Virágtalan tavasz...

Gondolkoztam egy ideje, hogy belefogjak-e egy ilyesfajta kesergős bejegyzésbe, de azért talán érdemes. Egyrészt ugye dokumentáció, tapasztalat-gyűjtés, másrészt meg tényléeg kíváncsi lennék, kinek mi tűnt fel a kertjében ami szokatlan.

Nögvenyelősen indult ez a tavasz, pedig nagyon vártuk már. Főleg a februári kemény fagyok után, amikor még hótakaró sem védte a talajt. Normálisan mifelénk márciusban olvad a minimum 30cm-es hótakaró, jó tempósan pár nap alatt. Aztán felrobban a kert és pár nap alatt ellepi az élet.

Kata nagyszerű bejegyzéséből tudom én is, hogy a kankalinoknak téli rügyei vannak. Ezek a növények lisztszerű bevonattal védik az értékes rügyeket a hideg ellen. Gondolom ez jó taktika, ha feltételezzük, hogy a hó alatt van a növény. Ilyenkor a talajközelben a lehullot avar bomlása pici meleget termel, azt a hótakaró megtartja, nedvesíti, stb. tehát van egyfajta természetes fagyvédelem. Mondhatjuk úgy is hogy a vadvirágoknak fűtött jégkunyhójuk van télire. A nyár és ősz alatt megerősödött kankalinféléknek pedig jó taktika, hogy relative korán kezdhessék a következő évet, amikor a még éppen előbújó rovarvilág éhesen keresi a kevéske virágot.

Nos az idei tél kétarcú volt.
Az első felében nagyon enhye, de száraz tél volt. Minimális mennyiségű csapadék esett, az sem képezett csak pár napra hótakarót. Így mondhatni fűtés volt, de jégkunyhó nem. Mindezt súlyosbította, hogy gyakorlatilag a júliusban volt előtte érdemi esőzés, iszonyú száraz volt minden — már az egész komoly gyökérzetű gyertyánok is sárgultak tőle augusztus közepén!
A tél vége azonban kegyetlen hideggel köszöntött be, volt olyan időszak is, amikor napokon át nem jöt –10°C fölé a hőmérséklet. Tette mindezt a második "havazást" követő olvadás után. (Kénytelen voltam idézőjelbe tenni a havazás szót, mert tényleg esett vagy 25cm — ami a sajtóban rekordként lett beharangozva —, de az felénk még átlagosnak sem lenne mondható, és csak pár napra takarta a talajt.) Így persze a föld felső, korábban csontszáraz része sárrá változott. Erre válaszul elkezdődtek a tavaszra készülődni a növények, amikor ez a sáros massza gyakorlatilag csontkeményre fagyott...

Mikor eljött a tavasz, lassan felmelegedett a felső talajréteg, de a száraz altalaj nem tudta felvenni a nedvességet, hiszen a levelek még takarták a talajt, így a gyengécske napfény csak a föld legtetején tudta — több nap után! — megolvasztani a jeget. Így megvolt ugyan a tavaszi cuppogó sár, de csak a felső pár cm-es rétegben, alatta a jéggé fagyott föld nem szívta el a vizet, az lezubogott a patakba, és így elveszett a hegytető vadvirágainak számára. Jellemző, hogy több hét fagypont feletti időjárás után is 10 cm mélyen még faragni lehetett a földet a csákánnyal!

Ennyit az előzményekről, most május vége felé érdemes felmérni a következményeket!
Szokásos tavaszokon márciusban az első virágok a különféle tüdőfüvek. Most csak április elején jöttek elő, és nem voltak a korábiakhoz hasonló nagy tövei, csak egy-egy csenevész példány maradt meg az életerősebbek közül. Érzésre a Pettyegetett tüdőfű szenvedte el a nagyobb károkat. Gondolom a tavalyi magtermés nagy százalékban ki sem hajtott. Ezek ugye évelők, és jó eséllyel a sárba fagyhattak bele. Később hajtottak ki, mert lassabban eresztett fel a föld mint máskor. Legfőbb beporzóik a vicces kinézetű pöszörlegyek márciusban tömegesen jelentek meg a kertben, és tanácstalanul keringtek virágokat keresve.
A Tavaszi kankalinok (Primula veris) nagy kedvenceim. Már aggódni kezdtem, hogy egyet sem látok belőlük március végén, amikor április 6-án kivirágzott az első tő. Ez látszólag menetrend szerinti, azonban ez a példány tapasztalataim szerint mindig koránkelő alkat volt. Ez idén se volt másképp: fajtársai csak hetekkel később kezdtek el virágot bontani. Ha elkezdtek egyáltalán. Az április nekem mindig a kankalinsárga kerttel volt egyenértékű. Idén pár kósza folttal kellett megelégedni. Kisebb felmérést tettem, és kiderült, hogy a tövek ugyan megvannak, de viráguk sehol sincsen. Most május végén a lombjuk szép nagy, de teljesen hiányzik a virágszár. Feltételezem, hogy a téli rügyek fagyhattak el teljesen, és a keringésük is később indult be. Abban bízok csak, hogy jövőre bepótolják mindazt, ami idén elmaradt.
Az ibolyatövek is hasonlóképpen viselkedtek: kizöldültek, de viráguk nem nagyon volt. Most, azaz május felén is túl kezdett el megjelenni az egyik nagyobb termetű változat lila foltjai.

Ha az április kankalinsárga, akkor a május leginkább harangviráglila szokott lenni. Május 20-án láttam meg az utcában az eddig első és egyetlen képviselőjét a harangvirágoknak. Ez ugyan időben jött, ez a fajta máskor is ilyentájt nyílik, de a Baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia) eddig egyáltalán nem volt sehol. A korábbi években is hullámzott (leginkább csapadékosabb időben jöttek elő nagy számban), hogy mennyi van belőle, de jelenleg nulla a számuk. Talán a szárazság és a jeges hideg okozhatta?

Gyakorlatilag veszteséglistára írható a Tavaszi kökörcsinünk (Pulsatilla vulgaris) is. Igaz gyanítom eleve nem érezte jól magát, mert az ugyanazon alomból származó, és szüleim kertjében élő példány gyönyörű bokorrá fejlődött már tavaly is. Erre egy okot tudok csak felhozni, hogy a vad természetben elsősorban meszes, dolomitos környékeken élnek a rokonai, itt pedig — túl azon, hogy erős a talajban a konkurencia — nem nagyon van meszes terület. A Visegrádi hg. már vulkanikus eredetű, zömmel gránitok és bazaltfélék vannak a földben.

A kert erdei rétre emlékeztető, déli részén csak pár kósza Veronika-féle van, és az időben jókor érkező Szurokszegfű (Viscaria vulgaris) pompázik élénk színeivel. Tavaly rengeteg volt az Indás ínfűből (Ajuga reptans), és a Olocsán csillaghúrból (Stellaria holostea). Most mindkettőből csak mutatóban lehet találni egy-egy magányos példányt.
Északon a komposzt közelében, ahol máskor a baracklevelű harangvirág magas szálai lengedeznek a szellőben, most csak az a még azonosítatlan habszegfűfaj látható csupán, jó eséllyel a Hólyagos habszegfű (Silene vulgaris). Ez máskor is itt volt, csak valamiért mindig kimaradt a fotózásokból. A veronikafélék kéklenek a talajszinten, de feltűnően kevesebb van belőle. A salamonpecsétek és gyöngyvirágok már menetrend szerint elvirágoztak, előbbiből határozottan kevés volt, utóbbiból néhány megjelent a déli részeken is.

Tavaly tűnt fel először a Mezei keresztfű (Cruciata laevipes). Idén a kertben nem láttam, de az utcában feltűnt. Hosszú éveken át pl. a Kis ezerjófű (Centaurium erythraea) egyáltalán nem volt a környéken, tavaly hirtelen nagy területeken jelent meg. Ezért nem unalmas egy ilyen vadvirágos kert, és talán ez ad mégis egy kis reményt a jövő évre...

Medveparlament

Igazi téli csend van, halkan hullik a hó, csak a szél hangja neszez. Idebent pattog a tűz a kályhában, kint éppen -9,5°C. Az ember ilyen hidegben kicsit pihentebb aggyal bír, mint máskor — így előre is elnézést kérünk az alábbiakért...

Álláshirdetés

A Tavaszügyi Minisztérium felvételt hirdet IER (Időjárás Előrejelző Részleg) főosztályvezetői pozícióba. A jelentkezők feladata a tavasz eljövetelének megjóslása lesz. A Dorottya kerersztnevű macilányok előnyben! Bérezés megegyezés szerint.

Kemény fagyok is voltak. Pénteken reggel a minimum -17,7°C volt, és még semmi hótakaró nem védte a talajban vacogó növényi részeket. Egy nappal korábban február másodikán Szörmi maci, a Tavaszügyi Miniszter a tavalyihoz hasonló dilemmában volt, kimenjen-e a barlangjából a medvenép. Megvitatta hát az idei időjárási helyzetet a Medveparlament, Szörmi hosszú előterjesztését érdeklődve hallgatták a maciképviselők.

Az előterjesztésből kiderült, hogy február másodikán reggel -15°C várható, és erős napsütés, így ha kimennek, akkor bizony erősen megijedhetnek az árnyékuktól, nem is szólva a bundájuk mélyéig hatoló, medvevacogtató hidegről. Az adatok iseretében a plüssmedve kollekció egyhangúlag úgy döntött, hogy nem dugják ki az orruk hegyét se a tisztelt házból.

Ülésezik a Medveparlament. A február 2-i napirend előterjesztője Szörmi maci.

Így aztán a tavasz eljövetelével kapcsolatban elmondható, hogy a szőrmókok testületileg cserbenhagytak minket. Szerencsére hétfőn Dorottya nap lesz. A népi időjósok szerint, ha csikorog a fagy, a tél hamarosan alábbhagy. Egyenlőre úgy néz ki a csikorgásnak csak a hangereje kérdéses, a ténye nem...

Hol van a tél?

Az idei "tél" eddig megérdemelte az idézőjelet, hiszen egyáltalán nem volt télnek nevezhető. Talán most fog igazából elkezdődni?

Ennyi volt eddig: fehér Karácsony

Emberi oldalról nem panaszkodhatunk, mert végülis nagyrészt fehér volt a Karácsony, a fűtés sem akkora macera, mint egy kemény télen. 22-én esett kb. 5 cm hó, ami aztán 24–25 között megvolt, 26-án pedig egy nap alatt elolvadt. Azóta érdemi hóesés nem nagyon volt, ami jött az rögvest ment is. Most napok óta hideg van, és tegnap du. egy kevés hó is volt, de messze nincs takarásban a talaj. Pedig kemény mínuszok vannak, a faluban lent -7° körül mértek ismerősök. Ez szerencsére nálunk csak -5° volt — ismét bizonyítva a picit enyhébb mikroklímánk létezését.

Pedig jó lenne egy igazi hótakaró! Nem csak azért mert Emma szegény nagyon várja már, hogy hóembert építhessünk, szánkózhassunk, hanem mert nagyon kevés csapadék volt felénk. A tavalyi nyár első felében még esett elég rendesen, aztán július második felétől mindezidáig alig volt eső/hó. Nagyon száraz a talaj, és a hótakaró a hajnali fagyoktól sem óvja a szunnyadó növényeket. A keményebb hidegek is jól jönnének, hiszen az enyhe időjárásban rengeteg kullancs és egyéb nem feltétlenül kellemes szomszédságot jelentő rovar telel át a fák kérge alatt.

Egy szónak is száz a vége: nagyon kellene egy igazi téli időjárás végre! Mára és holnapra havazást, havasesőt mondanak ugyan, de tartok tőle, hogy nagyobb összefüggő hótakaróra most sem száíthatunk.

Azért legyenek kicsit képek is errefelé, lévén Kerblogolók virágnapja volt 15-én. :) Virágzó virág az nem nagyon van a kertben (ez talán nem meglepő), de azért lehet találni virágot is. Igaz elszáradva, de ha az ember szereti a kicsi részleteket érdekes dolgokat találhat.

Balra az Erdei turbolya elszáradt virága, és annak egy parányi részlete kinagyítva, jobbra egy azonosítatlan "szőrmók" :)


Sok moha is elszáradt, de pár példány még köszöni jól van.


Ez kövirózsa szüleim kertjéből költözött ide a sziklakertbe

Végül búcsúzzunk egy szép, színpompás téli alkonyattal, ellensúlyozandó a sok szürkét:

Százon túl...

Hosszú ideje nem jelentkeztünk, pedig lett volna miről írni, számos téma itt maradt vázlatban. Így igazából magam sem értem miért laposodott el ennyire ez a blog, biztosan benne van a váratlanul elhalálozott fényképezőgépem is, meg a brutálisan száraz nyár is. Talán még feltámasztható ez a blog — feltéve ha maradtak olvasók. Remélem a 100. bejegyzés lendülete kitart majd a továbbiakban is.

A tavalyi özönvizes időszak után ismét fura nyarunk volt. Gyakorlatilag július első felétől egyetlen csepp eső sem esett egészen október elejéig. Néha csak kilométereken múlott egy-egy kiadós zivatar, de valahogy mindig elkerülte a hegytetőt az áldás. Ennek örömére a ház mellett bokáig ért a por, augusztus végére már látszott a vízhiány az öreg tölgyeken is, a gyertyánok meg zörgősre száradt levelekkel borították be a kertet. A mindenféle bokrok bágyadtan lógatták leveleiket. Vadvirág is csak mutatóban volt a kertben, a dús rét is gyakorlatilag kiégett, és a szeder termése is nagyon kevés volt az idén.

Különös tekintettel, hogy lassacskán eljöttek azok az idők, amikor ténylegesen a kertünkről lehet valamit írni, nem pusztán vadvirágos témákról lehet beszámolni. Vágjunk bele rögtön a közepén, azaz annál a pontnál, hogy hogyan is kezdődött el a sziklakertünk kialakítása.

Egy sziklakert születése I.

Sokszor tréfálkoztam azzal, hogy mifelénk az ásót csákánynak hívják. Ez ugye abból adódik, hogy a hegy tetején levő telkünkön gyakorlatilag egy vékonyka erdőtalaj van csak, ami persze éppen csak elfedi a sziklákat. Már ahol elfedi egyáltalán. :) Sokszor jártam úgy, hogy egy kosárnyi sziklát szedtem ki egy 9cm-es cserépnyi növényke kedvééért. Már a területünk legelső bejáráskor megkedveltem egy nagyobbacska sziklát, ami dacolva a hegyi rétünk bujaságával egy kb. méter hosszú, 60-70cm széles területen kidugta a hátát a földből. Korábban ez mellett volt a "fekvőfenyő", így növény nem sok volt körülötte, csak áprilisban vidámkodott ott néhány tavaszi kankalin, meg szamócák zöldeltek elszórtan.

Valami hirtelen felindulásból szeptember 25-én megragadtam a csákányt, és gondoltam megnézem már mekkora is az előbb említett kő. Szépen elkezdtem körbebontani, a csákány csak úgy szaladt bele a porszáraz földbe. A kitermelt földdel elkezdtem a terepet kiegyenlíteni, ugyanis a kerítés felé erősen lejt.

A nagy szikla kezdi megmutatni magát.

Csákányozás közben jutott eszembe, hogy ha már itt ez a szikla, akkor mi lenne ha egy sziklakert középponti elemévé válna? Kő van bőven, és egyre több lesz belőle, így a költségvonzata minimális. Az ötlet megtetszett, így tovább bányásztam a földet, mígnem a szikladarab ami korábban alig 10 centit állt ki a földből kezdte megmutatni magát. Először abban reménykedtem, hogy majd valami nagy monstrum lesz, mélyen lent a földben, és akkor egy meredek sziklafalat alkot majd a kertben, de úgy tűnik lapos. Amikor 20-30cm mélyre jutottam, az addig meglepő módon a kövön békésen ücsörgő Emma csillogó szemekkel megkérdezte, hogy:
— Apaaa körbeszaladgálhatom ezt a nagy kövedet?

Ekkor már egy nagy amőba alakú, vízszintes aljú terület éktelenkedett a kertben, állábaival kiharapva az ősgyepből egy jókora területet. A terület egyik szélénél pedig ott terpeszkedett a kő! Miközben Emma nagy brummogással birtokba vette az amőbát, én meg a lapát nyelére támaszkodva élveztem a körpályára állt apróság látványát, megindult a fantáziám. Gondoltam az eddigi ültetések során kitermelt brutális mennyiségű kőből csinálok valami nagy halmot, hagyva kisebb földfülkéket a kövek között és majd azokat ültetem be. Esetleg meg kellene próbálni megbillenteni a nagy követ és alátámasztani, hogy jobban érvényesüljön a tömbje. Már-már nekiveselkedtem, amikor megütötte a fülemet a még mindig rendületlenül keringő Emma folyamatos csacsogása:
— Brrrrr-brrrr. Piros a lámpa megállás! Már zöld, mehetünk tovább. Hoppá! Itt csobog egy patak, úsznak a halacskák... Brrrrrr-brrrrr... — és csak berregett tovább körbe-körbe, csak a piros lámpák állították meg nagy ritkán.

Patak? Hm, ez nem is rossz! Mi lenne ha a szikla egy sziget lenne egy viszonylag kis vízmélységű tavacskában, ahol a madarak jókat tudnak fürdőzni a nagy kövön és a vízbe tett kisebb nagyobb lapos sziklákon állva, lehetne benne pár kóbor halacska is végeredményben. Ennek építenék egy vadregényes sziklás peremet mindenféle mohás kövekkel, eldugott virágokkal, körbe a kerítés felé valami nagyobb termetű bokros növény kellene. A terület naponta pár óra napot kap, ami nálunk relatíve a legjobban benapozott helyek egyikévé teszi. Mindez amúgy is a tervezett pihenőkert területe, ott éppen jó lenne a hangulata, Emma is bizonyára élvezettel tanulmányozná a vízi, és vízparti élővilágot. Végeredményben szinte minden megvan helyben ami kell a terv végrehajtásához! Ennyit a sok előre skiccelgetésről és álmodozásról. Sokszor a hirtelen jött ötletekből lesznek a legjobb dolgok.

Szóval így lett a szárazságból sziklakert és egy majdani kerti tó. Előbbi már nagyrészt megvalósult, utóbbi értelemszerűen majd tavasszal lesz esedékes. A sziklás részek kialakítását megkezdtem még idén ősszel, mondván nem baj az, ha a téli hó, olvadás összetapasztja a kövek közé töltött port., másrészt meg pár hagymás növény beültetésére is remek ez az alkalom. A következő bejegyzésekben megpróbálom összefoglalni, hogy hogyan is alakul a kivitelezés.

Gondolatok a mikroklímánkról

Munkám miatt rendszeresen járok le a hegyről, így erősen elgondolkoztatott a kertünk erőteljes mikroklímája. Az egész onnan indult, hogy tegnap reggel többen emlegették falubeliek a buszon, hogy az autójuk deres volt reggel, és jéghártyásodtak a pocsolyák is. Meglepett, mert nálunk éppen +6 °C volt a hőmérséklet aznap reggel.

Mi a falu szélén lakunk fent a déli domboldal tetején. Domborzatilag ez azt jelenti, hogy majdnem 80m szintkülönbség van a házunk és a völgy alsó részei között. Odalennt van olyan utca, ahol csak mostanában kezd el tartósan besütni a Nap, annyira rátakarnak a hirtelen meginduló hegyoldalak a déli oldalon. Nekünk innen már nincs ilyen takarás, és így amint kisüt a Nap a téli napforduló időszakában is a lehető legtöbb napsütést kapjuk. Ebben az időszakban a fák is lombtalanok, így akadálytalan a fény útja.

Nyáron a rengeteg fa és a tengerszint feletti magassági hatás megakadályozza, hogy erősen felmelegedjen a környék, hiába süt magasról a Nap, kellemesen hűvös az idő. Szentendrén ilyenkor 5-6 °C-al is melegebb szokott lenni, arról nem is beszélve, hogy mennyivel tisztább, oxigéndúsabb a levegő. A budapesti "katlant" ne is említsük ugyebár. Egy-egy kánikulai napon szabályos megváltás hazaérni, és beszippantani a friss hegyi levegőt.

Szeretnék majd beüzemelni egy időjárás állomást odahaza, és csatlakozni az Időkép portál automata megfigyelőhálózatához. Ennek kapcsán szoktam észleléseket felküldeni ide mostanában, és persze figyelem hogy alakulnak a környékbeli hőmérsékleti viszonyok. A portál közössége sok mérőpontot működtet, így megerősíthettem a saját tapasztalataimat, megérzéseimet a helyi klimatikus viszonyainkról.

Csináltam egy érdekes összevetést a Dunakanyar völgyében levő néhány mérőpont, és két magasabban fekvő automata adatai között. A 24 órás mérési adatsorokat átlagolva kaptam a mellékelt diagrammot. A sárga vonal három Duna melléki adat (Szigetmonostor, Visegrád, Vác) átlaga, a zöld két magasan fekvőé (Dobogókő 700 m magasan, illetve Nagy Hideg hegy 864 m-re a tengerszint felett).

Megfigyeltem, hogy a mi kertünkben mért adatok napközben általában a dobogókői és a szigetmonostori, pomázi értékek közé szokott esni kb. félúton. Így nappal valahol a zöld és a sárga görbe között lehet a miénk, azzal a kitétellel, hogy éjszaka nem hűlünk le sokkal jobban mint Dobogókő környéke, csak minimálisan. Legfeltűnőbb talán a hőingás különbsége: ebben az időszakban sokkal kiegyenlítettebb felénk a hőmérséklet, míg a napi középhőmérsékletben kisebb az eltérés mint nyáron. Napi átlagban nézve hűvösebb van nálunk mint 200-250m-el lejjebb, de ez legfeltűnőbb a nyári időszakban.

Nyilván a kertészeti szempontok ezt még jobban árnyalják. A nappali erősebb felmelegedést a talaj tárolja, így az alacsonyan fekvő területeken hamarabb melegszik át a csírázó növényeknek megfelelő hőmérsékletre a föld. Nálunk ehhez észrevehetően hosszabb idő kell, tavasszal jó 2-3 héttel később indulnak ugyanazok a növények. A téli csapadék is tartósabb a hegyen. Nagyon sokszor van az átmeneti évszakok idején, hogy lent eső esik, fent meg már megmaradó hótakaró lesz belőle.

Azt hiszem mindenképp érdekes lesz konkrét adatsorok birtokában elemezgetni a helyi adottságainkat, összevetve a környéken mért értékekkel.

A tél utolsó rohama?

Most kb. 3-4cm hó áll a kertben, de azért reménykedünk benne, hogy ez a mostani hóeséses időszak az utolsó, és utána kicsit jön már a tavasz.

Az éjszaka is lassan olvadt, fagypont közelében volt végig a hőmérséklet. Ennyire magasan a hegyekben pár fokkal minden hidegebb kicsit, ami mostanában éppen elég arra, hogy eső helyett már hó legyen, ami persze utána a nyakunkon is marad. Mindenesetre most sűrű köd üli meg a hegy tetejét, ami jellegzetes tavaszelőtti állapot: a hó olvad és párolog is. Ez a helyi öregek szerint errefelé azt jelzi, hogy jön már a tavasz. Reméljük igazuk lesz, és nem csak átmenetileg.

Hivatalosan a hétvégére mondanak napfényt, holdfényt de átfutó havazásokat is, meg persze erős hajnali fagyokat. Palántázásra nem nagyon gondolhatunk, mert erre jelenleg nincsen megfelelő helyünk. Azt hiszem mindenképpen meg kell várni a márciust, hogy bármit lehessen kezdeni a kertben.

A maci nem fél...

A mai napon bújt elő a medve a barlangjából, hogy döntsön a tél további sorsáról. Helyszíni tudósításunk a medvebarlangból.

Stábunk Szörmi macinál járt, követve a reggeli napirendjét. Kitápászkodott a vackából, majd kicsit kótyagosan készített magának egy nagy bögre kávét. Közben félálomban bekapcsolta számítógépét, és megtekintette a meterológiai előrejelzést az internetről.

Európa nagy részén hideg időt jósoltak, így Szörmi úgy döntött inkább ki se dugja az orrát a barlangból, hanem marad a számítógép előtt és internetezik. Ennek következtében esélye sem volt megijedni az árnyékától — várhatjuk hát a tavasz mielöbbi eljövetelét.

Itt van a tél, itt van újra...

A meterológusoknak tökéletesen igaza lett: tegnapról mára virradó éjjel menetrend szerint megérkezett az első hó.

Nem aprózta el a természet, rögvest 30 cm-es hópaplant kaptunk kezdésnek. Valamikor éjfél felé kezdhetett el esni, és reggelre már 20cm volt. A délelőtti órákban még esett rendületlenül, déltájban hagyta csak abba.

Délutánra kezdett felszakadozni a felhőzet. Pár perccel ezelőtt napsütés árasztotta el a völgyet, és a tölgyfáink hegyét. Éppen nem olvad, de talajszinten fagyos az idő így egyenlőre a hó köszöni szépen jól van, egy ideig még megmarad...

Breaking News: az első hópelyhek

Gyorshír: ma délután 15h után szolid havazás kezdődött, de ezt követően gyorsan elállt.

Tavasz az őszben

Az elmúlt napokban kimondottan enyhe, a sokéves átlagnál több fokkal melegebb napokat éltünk.

Őszi rügyek...

A novemberi sokéves átlaghőmérséklet 5°C — ehhez képest az elmúlt napokban több éjszaka is 10°C felett maradt a hőmérséklet, napközben 20°C is volt néha. Ennek örömére a már levéltelen tölgyfák és gyertyánok ismét rügyezni kezdtek, de a már levéltelen turkesztáni szilen is megjelentek itt-ott apró rügykezdemények. Lent a faluban állítólag volt ahol kizöldült az orgonabokor! Reméljük azért ez a furcsa tavasz az őszben nem okoz majd komolyabb gondokat amikor 2011-ben valóban beköszönt majd a tavasz.

Mindenesetre most készülünk a télre — ugyanis a jövő héten már akár havazás is várható. Errefelé az első hó is általában meg szokott maradni, és csak március közepén olvad el végleg. Tavaly télen is jó fél méteres hó állt a kertben mikor az olvadás kezdődött.

A napokban kicsit megritkítottuk a sok csenevész tölgyfa, gyertyán suhángot a kert északi részében, száraz ágakat fűrészeltünk le. Ezekből jó gyújtós lesz majd a téli időszakban, a friss még nedves ágak meg sokfelé felhasználhatóak a kertben. Összegyűjtöttünk pár köbméter falevelet is. A kisebb része ment a komposztra, a nagyobb meg el lett terítve a fák között.

Mikroklíma

Figyelem egy ideje az időjárást, és egyre jobban kiviláglik, hogy nálunk fent a hegyen mennyire más is az időjárás. Nem csak nagy léptékben van észrevehető különbség, hanem egész kicsiben is...

Kertünk fent van a hegy tetején, közvetlenül az erdő szélén. Ez nagyban meghatározza a hely mikroklímáját. A Duna völgye a Dunakanyar térségében 180 m tengerszint feletti magasság körül van. Ehhez képest már az év minden szakában érezhető a különbség. Ha téli időben pár fokkal fagypont felett van a hőmérséklet és esik az eső, az 300 m felett már meg is maradó hóesésként jelentkezik. A nyári hőségek idején a szentendreihez képest akár 5-6 fokkal is hűvösebb van, ami persze nem csak a magasságkülönbségnek köszönhető, hanem az erdőségnek is.

A falu legalsó részei 360 m körül vannak, de mi fent a dombtetőn már 430-440 méteren vagyunk, ami D-DK felől kisebb fennsíkként folytatja, mielőtt leszakad a patakvölgy felé. Ez a közel száz méteres differencia éppen az ilyen őszi időszakban látványos. Az elmúlt napokban lent a völgyben hajnalra már harmatpont alá hűlt az idő, így vastagon megült a köd. Ezt csak a napsütés kezdi el feloszlatni, amikor besüt a völgy aljára. Nagyon szép látvány ahogy elkezdi megmozgatni a hősugárzás a köd tetejét, felszakít belőle darabokat, és a köd elillan ahogy az aranyló napfény beömlik a völgybe. A mellékelt kis kép ugyan nem sikerült jól idő hiányában (buszhoz szaladtam, nem tudtam jobb kilátást adó helyre menni), de mutatja a lenti ködösséget.

Eleve a nap is később süt le oda reggelente, este is hamarabb bújik el a hegyek mögé a jó öreg tarhonyaszárító csillag — így napközben is hűvösebb a klíma. Ez különösen a téli időszakokban komoly hatású: a sűrű hideg levegő megül lent a faluban és csak erős szél tudja átkeverni. Ezzel ellentétben a dombtetőn picit több napot és meleget kapunk, és a levegő is jobban cserélődik.

Szépen sárgállik a som levele, és a termése is fogyasztásra kész az utcában, ami alapján nem lehet már olyan messze az igazi őszi színorgia időszaka.

Ahogy a nap az ősz során egyre alacsonyabban jár, egyre nagyobb terület hűl le az éjjel harmatpont alá — így ez a reggeli ködhatár is egyre feljebb emelkedik. Nemrég, 23-án hajnalban a Nap átlépte az égi egyenlítőt, és beköszöntött a csillagászati ősz...