Moccan a kert...

A hosszú hétvége óta gyorsulni látszik a tavasz. Most megkísérlem összefoglalni, mi hol tart jelenleg a kertben és a közvetlen környékén.

Az utca menti vegyes bokorsövényben már virágzik a som, az erdőben pedig sok a hóvirág... A kertben az északi lejtőn előbújt a Salátaboglárka és a Vérehulló fecskefű is zöldel már. Érdekes ez a hely, mert ilyenkor tavasszal az északi lejtőt sokáig süti a nap, de gyakorlatilag suroló fények vannak reggeltől estig. A boglárkákat szívem szerint áttelepíteném a déli laposra, ahol úgysem nő semmi. Ennek elsődleges oka, hogy éppen az út közepén van a boglárkás rész, két nagyobb foltban. Ugyan eddig túlélték a minimális forgalmat ami arrafelé van, de ha előbb-utóbb belakjuk a kert azon részét, és lesz ott valami köves út, akkor sajnálnám ha kipusztulnának. Kérdés, hogy ez a növényke mennyire viseli ezt, milyen mélyre hatolnak le a gyökerei, stb. Gyanítom élőhelynek jó lesz nekik a kiszemelt új hely, mert attól pár méterre a szomszéd kertben is nagy foltokban virít. Kérdés, hogy most próbáljam meg kiemelni őket, vagy várjam meg amíg elvirágzanak?

A háztól délre, a lapos részen is vannak már életjelek. A legelsőként ültetett, halványlila krókuszainkon már kinyílás előtti bimbók vannak. A tavalyi ültetésből is sok kibújt már a sziklakertben. A krizantémok elszáradt hajtásai között is kizöldült már néhány friss hajtás. A legjobb hír, hogy Kata bíztatása nyomán a tavalyi elszáradt virágok helyén megtúrtam a vastag avarréteget, és megtaláltam a Tavaszi kankalinok több példányát is. Ezek maguktól még nem merészkedtek az avar fölé. Ott lapulnak a tölgylevelek védelmében amíg csak lehet. Más a startégiájuk mint a krókuszoknak. Azok ugyanis aggresszív kismalac stílusban dolgoznak: tűhegyes zöld lándzsáikkal mindenen keresztüldöfnek, ami csak az útjukba akad.

Egy agresszív krókusz, és az általa ütött lyuk. :)

Tavaly nyáron az utcában tenyésző nagy orgonabokrok tövénél cseperedő kis sarjak közül kibányásztunk egy nagyjából arasznyi magas egyedet, és áttelepítettük a kertbe. Eleinte azt hittem nem marad meg, pedig helyzeti előnyben volt az utcai társaihoz képest, hiszen kapott vizet amikor nagy volt a szárazság. Mégis olyan bágyadt, sárgás levelei voltak amíg be nem köszöntött az őszi hideg. Most a napokban megkerestem, és az egyetlen szárának csúcsán egy szép, életerős rügyet találtam. Lehet mégis megkapaszkodik a kertben, és lesz egy orgonabokrunk is?

Az egyik köszméte bokron a rügyekből elkezdtek kibomlani az első levelek, de mindegyik gyümölcsbokor határozott életjeleket mutat. Esténként már elkezdtem nekik kis vizet adni, elég száraz ugyanis a talaj a tóásási tapasztalataim szerint.

Az előző bejegyzésben említett szobalakó kankalinokat és jácintokat kitelepítettem a sziklakert egy teljesen újjonnan kialakított részébe. Az egész onnan indult, hogy találtam egy jókora kupac nagyobbacska követ, aminek a fényt kapott oldala már szép zöld lett a mindenféle zuzmóktól, algáktól. Így úgy gondoltam, hogy bővítem még a sziklakertet, és erre a területre költöztek ki a szobai növények — végülis már nincs túl rossz idő, hajnalonta sem fagy hosszú ideje. A jácintok közül a rózsaszínű már elvirágzott mire kikerült, a fehér még most indítja a második virágát. A kankalinok közül a sárga egész jól elvan, a vörös-sárga színűek picit szétborultak, de a tő közepén növő újabb bimbóknak látszólag nincs baja.

A sziklakert bővítés során tovább mélyítettem a nagy kő körüli majdani medret. Az innen kitermelt, és valamelyest gyökértelenített földdel töltögettem fel a frissen elhelyezett sziklák közötti fülkéket. Jelenleg olyan 50–60 cm mélyen jár a sziklakert és a nagy kő közötti rész, ez lenne a tervek szerint a legmélyebb terület. Azért ezt még jócskán mélyíteni kell majd, ha teleltetni is akarom a tóba tervezett halakat. Ahogy haladok lefelé egyre több a szikla, így már ott tartok, hogy egy-egy kiadós csákányozás után homokozólapáttal kell kiszedni a földet, kidobálni a köveket, mert az ásó, lapát folyton elakad. Egyébként ebben a mélységben még kimondottan hideg, fagyos a talaj!

Eleinte abban gondolkoztam, hogy a tómedret agyaggal fogom kialakítani, amire kétféle technológia is létezik. Az egyik szerint por állagú agyagból kell a meder aljára kb. 10 cm vastag réteget teríteni, amit megdöngölve tömörítenek. Ennek alternatívája, hogy nyers (azaz nem kiégetett) agyagtéglákból rakják ki a medret, szorosan egymás mellé illesztve a darabokat. Ezután lapvibrátorral dolgozzák össze a felületet. Mindkét esetben praktikus egy vékony kavicsborítás, hogy a vízbe ne mosódjon bele az agyag. Ezeket teljesen nem vetetettem még el magamban.

Ami eltántorított egy kicsit, hogy a nagy kő relatíve könnyen megemelhető, így elvileg a hagyonányos fóliás megoldást is viszonylag könnyen össze lehetne hozni. Gyaníthatóan ez kissebb macerával járna. Az agyagtéglás tömörítős technika szerintem ilyen kis méretekben, meredek partfalakkal amúgy is macerásnak tűnik. Ha már agyag, akkor a porított változattal dolgozó technika tűnik kivitelezhetőnek.

A rövid hétvégén ezt a sziklakert-tó környéket szeretném majd folytatni, amennyire lehetséges. Úgy tűnik az idén kertépitős blogba fogunk átcsapni...