2010. július 20., kedd

Blog kozmetika

Nincsenek megjegyzések:

Néhány kisebb tartalmi és egyben technikai módosítás történt a blogunkon.

Korábban már írtam két összefoglalót a május-júniusi történésekről. Ezeket frissítettem most — elsősorban képekkel lettek színesítve a bejegyzések.

Készítettem egy fejléckép-galériát is, ahova a blog havonta változó fejléc képeit gyűjtöttem össze.

2010. június 25., péntek

Vadvirág-kánaán

1 megjegyzés:

A rengeteg eső miatt nő minden mint a bolondgomba. Magas, illatos vadvirágos rétünk van mostanság, folyamatosan változó növényvilággal. Igazából követhetetlen a sokféle növény.

Május

Nehézszagú gólyaorr (Geranium robertianum)
Nehézszagú gólyaorr
(Geranium robertianum)

Az árnyas, fűmentes területen, kövek között is megtelepedve a Nehézszagú gólyaorr (Geranium robertianum) is május eleje óta folyamatosan virágzik. Helyes 1-2 cm méretű, sápadtlila-rózsaszín virágai vannak, sugárirányú világosabb sávokkal. Érdekes, hogy a leveleinek a széle sokszor élénkpirosra színeződik. Ha az ember rálép vagy megdörzsöli a leveleit átható szaga van — gondolom innen kapta a nem épp hízelgő nevét is.
Itt-ott feltűnik a kertben is, de az utcában tömeges egy másik gólyaorr fajta is, a Piros gólyaorr (Geranium sanguineum). Nevével ellentétben inkább mély rózsaszín a virága.

Május legelején a Májusi gyönygvirág (Convallaria majalis) és a Soktérdű salamonpecsét (Polygonatum odoratum) elegye lepte el a kert északi, enyhén lejtős részét. Néhol egész salamonpecsét szőnyegek vannak.

Eközben az árnyékos, de lapos részeken Fekete nadálytő (Symphytum officinale) virágzott nagyobb számban. Nem keveredett bele a füves dzsungelbe, inkább a gyertyánok alatti kopár részeken lakik. Érdekes módon nálunk kizárólag a sárga virágú változata fordul elő. Közelebbről megnézve a néhány példányon vöröses erezet, foltos mintázat is látható volt.
A Szentendrei sziget csúcsán tett egyik esti kirándulásunk alkalmával rengeteg lila virágú nadálytövet láttunk. Ezek jóval nagyobbak voltak: míg a mieink alig térdig értek, a szigetlakók meg derékig. Igaz eleve vizesebb, és sokkal naposabb helyen éltek ami a nadálytőnek jobban tetszik. Korábbi években is volt nálunk, de feltűnően kevesebb — talán a csapadékosabb idő miatt több bújt elő.

Fekete nadálytő (Symphytum officinale)
Fekete nadálytő (Symphytum officinale) sárga virágú változata.
Baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia)
Baracklevelű harangvirág
(Campanula persicifolia)

Változatos helyeken de sokfelé virágzik az Indás ínfű (Ajuga reptans) is, az ereszcsatorna sarkában egy kis levélkorhadékban meg Kerek repkény (Glechoma hederacea) telepedett meg. Hosszan lelógó szárai vannak, eddig még nem tűnt fel rajta virág.

Május közepe-vége felé jött el a harangvirág-korszak: sok kicsi apró sápadt színű virága van a Raponcaharangvirágnak (Campanula rapunculus), ami jellemzően nagyobb csapatokban látható. A derékig érő hosszú szálakon bólogatnak a szélben a Baracklevelű harangvirágok (Campanula persicifolia). Ezek szeretik az árnyékos helyeket is, a kankalinokkal kb. egy helyen jelennek meg. Érdekes, hogy tavaly szinte csak ilyen harangvirágunk volt. Érdemes lenne egy harangvirág-azonosító akciót is tartani amíg tart a szezonjuk, mert még legalább 3-4 fajta fordul elő csak a kertben!

Június

Június elejétől a mai napig is virágzik a Sárga gyűszűvirág (Digitalis grandiflora). Néhány szál a kertbe is "betette a gyökerét" a harangvirágok közé — de a naposabb helyeken az utcában láthatóan nagyobb számban nő.

Sárga gyűszűvirág (Digitalis grandiflora)
Sárga gyűszűvirág (Digitalis grandiflora)
Üstökös gyöngyike (Muscari comosum)
Üstökös gyöngyike
(Muscari comosum)

Pár napja láttam az utcában egy szál Mezei zsályát (Salvia pratensis) is, tavaly is csak így mutatóban volt belőle. Hazánkban már ritka az Üstökös gyöngyike (Muscari comosum). Tavaly az utcában nyílt 3 szál, de idén a kertben is megjelent, és egy elhagyott telken is szép számban virágzik.

A tölgyes részen valamelyik habszegfű faj is megtelepedett, talán a Hólyagos habszegfű (Silene vulgaris) lehet az, de ezt ellenőrizni kellene.

Az elmúlt 1-2 héten mindenfelé hatalmas 2 méter feletti bokrokban virágzott a jázmin, kimondottan bódító illattal töltve az esti friss levegőt. Lassan ennek is vége szakad, már csak töredéke látszik a virágtengernek.


Lizinka

Korábban a kerti rét inkább szárazságkedvelő növényeket vonzott. Most találtam a fű között pár Pénzlevelű lizinkát (Lysimachia nummularia), ami ha a könyveknek igaza van kimondottan vízigényes. Egy másik lizinkafaj is feltünő a környéken, még meg kellene nézni, hogy a Pettyegetett lizinka (Lysimachia puctata) vagy a Közönséges lizinka (Lysimachia vulgaris) az.

Gyors összefoglaló az elmúlt időszakról

Nincsenek megjegyzések:

Hosszabb ideje nem írtunk ide semmit, de azért esemény az volt bőven. Ezeket majd bővebben is kifejtjük, de először álljon itt egy kis emlékeztető!

A rengeteg eső miatt csinálni sok mindent nem lehetett a kertben, növekedni ellenben minden nő mint a bolondgomba. Magas, illatos vadvirágos rétünk van mostanság, folyamatosan változó növényvilággal. Igazából követhetetlen a sokféle növény, párat azért megemlítek közülük egy külön postban.

Ehető kert

Kialakítottunk egy mini konyhakertet is. Igaz túl sok minden nincs benne egyenlőre, csupán hat tő paradicsom (többféle fajta, a szentendrei piacról hozott palántákból) és a kerti boltívre futtatott három szál bab képezi jelenleg a konyhakertet. Mostanra szépen, folyamatosan virágzik a paradicsom, a bab meg megy felfelé, ahogy az illik.

Paradicsom és ribizli
A paradicsom még zöld, a ribizli már pirosodik...

Gyümölcsbokrok terén idén is lesz minimális termés a ribizliken. A köszmétéken virág biztosan volt, de még nem kutattuk át alaposabban a bokrocskákat. Ezekkel amúgy is kellene kezdeni valamit, mert a sok eső miatt olyan őrült buja a növényzet körülöttük, hogy megtalálni is alig lehet a sok zöldben. Nyilván ez a növekedésüket is visszafogja.

Egy fűszerkert kezdi elfoglalni a sövény melletti területet a ház északi oldalánál. Az északi fekvés ellenére paradox módon ez a kert egyik legnaposabb része — leszámítva a téli időszakot. Van benne sok minden: a ház tövénél menta, de került ide citromfű, bazsalikom, oregano, rozmaring, levendula, lestány, kakukkfű, curry is. Elsőre kicsit kakukktojásként hat ebben az ágyásban a bársonyvirág (alias "büdöske"), de tudomásom szerint eleink sárfány-hamisításhoz használták.

curry,bazsalikom, levendula, bársonyvirág
Részletek a fűszerkertből: curry, bazsalikom, levendula, bársonyvirág

A fűszerkert szegélyeként egy tasaknyi Füzéres díszcsorba (Liatris Spicata) gumó került elültetésre. Tempósan nő, és csakorlatilag a csomagban levő mind a 46 gumó kikelt, így kicsit ritkítható is lesz.

Turkesztáni szil
Turkesztáni szil június közepén

Sövényhiradó

A Turkesztáni szil sövény minden szála zöldül és levelei vannak, de átlagban még mindig csak 20 cm körüli magasságú — igaz van már 40 cm körüli is közöttük. Nyilván nem egy tipikus időjárás van mostanában, de azért nőhetne kicsit gyorsabban is — ha már csodasövény.

Kerttervezés

Elég sokat gondolkoztunk azon, hogy mi hogyan legyen a kertben, így kezdenek letisztulni a kisebb részletek is. Így pl. a pihenő és játszó részek, a terasz kialakítása is lassan elkezdődik.

Elsőként egy kicsit megritkítottuk a mindenfelé hatalmas ágakkal árnyékoló gyertyánokat. Így kicsit több a napfény, szellősebb a tér. Így már nem kell ágak alatt bújkálni a kert egyes részein.

Volt egy girbegurba lucfenyőnk. Múlt időben mert szegényt eltávolítottuk a kertből. A kivágása után tűnt fel igazán, hogy mekkora helyet foglalt. A tövénél valamiért vízszintesbe fordult, majd jó másfél méter után még felkanyarodott jó két méternyit. A téli hó alatt ez a része is általában hevert. Volt aki szerint beteg lehetett a fa, de szerintem csak fényhiányban szenvedett, és megkereste az utat a fák között.

A régi, elve ideiglenesnek szánt bográcsoló helyet megszüntettük. Ez csak egy pár centis gödör volt, az oldala kirakva néhány nagyobb kővel. Kicsivel odébb, ahol már nyílt tér van felfelé csináltunk egy alapot, ahol a végleges tűzrakóhely áll majd.

Barkács

Állt a kerítés mellett, egy szocreál hintaágy. Kisebb renoválás, átalakítás után már egészen pofásan néz ki.

A télen teljesen összedőlt a hatszögletű kerti pavilon. A faanyaga sem volt már túlzottan egészséges, az alapzata is megsüllyedt. Ezen a területen homokozót alakítottunk ki.

Komolyabb földmunkák is voltak a kertben. Kihasználva a még nem kőkeményre száradt földet, kiástuk a majdani teraszunk helyét. Terasz ugyan még jó ideig nem lesz belőle, de legalább gödör van — az is valami. A kitermelt földet a homokozó körüli tereprendezésnél használtuk fel.

Végül egy apró technikai megjegyzés: az egyes eseményekről készült postokat általában visszadátumozzuk az esemény napjára. Ennek pusztán praktikus okai vannak, hiszen így könnyebben van lehetőség arra, hogy utólag visszakeressük, időrendbe szedve láthassuk mi is virágzott pl. május elején a kertben, mikor mit ültettünk, stb...

2010. április 21., szerda

Virágzik a kökény!

2 megjegyzés:

Ebben a hírben sok újdonságot nem találhat az aki a bokros növényeket figyelte az elmúlt napokban, hiszen a kökény úton-útfélen sokfelé látható.

Mivel naponta kell beutaznom Budapestre, és mivel az út egy jókora szakaszán kökénybokrok szegélyezik az utat, figyeltem a bokrok virágzását. Szentendrén, a hegyek lábánál már 2-3 héttel ezelőtt virágoztak a kökénybokrok. A múlt hét elején indult a virágzás felfelé. Akkor kb. 300-350 m magasságban volt a virágzási határ, és végül a múlt hét végén elérte a mi utcánkat is, ami 420 m körül van.

Most gyönyörű, hófehér virágfal szegélyezi az utcát, amitől rögvest kedvet kaptunk, hogy a kertbe is telepítsünk néhányat. Túl azon hogy szép a virága, szeretik a madarak is: jó búvóhely számukra a tüskés ágrengeteg, és a termése is csalogatja őket. Szép kékes-lilás bogyói még télen is megmaradnak a madarak legnagyobb örömére.

A csonthéjas termések kékes színűek hamvasak. Húsa zöldes, és az első fagyok után fogyasztható csak. Magas a C-vitamin tartalma. Kiváló befőttnek, lekvárnak is, de pálinka is készíthető belőle. Eleink ágaiból pálcát készítettek, de leveleit, de még a gyökereit is felhasználták — ezek ugyanis cserzéshez használható anyagokat tartalmaznak.



Kökénysövény az utcánk végén. Sajnos nem túl jók a fényviszonyok este.

2010. április 18., vasárnap

Boglárka saláta salátaboglárkából

Nincsenek megjegyzések:

Kedves olvasóink, most gasztronómiai mellékletünket láthatják, amiben életében először a fotós végül elfogyasztja a modelljét.

Egy szép napos reggelen kisétáltunk a kertbe és kicsit megritkítottuk a salátaboglárkák leveleit. Megmostuk,megszárítottuk őket és letéptük a levelek szárát. Felszeleteltünk hozzá pár paradicsomot, reszeltünk kis sajtot és öntetként balzsamecetet és olajat használtunk. A virágok szépen díszítették a salátát. Miután elkészült gyorsan kivittük a boglárkákhoz lefotózni a tálat, majd végül sajt és kenyér társaságában jóízűen elfogyasztottuk.

Boglárka saláta salátaboglárkából

Ha már gasztronómia: ne felejtsük el megemlíteni, hogy természetesen nap érlelte paradicsomról, extra szűz olívaolajról, és frissen sült, illatos kenyérről és nem is akármilyen reszelt sajtról, hanem néhány forgács parmezánról van szó. Természetesen. :)

2010. április 14., szerda

Sövényhiradó III.

Nincsenek megjegyzések:

Egy hónapja került elültetésre a turkesztáni szil sövényünk. Az időjárás nem a legkedvezőbb, sokat esik, és a nap sem sütött már hosszabb ideje...

A sövény azért küzd, sok szálon már szép élénkzöld levelek jelentek meg. Szerencsére az egyik esti jégverést minden növény jól viselte, csak pár gyertyán-rügyet vert le a fákról az ítéletidő.

2010. április 7., szerda

Tüdőfüvek a kertben

3 megjegyzés:

Többfelé nyílik tüdőfű a kertben, immár az északi lejtős részben is megjelentek. Készítettünk pár képet róluk.

A képek elemzése közben derült ki, hogy bizony nem egy fajhoz tartozó tüdőfüvek nőnek a kert különféle végeiben. A déli sarokban a Bársonyos tüdőfű (Pulmonaria mollis) virágzik, északon pedig az ún. Orvosi tüdőfű (Pulmonaria officinalis) virágai.

A Bársonyos tüdőfű hasonló levelekkel bír mint a védett Keskenyleveű tüdőfű (Pulmonaria angustifolia), de feltűnő ismertetőjele, hogy az előbbi színváltós virágokat hoz, a keskenylevelű pedig stabilan azúrkéket. A tüdőfüvek jellegzetessége ez a színváltoztatás. A kinyíló bimbók sejtnedvei savasabbak, ami idővel lúgosodik. Ettől a virág színe fokozatosan pirosasból kékre vált. Ez a lenti képeken is megfigyelhető.


Jobbra fent a Bársonyos tüdőfű, lent középen az Orvosi tüdőfű bimbói.

Május táján kis makkocska termése van, ezután már csak a virágzás utáni fejlődő nyári levélzete marad meg. Ez az Orvosi tüdőfű esetében lehet fehéren pöttyös is, meg pötty nélküli (Pulmonaria officinalis obscura) is — ez két külön alfaj.

Sövényhíradó II.

Nincsenek megjegyzések:

Sövényünk harmadik hete előtt kibomlottak az első levelek is.

Már csak 1-2 szál van amin nem egyértelműek a rügyek, a legtöbbjén viszont már több kipattanás közeli állapotban látható rügyecske látható.

2010. április 4., vasárnap

Gyümölcsbokrok

Nincsenek megjegyzések:

A köszméte- és ribizli bokrok is kizöldültek.

Örömmel vettük észre, hogy a kertbe már általunk ültetett gyümölcsbokrok leveleket hajtottak. A két hete elültetett két új bokor is láthatóan jól érzi magát.

Levelet bontott a köszméte és a ribizli

Az első vadvirágok

Nincsenek megjegyzések:

Húsvétra hirtelen számos vadvirág kezdett el virágozni. Lássuk hát egy rövid képes összefoglalóban, mivel is találkozhat az ember ha kiszabadul a kertünkbe...

A salátaboglárka (Ranunculus ficaria) és a tavaszi kankalin (Primula veris) minden évben az első vadvirágok között van a kertben. Ugyan csak egy nappal, de az idei versenyt a salátaboglárka nyerte. Már április 1-én kinyílt, de csak később volt módunk lefotózni.

Salátaboglárka
Az első salátaboglárka tő március 29-én és április 3-án.
Tavaszi kankalin
Pár kép a Tavaszi kankalinról és élőhelyéről...

Megjelentek az első ibolyák is. Mind a fehér, mind a lila változata úgy tűnik nagyobb területen növekszik mint tavaly, bár még csak a virágzás elején vagyunk.

Erdei ibolyák
Már nyílnak az erdei ibolya illatos virágai is.