Őszi színek

Lassan sárgásba, vörösesbe öltözik az erdő. Szombaton szép napos idő volt, így kisebb kerti sétát tettem...

Ilyenkor már 8 óra körül ér csak a Nap a környező hegyek fölé, és akkor pillanatok alatt szétárad a fény a fák között — gyönyörű, pillanatról-pillanatra változó fény-árnyék játékkal kápráztatva el aki kimerészkedik a kertbe.

Az elmúlt napokban csapadék is volt bőséggel, így azért a zöld sem maradt el. A mohák friss üde zöld foltjai is sokfelé vidítják a szemet, és persze vízcseppek csillogó gyöngyeit hordozzák a növények. Csak el ne rothadjanak a téltemetők, amiket nemrégiben ültettünk nagy tételben.

A színes fák nézegetik magukat a kerti tó víztükrében. A legerősebben sárgák természetesen a juharfélék, a som vörösesbarnás levelei napfényben izzanak, árnyékban inkább fakóvörösek, a tölgyek a zöldtől sárgán és barnán át sokféle színben pompáznak. A gyertyánok jellemzően világos sárgásak, bár idén rengeteg a barna termése is. Az igazi lombhullás még nem indult el, csak a szomszédban egy hársfa kopaszodott le jelentősen.

A cserjeszinten a labdarózsák még zöldek, bár híresen szép piros lombjuk van ősszel. Az illatos, de lombhullató Rhododendron lutheum viszont érdekesen színeződik: a belső, öregebb levelei már egészen citromsárgák, a külsők még inkább zöldek, igaz kicsit már itt is bronzosodik. Igazán gyönyörű, impozáns növény! A fajdbogyó is kimondottan tarkabarka leveleket mutat, holott elvileg örökzöld.

A tarka levelű árnyékliliom (Hosta sieboldiana) is gyönyörű aranysága lett, az amúgy világos levélperem viszont szürkésre fakult. Hasonló sárga színe van egyénként a gyönygvirágok levelének is, de azok 2 nap alatt hártyavékonyra bomlottak (csak az erezet maradt meg szinte belőle), és vasárnap délutánra már át lehetett látni rajta, és a léggömbvirág is élénksárga színű.

A sziklakertben a bakopa még mindig rendületlenül virágzik. Szeptemberben volt egy kis időszak amikor leállt, de aztán nekibuzdult, és még mindig gyönyörű. A verbéna nagyrészt elvirágzott, de mégis impozáns látvány az esti ellenfényben. (Az itt mellékelt képen a bakopa fehér virágai törik meg a sötétséget)

Ősz a kerti tóban

A békalencse is erősen megritkult a vízben, úgy tűnik a hidegre reagálva ez a növény egyre mélyebbre húzódik a felszín alá. A gyékények között is jelennek meg színes levelek, de még jellemzően zöldek, viszont az esti/reggeli fényben hihetetlen élénk színfoltot adnak. Ha kicsit jobban elsárgul, valószínűleg érdemes lesz "learatni" és felhasználni valamire.

A kagylótutajok és vízi jácintok még látszólag jól vannak, bár nem fagytűrőek. Úgy olvastam, a hidegben felhajtják a leveleiket, de még szépen kiterülve tűrik a vízfelszínen a viszontagságokat.

Tavirózsánk már eleve ősszel érkezett hozzánk, így nem sokat tudunk mit mondani róla. A levelei a víz felett erősen eltűnnek a többi növény mellett. Gondolom majd tavasszal foglal magának egy jelentősebb területet ez a növény is a vízfelszínből.

Úgy néz ki, hogy Csirió az erdei béka beköltözött a vízbe. Az elmúlt napokban többször is láttuk — igaz fényképezni nem mindig hagyta magát. Ennivalóban még nincs hiánya, számos kisebb-nagyobb roval még mindig járőrözik a víz felett.

Mivel ez a tó relatíve kis mélységű, a két aranyhalat Arankát és Aladárt a hónap elején beköltöztettük a házba. Több tavi növény társaságában zajlott le a legális migrációjuk, hiszen a kagylótutajokról, és a vízi jácintokról is úgy tudjuk nem viselnék el a téli időjárást. Halaink tehát úm. felköltöztek télire vidékről a városi panelba, ami nem maradt nyom nélkül az életükben. Komoly esélye van ugyanis, hogy nem ketten fognak visszaköltözni tavasszal a vízbe — de erről majd valamikor később mesélek...

Téltemető hadművelet

Eranthis Cilicica hagymák tasakja

Régi olvasóink bizonyára fogják a fejüket: jajj már megint? Mivel nem vagyunk feladós fajták, így a válasz: igen, ismét. Történt ugyanis, hogy tavaly tél vége felé téltemető szakértőnk, Kata friss hírekkel szolgált azzal kapcsolatban, hogy miért lehetett az, hogy nálunk csak pár kósza levelet és eddig egy virágot hozott a téltemető. Úgy gondoltuk, hogy az őszi ültetési idényben adunk még egy esélyt a téltemetőknek és a kertünknek is — ha addig el nem felejtjük...

Még valamikor augusztus végén eszembe is jutott, hogy kellene egy adag téltemetőt szerezni. Mivel az Eranthis Hyemalis a védett változat, nem lepett meg, hogy most csak az Eranthis Cilicica beszerzése sikerült. Rögtön 5 tasakkal vettem, így összesen 50 darab gumónak kellett helyet találni — mondván ne aprózzuk el a dolgokat.

A kiszemelt hely a tisztító tó nyugati partjának rézsüjén van. Itt egy enyhe rézsű kapaszkodik fel a víz széléig, mivel feltöltöttem a tavat határoló kis nyúlgát oldalát. A felső részén kövek zárják, néhány szikla a meredekebb részeken elszórva is belekerült a földbe, hogy ne mossa le az eső a földet. Ebbe a részbe Kis meténg (Vinca minor) került, remélem majd szépen befutja a partfalat. Saját szaporulatból van áttelepítve, ha minden igaz a kék alapváltozat mellett a sötétlila verzióból is került ide.

A téltemetős ágyás. Felül jobboldalt a tópart rézsűje.

Maradt viszont még egy 1,7 méteres, kb. négyzetes terület, ami már egész lankás. Itt most csak pár kósza, bevadult hóvirág rejtőzik. A téltemetők szeretnek a hóvirágokkal vegyes telepet alkotni, legalábbis többfelé látni ilyet. Szemfülesek a hagymák csomagolásának sarkában is kiszúrhatják a befigyelő hóvirágokat. A hátoldalán azonban ennek ellenére nem volt feltüntetve, hogy "a tasak nyomokban hóvirágot is tartalmazhat" — de ha mégis akkor szívesen látjuk azokat is.

Erősen száraz volt itt a föld, de picit sikerült felkapirgálni. Kapott még rá egy nagyon finom lombkomposzttal feldúsított friss földet. Ez a majdani nagy tómederből lett kitermelve, a komposzt pedig az esővíztároló szűrőjének tisztításakor (erről majd még írok bővebben) került elő. Érdekes volt mennyire koromfekete volt a komposzt a földhöz képest. A terület közepét kihagytam, mert ide majd tavasszal egy nagyobb termetű bokros növényt szeretnénk ültetni. (Erre a legesélyesebb jelölt egy Redőslevelű bangita jelen állás szerint.)

Kata angol szaklapokban úgy olvasta, hogy alapvetően a kiszáradt gumók tudnak problémát okozni a téltemetők esetében. Ezért most nem csak eldugdostuk a hagymácskákat, hanem előtte beáztattuk őket közel egy napon át. Erről persze a tasak hátoldala mit sem ír, csak a szeptember-november közötti ültetési időpont van a javaslatok között.

Egy kis méretarány a még fürdőzés előtti gumókról, és az 50 kis gumó az áztatás kezdetén...

A hagymákat nagyjából elosztottuk Emmával a középpontot jelölő cserép körül, néhányat a tóparti rézsüre is bedugdostunk. Pár óra múlva jött egy kis eső is, így a talaj nem volt teljesen száraz, hogy elszívja a hagymákból ma víztartalékot. Persze ha megint jön néhány özönvizes nap, akkor meg túl sok is lehet a jóból, de ezzel már végképp nem tudunk mit kezdeni. Most már nem csak a mi kezünkben van a virágok sorsa, mi megtettük ami tőlünk telt, most már csak ki kell várni a még el sem jött tél végét. Lássuk Uram, mire megyünk együtt!

Invázív szépség — a vízi jácint

Úgy néz ki valamiért gyakran keverednek a látóterembe invázívnak ítélt, ámde csábítóan gyönyörű növények. Ez a szokás a vízinövények világában sem hagyott alább. :)

Ami eddig vizitök volt, az úgy tűnik egy nem kispályás trópusi növény. Olyannyira nem, hogy Amerika melegebb éghajlatú részein szigorúan üldözik ezt a növényt, mert hihetetlenül szapora, akár egy töredés darabból is új növény születhet. Leplezzük hát le ezt a gazfickót: az eddig vizitöknek titulált jószág becsületes nevén Vízi jácint (Eichhornia crassipes).

Szinte elpusztíthatatlan növény, a legkisebb levél- vagy szártöredékből is képes magát reprodukálni. Hazánkban csak azért nem áraszt el mindent, mert a téli hideget nem bírja — így végülis körültekintéssel bár, de kordában tartható. Az Édenkert weboldal telepítési útmutatója ennek tükrében inkább mondható amolyan "hogyan írtsuk ki a felesleget bármi áron" kalauznak.

Az ellenséget sosem árt alaposan megismerni, ezért egy példányt felboncoltunk a tudomány oltárán. A virágos állapotát nem ismerjük még, de talán jövőre ahoz is lesz szerencsénk, de íme egy boncolási jegyzőkönyv arról, hogy mi is rejlik ezeknek a növényeknek a belsejében.

Puha, nagyon könnyen vágható a kis tökforma. Tekintve hogy a vízen úszik, ez azért nem meglepő. :)


Az egész ilyen sejtes szerkezetű belülről. A műtét után visszadobtuk a tóba, hiszen nem fog megszökni onnan. Így legalább megnézzük, hogy mi lesz a darabjaival, tényleg olyan invázív-e mint a híre.

Tény, hogy a növény kimondottan impozáns megjelenésű, de hát azért közmondásos, hogy a jóból is megárt a sok. Az bíztatóan hangzik, hogy 8 óra napsütés kell neki, mert olyan mifelénk biztos hogy nem lesz. Úgy döntöttünk hát, hogy egy példányt átteleltetünk, a többieket hagyjuk belefagyni a vízbe, vagy megsütjük, vagy egyéb inkvizíciós eszközzel ártalmatlanítjuk.

Bízzunk benne, hogy sikerül úrrá lenni ezen az invázión, és legyűrjük a vizijácintokat. Mindenestre vigyázó szemeinket a víztükörre vetjük, az éberség sohasem árthat.

Kerti tavunk első hónapja...

Egy hónapja élvezzük a vízcsobogást a kertben. Gondoltam legyen itt egy kisebb fotós összefoglaló is a kertünk új kedvenc helyéről.

A Kis tó vázlata

A múlt héten Emma hathatós segítségével készítettünk egy térképet a tóról. Két leütött karóhoz képest megmértünk egy nagy csomó pont távolságát, majd ezek alapján háromszögelési technikával felrajzoltunk egy részletesebb térképet a kert egy darabjáról. Ennek csak a tó közvetlen környezetét ábrázoló részét kidolgoztam színes-szagos formában is, ennek a közreadásával kezdem.

A meder kb. 2,7 méter hosszú és a legnagyobb szélessége mindössze 1,2 méter. Mivel a környezete még erősen kialakítás alatt van, így a partvonal még igencsak vázlatos.

Az első kerti tó

Kerti tó teleregényünk sok év után a megvalósulás rögös útjára lépett. Igaz a kezdeti tervekből nem sok maradt, illetve nem pontosan úgy alakult mint ahogy elterveztük. Az alábbi történet két évvel ezelőttről indul, és az elmúlt két hét zanzásított összefoglalójával végződik.

A folyamatos változások persze sok okra vezethetőek vissza, ezeket talán nem érdemes részletezni. Elég talán annyi, hogy a kezdeti ötletekhez képest a nagy tó a tervek alapján még nagyobb lesz (majd egyszer valamikor), a kisebbik pedig arányosan szintén megnőtt. Ez továbbra is csak amolyan tisztító tó lesz (igen, igen: adná magát a tisztí-tó mint kínos poén, de talán mégse süllyedjünk ide). Viszont nem elhanyagolható tény, hogy ez már víz alatt van...

Nagyjából 2 évvel ezelőtt töprengve szemléltem ezt a kisebbik tómedret. Ekkor ez olyan 1m átmérőjű kis mini gödörként nézett ki, és tele volt levéllel, meg mindenféle gazzal. Kipucoltam hát és gondoltam picit megemelem a vízszintet, és építek köré egy kis nyúlgát féleséget kövekből, és jól kitapasztom sárral. Miközben ezt csináltam, a meder peremén minduntalan kövek fordultak ki, így hamar elkezdett növekedni a területe is. Végül olyan 2–2,5 méter hosszú, bab alakú lett, és a közepén kb 60 cm mély.

Fajdbogyó

Egy év elejei, nem tervezett beszerzés volt a Fajdbogyó. Úgy tűnik virágot már hozott.

Ez most csak amolyan gyorshír, mert éppen egy nagyobb, összefoglaló bejegyzésen dolgozom egy termetes gödör kapcsán.

Nagyon érdekes növény, szépek ezek a parányi, forrt szirmú virágai. Ami igazán érdekes az a sokszínű levele. Nem tudom ez normális-e ennél a növénynél, vagy valami hiányra utal, de mindenesetre igen látványos. A virágzása előtti hónapokban kapott egy kisebb adag Királytói tőzeget ez a növény is, hiszen a savanyú talajt kedveli.

Nyugodjék békében...

...azt hiszem, mégsem lesz kerti tavunk. Egyúttal bejelentenénk, hogy ezentúl Emmával kettesben fogjuk folytatni a blogot.

Na jó, megkegyelmeztem Nyözönek...

Homokozóban...

Mindenki szeret homokozni, egyesek inkább csak homokvárat, mások kerti tavat is építenek...

Kaktuszok

Kaktuszok előtte...

Múlt héten elhoztuk gyerekkorom kaktuszgyűjteményének utolsó, megmaradt példányait. Rájuk fér a törődés, hiszen eddig egy fűtetlen szoba nyugati ablakában laktak és vizet kb. évente egyszer kaptak. Az is csoda, hogy még van köztük olyan, amelyik nem száradt el.

Első lépésként fele-fele arányban összekevertem némi virágföldet és homokot (köszi Emma :)), az új cserepek aljába pedig kavicsokat tettem. Ezután a kaktuszokat nagyon óvatosan kivettem a régi cserepükből, megtisztogattam, leszedtem az elhalt részeket, szétszedem több kisebb növényre és a nagyobbakat beültettem az új cserepekbe.

Azokat a nagyobb darabokat amelyek megsérültek, becsomagoltam egy-egy darab papírtörlőbe és kartondobozba raktam pihenni. Ezek száradás után mennek be egy-egy cserépbe.

Az egészen kicsik pedig várják, hogy a kaktuszóvodába kerüljenek pár nap múlva. Ez alatt azt értem, hogy egy nagy virágcserép alátétbe lesznek beültetve mind, aztán amelyik túléli, tavasszal kap virágcserepet.

Balra a száradó kaktuszok doboza, jobbra a kaktuszóvoda leendő növendékei.

Végül kiszedtem a kezemből a tüskéket...

Rhododendron luteum

Komoly átalakuláson ment át a kert egy eddig eléggé elhanyagolt sarka.

A nyugati kerítés mentén, a háztól délre eső szakaszon nagyon nagyra nőtt gyertyánok kisebb erdeje növekedik. A most taglalt terület a majdani nagy tó DNy-i csücske, a sok éve tervezett kerti pad közvetlen környéke.

Még májusban egy Kéktúra kapcsán vetődtem el a nyugati országrészbe, és ha már arra jár az ember fia, nem jöhet haza anélkül, hogy meg ne nézze a Jeli arborétumot — főleg ha alapból bolondul a rhododendronokért. Természetesen egy ilyen látogatás nem múlhat el anélkül sem, hogy ne jöjjön az emberrel egy rhododendron is. (Zárójelben megjegyzendő, hogy olyannyira népszerű lett mostanság ez a helyszín is, mint az alcsúti arborétum hóvirágzáskor, azaz hatalmas sorbanállás, tömegnyomor van a pénztárnál.)

Egészen elbűvölő volt a sok sárga, erősen illatos rhododendron példány. Kiderítettem, hogy ami illatos, az egyben lombhullató is — azaz hiába keresünk örökzöld, és illatos változatot. Végül egy lombhullató, szép aranysárga virágú Rhododendron Luteum-al tértem haza. Kezdetben csak egy rügyekkel bíró kis ágtömeg volt, és a ház előtti asztalon ácsorgott. Aztán egyik napról a másikra őrűlt tempóban kezdett leveleket hajtani, és elborította a friss zöld lomb.

Hosszas tanakodás után úgy gondoltam, a kerti pad mellett kellene elhelyezni. Az ám, de az a terület a fentebb említett gyertyánerdő területére esett. Így hát előkerült a fűrész, és a jópár 6–8 cm átmérőjű gyertyán egy jelentős részét kivágtam. Persze a nagyobb, termetesebb példányok megmaradtak, csak sokkal szellősebb, picit világosabb lett ez a terület. A törzsek kivágása a gyertyánnak nem elég, a bentmaradó csonkról ugyanis egy-két hét elteltével már nőnek is a friss hajtások. Ezeket fejlett gyökerek táplálják, így ha otthagyjuk nemsokára még dúsabb növényzet volt, mint ahonnan kiindultunk, muszáj tehát mélyebbre menni.

A kerítés-lábazat töltés után visszamaradt kőtömeg...

Nekiláttam hát, és a csonkok körül kicsapkodtam a csákánnyal a köveket, majd a vastag gyökereket követve egy nagyobb területen feltörtem a talajt, és kicibáltam, kivágtam a gyökereket is. A 6 darab gyertyántő kipucolása után egy 2-3 m² alapterületű, és 30 cm mély gödör keletkezett.

Na és persze egy tisztességes kőrakás, hiszen mint kiderült ez a rész legalább 80%-ban kő volt. A kövek rögvest mentek is a kerítés tövébe, hogy az ide visszatöltött földet megfogják, és részben el is torlaszolják a szomszédból rendszeresen átbóklászó négylábúak népes csapatának ösvényeit.

Az ültetéshez — okulva a Rhododendron Marcel Menard példájából (erről is írok részletesebben később) — már nem csak a helyi földet használtam, hanem egy jókora adag Királytói tőzeget is. Ez éppen megfelelő savanyúságú, tápanyagokban gazdag tőzeg, pontosan ilyen növények számára szánták. Egészen mély fekete színe, finom morzsalékos állaga van.

Ismét egy ágyásszegélyből formált kört alakítottam ki a nagy gödörben, majd az aljára tőzeg-föld keverékét telepítettem, felfelé haladva egyre nagyobb arányban került a keverékbe a tőzeg. Még cserepestül bepróbáltam hogy fog kinézni a növényke, majd kiszabadítva a műanyag tartóból jól belocsolva tiszta tőzeggel töltöttem fel az eredeti talajszintjéig. Végezetül még kapott egy kis fenyőkéreg-réteget is.

A kerítés mellé szárazon rakott kis kőfalat húztam vízszintesen, erre hordtam rá a földet. Ezen a helyen kiszedtem minden növényt (rengteg tölgyfasarj volt itt), kivéve egy kis juharfát. A szélre beültettem egy gyönyörű pöttyös torkú, lilás-rózsaszínes virágú gyűszűvirágot. Ezt boltból hoztam, mert úgy gondoltam szép lesz a kertben vadon is növekedő sárga változattal összeültetve. Mellé is telepítettem egy ilyen sárga változatot is, bár azok már elvirágoztak.

Balra: a félig tölött ágyásszegélybe bepróbált rhododendron.
Középen már cserép nélkül látni, milyen fejlett gyökerei vannak ennek a Rhododendron luteumnak. A háttérben a kerítésnél a lilás Gyűszűvirág (Digitalis grandiflora) már félig elnyílt állapotban.
Jobbra: a már beültetett, de még nem lekérgezett rhododendron a koromfekete tőzegbe ültetve. (Háttérben a megkímélt juhar)

Ez a környék azóta még tovább népesedett, épült, szépült. Erről majd később számolok be, hiszen már így is túl terjedelmes lett ez a bejegyzés.