Hajnali szedervadászat

Mint előző postunkban is írtam érik a szeder. Ha pedig érik akkor szedni kell — így most egy könnyed hangvételű kora reggeli szedervadászat képes beszámolója következik.

Kora reggel szépen sütött a nap, így gondoltam az idő éppen megfelelő arra, hogy a Nyözö a szederre szálljon. Nem borzasztott el a hőmérő szerinti 8,1 °C látványa sem. Az elhatározást reggeli kávézás, majd a tettek követték: előkotortam egy valamikor talán fagylaltos műanyag dobozkát, természetesen a fényképezőgépet, vekkerórát és uzsgyi kifelé.

Az utóbbi kellék talán kicsi magyarázatra szorul. Mivel hétköznap lévén az embernek munkába is kell menni, nem árt ha nem feledkezik bele a gyümölcsszedésbe. Időben vissza kell érni, hogy az ember lecuccolhasson, átöltözhessen és szedervadászból F.G. superman-é változhasson vissza. :)

Az időben történő visszaindulás különösen fontos annak fényében, hogy a szeder ugyancsak vendégmarasztaló növény. Ennek csupán egyik oka az, hogy az ember szedés közben fürtről fürtre kalandozva hajlamos komoly távolságokra jutni úgy, hogy észre sem veszi. Pillanatokon beül előáll a helyzet, hogy egy hatalmas tüskés szederketrecben találja magát a vadász, csak a zenitből jön némi fény. Körben mindenfelé csábító fekete gyümölcsök, de ekkor már a legkisebb mozdulatra is belemar az áldozatba a sok tüske. De persze az elszánt vadászt ennyi nem riasztja el, szedi a termést, és magában mondogatja, hogy
— Ellenállok, ellenállok! Csak azért sem eszem meg ezt a szemet, mert így sosem lesz tele a navalyás doboz! Hmmmm-nymmm. Nyammm... — hallatszik egy bokor mélyéről.

Ráadásként a szeder véd és dac szövetségben él mindenféle rózsatövekkel. Így aztán a gyümölcstől már hipnotizált áldozat végleg csapdába kerül. Miért is jó ez a szedernek?

Még van hely bőven... Ott, ott bent azok finomak!
...és elérte a doboz szélét! :)

Ha az áldozata ott pusztul, a szerves trágya helybe jött, amit kevés növény mondhat el magáról. Másrészt vergődése közben a legérettebb gyümölcsök szanaszét repülnek, lehullanak mindenfelé, elősegítve, hogy a következő évben még sűrűbb legyen a vegetáció. Ez a rövid távú szaporodási mechanizmusa. Ezt segítik a félig érett, de már fekete egyedek is. Kicsit erősen meghúzva a gyümölcsöt a már érettek tucatszám hullanak alá a bokorról.

Finom trükkök tucatjával bír a szeder. Így pl. a legfinomabb gyümölcsök mindig a levelek alatt, jó mélyen a bokor közepén, stb. vannak. Az ám, de ha a humanoid gyanútlanul a levelek alá nyúl rögvest belekapaszkodik tucatnyi apró horgas tüske. Itt ismerszik meg, hogy biza' a majmok a rokonaink, hiszen akárcsak a kis majom a Sivatagi show c. filmben a sót, úgy mi sem eresztjük a szedret, ha a fene fenét eszik akkor sem. Végül a szeder meglesz, a tüskék kicsi kampói a kezünkbe törnek, a gyümölcsöt pedig elvittük jó messzire, hogy aztán a benne rejlő magocskákat jó messze (időközben némi szerves trágyával gondosan burkolva) elpottyantsuk. Ez meg ugye a hosszú távú szaporodási mechanizmus.

A kevésbé kitartó egyedek hamar elmenekülnek, így marad gyümölcs más közvetítőknek is. Így pl. a madaraknak, akiknek a legjobb csemegét tartogatja a növény: mindig a már elérhetetlen magasban csábítanak a legszebb gyümölcsök.

Ha nehezen is, de megtelt a dobozka. Mivel még volt pár perc, körbenéztem a környéken szeptember elejei vadvirágok után kutakodva. Bővebb leírások helyett álljon itt néhány kép ezekről.

Munkába indulás előtt nem árt egy alapos mosdás. Furcsán néznek ugyanis a lilásvörös szájú, foltos ruhájú egyszeri szedervadászra a buszon. Lezárván az írást még egy fontos megállapítás kikívánkozik: a bokor azzal is védekezik, hogy a ujjbegyekbe tört tüskék csökkentik a blogírási kedvet, így a trükkök nem lepleződnek le egykönnyen. Némelyik billentyűleütés élénken felidézi kora reggeli látogatásomat a tüskevárban...