2012. augusztus 11., szombat

Magvak

Úgy látszik a kisebb-nagyobb témacsoportok feldolgozása mániámmá vált. Ismét három kép lesz, ezúttal magokról, termésekről.

Még tavasszal találtam egy kis holdviola csemetét az út szélén. Félig ki volt fordulva, gyakorlatilag nem is a földben volt a gyökere hanem a félig elkorhadt avarszőnyegben. Betelepítettem hát a kertbe.


Beérett Holdviola magok

Igazából rossz helyre került a hirtelen jött telepítés miatt, mert eredeti élőhelyén árnyékos helyeket kedvel, én meg viszonylag napos helyre tettem. Szerencsére nem lett semmi baja, mert mostanra szépen megértek a magjai.
A magja azért is érdekes, mert elég szokatlan kinézetű. Ennek kapcsán júdás-pénze néven gyerekkoromban is ismertem, azonban két éve mégis kergettem ezt a növénykét itt a blogon, hogy kiféle-miféle. Ugyanis a szép virágai annakidején nem tűntek fel nekem, csak a száraz júdáspénzek, így a növény két alakja nem kapcsolódott össze bennem.

Azért ősszel valószínűleg érdemes lenne áttelepíteni.


Ajándék magok: erdei ciklámen

Nagyon kedves ajánlatot kaptam Katától. Születésnapom apropóján felajánlotta, hogy küld nekem Erdei cikámen magokat, telepítési leírással együtt. Nagy örömömre a magok szerencsésen megérkeztek. A leírás alapján nem lesz könnyű dolgom, de remélem megbírkózok vele. Tekintettel arra, hogy pár nap múlva több napig távol leszünk nem láttunk neki a magvetésnek — a magvak átmenetileg hűtőbe költöztek. :). A fejleményekről majd feltétlenül beszámolok.



Egy trombitafolyondár termése

Ez itt csak látszatra zöldborsó. :) Ez egy trombitafolyondár termése, amivel már régóta terveztem befuttatni egy térelválasztó részt. Mindenesetre úgy olvastam, hogy a magról való trombitafolyondár szaporítás nem a keghatékonyabb módszer, inkább bújtatással, gyökereztetéssel vagy a nagy növény alatti sarjakat áttelepítve van értelme szaporítani. A hírek szerint elég agresszív növény, nő mint a veszedelem. Én is éppen arra szeretném bevetni, hogy a kert legvégében egy kicsit rumlis területet elfedjen, és lehetőleg ne 10 év múlva, és még dekoratív is a nagy virágaival. Ott a kert túlsó végében csak megfér majd valahogy...
Azért kíváncsiságból lehet felboncolom majd ezt a termést. A magok most nem kitapinthatóak benne, egy homogén tömör tömb az egész. Az is lehetséges, hogy még nem érett be teljesen?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése