2008. április 6., vasárnap

Rózsafuttató boltív

Pénteken bevásárlás közben találtunk egy egyszerű rózsafuttató boltívet. Vasárnap sikeresen össze is szereltük a szerkezetet...


Rózsafuttató boltív vázlata (saját dobozáról)

Nem túl bonyolult jószág, néhány vékony fémcső, és egy marék csavar az egész. Természetesen ez is kínai, olyan is, nem kell extra minőséget várni tőle. Bejárata 133 cm, és 240 cm magas, a létrája kb. 38 cm széles. Ugyan a kertben idén még nem tervezünk rózsákat telepíteni, majd csak amikor végleg kiköltözünk, akkor szeretnénk belefolyni a rózsanevelésbe. Azért úgy gondoltuk érdemes kipróbálni.

Idén a boltív még nem a végleges helyére kerül, és rózsa helyett egyenlőre "csak" Kék hajnalka lesz felfuttava rá. Az összeállítása gyorsan ment, és végül a kerítés mellé szúrtuk le a földbe. A hajnalkák meg még balkonládában várják, hogy kitelepíthető méretűre cseperedjenek.

Ezen túl a ház keleti oldalán, a kerítés melletti nagyobbacska ágyást jelöltük ki, és kerítettük el fa ágyásszegéllyel. Így a második ágyásnak is kialakult a helyét.

A balkonládában kezd kibújni a nemrég magról vetett levendula, és a csomagolásban kicsírázott hagymás növények nagy része is kezd kibújni a földből — hamarosan tehát újabb növényekkel gazdagodik majd kiskertünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése