szinte minden megvan helyben ami kell a terv végrehajtásához! Ennyit a sok előre skiccelgetésről és álmodozásról. Sokszor a hirtelen jött ötletekből lesznek a legjobb dolgok.

Szóval így lett a szárazságból sziklakert és egy majdani kerti tó. Előbbi már nagyrészt megvalósult, utóbbi értelemszerűen majd tavasszal lesz esedékes. A sziklás részek kialakítását megkezdtem még idén ősszel, mondván nem baj az, ha a téli hó, olvadás összetapasztja a kövek közé töltött port., másrészt meg pár hagymás növény beültetésére is remek ez az alkalom. A következő bejegyzésekben megpróbálom összefoglalni, hogy hogyan is alakul a kivitelezés.