2011. március 11., péntek

Tavasz előtti helyzetkép

Nárcisz

Ma hajnalban végre nem voltak kemény mínuszok, lassacskán csak-csak elindul az élet a kertben is.

A múlt héten vette észre Emese az első nárciszokat a kertben. Egyenlőre olyan 5-6 tő kezdte el kitolni a leveleit. Tavaly is március 2-i az első híradásunk róluk, így úgy néz ki időben vannak. Március második felében talán már virágozni is fognak.

A krókuszok idén már januárban kezdtek kibújni, aztán sokszor visszafagyott kő keményre a talaj. Ugyan mindig visszatakargattuk őket levelekkel ha megnéztük mi van velük, de azért reméltük, hopgy nem fagytak el teljesen. Néhány zöld levélke még jelzi, hogy köszönik jól vannak, a többségük jó eséllyel még a föld alatt pihen. Tavaly március végén virágoztak leginkább, kicsit beelőzve a kankalinokat. Meglátjuk mi lesz az idén.

A turkesztáni szilen már vannak rügyek, de szerintem még kell neki legalább 2 hét hogy elkezdjen leveleket bontani. A tervek szerint idén is folytatom majd a sövényhiradót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése