2011. május 27., péntek

Rovarok a kertben

A kerthez szervesen kapcsolódnak a benne élő bogarak, lepkék, pókok is. Az elmúlt napokban nagyon megelevenedett a rovarvilág.

Sok rovar van amit a konyhakertész nem szeret, mert a hívatlan hatlábú vendégek egy része helyette eszi meg a fáradtságosan megtermelt növényi kincseket. Nélkülük ugyanakkor halott lenne a virágoskert, hiszen szorgosan porozzák be a virágokat, dolgozzák fel a kerti talajt, némelyik eszi a hernyókat, stb. Önmagában majdnem mindegyiknek van valami haszna, szépek is, változatosak is.

Erdő szélén lakva sok különleges bogár is van felénk. Nagy élmény pl. amikor mély zúgással, komótosan elhúz a ház mellett az alkonyatban egy szarvasbogár, amikor mindenféle cincérek és futrinkák rohangálnak az avarban... Igen, kullancsok és szúnyogok is vannak. Ezek képviselik a haszontalan és nemszeretem kategóriát. :)

Régen nem foglalkoztam rovarokkal, bár gyerekkoromban nagyon szerettem volna egy fotós rovargyűjteményt összehozni, ami az akkori technika mellett mondjuk ki lehetetlen vállalkozás volt. Pedig lelkesen barkácsoltam a Certo KN 35 elé az Astro cabinet távcsőépítő készlet műanyag lencséiből mindenféle előtétlencsét. Itt most az ezen eszközöket ismerők gondolom egy "Jááájjj, nee!" felkiáltással a fejükhöz kaptak. Ez persze csak egy adott távolságból adott képnek nevezhető valamit, és lévén ez a fényképezőgép nem tükörreflexes, így csak sejteni lehetett mikor volt éles a kép — így itt ki is múlt a lelkesedés. A gombostűk és a tartósítószerek világa meg elég távol áll tőlem, így rovargyűjteményem azóta sincsen.

A most következő jószágokat se minden esetben határoztam meg, majd utólag frissítem, pontosítom a bejegyzést. Ennyi bevezető után álljanak itt a képek a rovarmániások örömére!




Újdonságként: klikk a kicsi képekre! :)

Estefelé pedig egy igazán furcsa, ilyen állat nincs is kategóriájú jószággal futottunk össze, egy Szőlőszender személyében. Ezeket majd egy külön postban adjuk közre, mert túl sok a kép, le kell őket válogatni. :)

6 megjegyzés:

  1. Kedves Nyôzô,
    Szépek a képek, rád uszítottam a rovarász barátunkat, hogy segítsen meghatározni, ha nem baj.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Kata! Látogatók ideuszítása sosem lehet baj -- köszönet érte! :) Azótra vannak újabb bogarak is, de előbb az ezen cikk végén félmondatban emlegetett szölőszenderes közelképeket szeretném rendezni.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jók a képek, gratulálok!

    VálaszTörlés
  4. Végre el tudom olvasni a cikkeket. Sőt tudok megjegyzést írni, de csak Mozilla-ban. Mire erre rájöttem!
    A negyedik kép témája, még egy párszor kínos helyzetbe fog hozni, amíg Peti a "Mit csinál?" korszakban van. Utoljára a birkóznak, hátiputiznak, a bodobácsoknál pedig a táncolnak igéket vetettem be. :)

    VálaszTörlés
  5. Gondoltam, hogy tegyek rá egy 18-as karikát, de hát az igazán kicsiknek még a játszanak teljesen jó megoldás... Arról nem is szólva, hogy ha kimennek a kertbe akkor is láthatják ha akció van... :)

    Nálunk most a "Miért?" korszak kezdődik, és egy ideje már tart az "Anya/Apa figyelj mit tudok!" korszak is. :)

    VálaszTörlés
  6. Jaj, csak most vettem észre, milyen jó képnézegetőt ágyaztál be. (Ha eddig nem, akkor ebből a hozzászólásomból biztosan kiderült, mennyire nem értek a számítógéphez.)

    VálaszTörlés