Átültetések

Szeptemberben több növényt is át kellett telepítsek a kerten belül. Részben praktikus okokból, részben pedig kárelhárítási célból.

Ribizlibokor októberben

Elsőként a gyümölcsbokrainkat költöztettem, még a kellemes nyárias időben. Ennek a költözésnek volt az oka, hogy igen lassan növekedtek, és láthatóan csak tengődtek a kerítés mellett. Gyanítom túl sok volt nekik az árnyék. Ezt onnan is gondolom, hogy egy ribizlit 2 évvel később ültettünk el, de naposabb részre, és bizony látványosan szebben fejlődött. Így az egész társaságot kiültettem őket egy relatíve napos területre. Egész könnyen ki tudtam ásni a ribizli és egres bokrokat, tekintve hogy az ültetéskor már kőmentesítve lett a régi élőhelyük. Az új is könnyen csákányozható volt, "hála" a szárazságnak. Még 40-50cm mélyen is csak nagyon finom por volt, azaz teljesen kiszáradt a föld. Ültetés előtt jól belocsoltam a gödröket, de meglepő módon alig nyelte a vizet, szinte gurultak a cseppek a por felületén!

A fűszerkertet is akartuk hosszabb távon költözttetni, mert a mosatni helyén más terveink vannak, kicsit elhamarkodottan kerültek beültetésre. Ez még nem volt ugyan esedékes, de amikor egyik nap hazaértünk, a fűszerkert és a díszcsorbák helyén 40 mázsa fa alkotott csinos kupacot. Ugyan nem voltunk otthon, de lerakodták a tüzelőt — jó közel a házhoz, ami persze egyrészt előny, valamint másrészt. Így "kisebb" talicskázás után napvilágra került két bokor meggyötört levendula, amelyek rögvest költöztek is új helyükre. A lestyán tőből leszakadt, talán újrahajt majd, mindenesetre nem bolygatjuk egyenlőre. Amit ez már túlélt ahoz képest ez a kis fatámadás pihe dolog. :) A curry, rozmaring, citromfű jó eséllyel túlélte, de még a régi helyükön vannak. Ki kell még találni hogy is lesz ez a fűszerkert, és akkor ezek is mehetnek.

A díszcsorbákat kicsit később mentettük meg, azok jórészt túlélték a farakást. Egyrészt mert a fűszerkert szélén sorakoztak, így általában a fát is átdobálták felettük, másrészt meg már elvirágoztak. Amikor elültettük picike, centiméteres hagymái voltak, most magam is meglepődtem mennyire megnőttek. Legalább kétszer akkorák lettek, de több példány háromszoros méretű volt, és kicsi sarjhagymákat is felfedezni véltem. Eddig szép sorban voltak ültetve, most a sziklakert mellett kerültek elhelyezésre, kisebb csoportokba szervezve — valószínűleg a hosszú, nyúlánk növények így mutatósabbak lesznek. Nem találtam meg mindet, talán majd tavasszal...

Százon túl...

Hosszú ideje nem jelentkeztünk, pedig lett volna miről írni, számos téma itt maradt vázlatban. Így igazából magam sem értem miért laposodott el ennyire ez a blog, biztosan benne van a váratlanul elhalálozott fényképezőgépem is, meg a brutálisan száraz nyár is. Talán még feltámasztható ez a blog — feltéve ha maradtak olvasók. Remélem a 100. bejegyzés lendülete kitart majd a továbbiakban is.

A tavalyi özönvizes időszak után ismét fura nyarunk volt. Gyakorlatilag július első felétől egyetlen csepp eső sem esett egészen október elejéig. Néha csak kilométereken múlott egy-egy kiadós zivatar, de valahogy mindig elkerülte a hegytetőt az áldás. Ennek örömére a ház mellett bokáig ért a por, augusztus végére már látszott a vízhiány az öreg tölgyeken is, a gyertyánok meg zörgősre száradt levelekkel borították be a kertet. A mindenféle bokrok bágyadtan lógatták leveleiket. Vadvirág is csak mutatóban volt a kertben, a dús rét is gyakorlatilag kiégett, és a szeder termése is nagyon kevés volt az idén.

Különös tekintettel, hogy lassacskán eljöttek azok az idők, amikor ténylegesen a kertünkről lehet valamit írni, nem pusztán vadvirágos témákról lehet beszámolni. Vágjunk bele rögtön a közepén, azaz annál a pontnál, hogy hogyan is kezdődött el a sziklakertünk kialakítása.

Egy sziklakert születése I.

Sokszor tréfálkoztam azzal, hogy mifelénk az ásót csákánynak hívják. Ez ugye abból adódik, hogy a hegy tetején levő telkünkön gyakorlatilag egy vékonyka erdőtalaj van csak, ami persze éppen csak elfedi a sziklákat. Már ahol elfedi egyáltalán. :) Sokszor jártam úgy, hogy egy kosárnyi sziklát szedtem ki egy 9cm-es cserépnyi növényke kedvééért. Már a területünk legelső bejáráskor megkedveltem egy nagyobbacska sziklát, ami dacolva a hegyi rétünk bujaságával egy kb. méter hosszú, 60-70cm széles területen kidugta a hátát a földből. Korábban ez mellett volt a "fekvőfenyő", így növény nem sok volt körülötte, csak áprilisban vidámkodott ott néhány tavaszi kankalin, meg szamócák zöldeltek elszórtan.

Valami hirtelen felindulásból szeptember 25-én megragadtam a csákányt, és gondoltam megnézem már mekkora is az előbb említett kő. Szépen elkezdtem körbebontani, a csákány csak úgy szaladt bele a porszáraz földbe. A kitermelt földdel elkezdtem a terepet kiegyenlíteni, ugyanis a kerítés felé erősen lejt.

A nagy szikla kezdi megmutatni magát.

Csákányozás közben jutott eszembe, hogy ha már itt ez a szikla, akkor mi lenne ha egy sziklakert középponti elemévé válna? Kő van bőven, és egyre több lesz belőle, így a költségvonzata minimális. Az ötlet megtetszett, így tovább bányásztam a földet, mígnem a szikladarab ami korábban alig 10 centit állt ki a földből kezdte megmutatni magát. Először abban reménykedtem, hogy majd valami nagy monstrum lesz, mélyen lent a földben, és akkor egy meredek sziklafalat alkot majd a kertben, de úgy tűnik lapos. Amikor 20-30cm mélyre jutottam, az addig meglepő módon a kövön békésen ücsörgő Emma csillogó szemekkel megkérdezte, hogy:
— Apaaa körbeszaladgálhatom ezt a nagy kövedet?

Ekkor már egy nagy amőba alakú, vízszintes aljú terület éktelenkedett a kertben, állábaival kiharapva az ősgyepből egy jókora területet. A terület egyik szélénél pedig ott terpeszkedett a kő! Miközben Emma nagy brummogással birtokba vette az amőbát, én meg a lapát nyelére támaszkodva élveztem a körpályára állt apróság látványát, megindult a fantáziám. Gondoltam az eddigi ültetések során kitermelt brutális mennyiségű kőből csinálok valami nagy halmot, hagyva kisebb földfülkéket a kövek között és majd azokat ültetem be. Esetleg meg kellene próbálni megbillenteni a nagy követ és alátámasztani, hogy jobban érvényesüljön a tömbje. Már-már nekiveselkedtem, amikor megütötte a fülemet a még mindig rendületlenül keringő Emma folyamatos csacsogása:
— Brrrrr-brrrr. Piros a lámpa megállás! Már zöld, mehetünk tovább. Hoppá! Itt csobog egy patak, úsznak a halacskák... Brrrrrr-brrrrr... — és csak berregett tovább körbe-körbe, csak a piros lámpák állították meg nagy ritkán.

Patak? Hm, ez nem is rossz! Mi lenne ha a szikla egy sziget lenne egy viszonylag kis vízmélységű tavacskában, ahol a madarak jókat tudnak fürdőzni a nagy kövön és a vízbe tett kisebb nagyobb lapos sziklákon állva, lehetne benne pár kóbor halacska is végeredményben. Ennek építenék egy vadregényes sziklás peremet mindenféle mohás kövekkel, eldugott virágokkal, körbe a kerítés felé valami nagyobb termetű bokros növény kellene. A terület naponta pár óra napot kap, ami nálunk relatíve a legjobban benapozott helyek egyikévé teszi. Mindez amúgy is a tervezett pihenőkert területe, ott éppen jó lenne a hangulata, Emma is bizonyára élvezettel tanulmányozná a vízi, és vízparti élővilágot. Végeredményben szinte minden megvan helyben ami kell a terv végrehajtásához! Ennyit a sok előre skiccelgetésről és álmodozásról. Sokszor a hirtelen jött ötletekből lesznek a legjobb dolgok.

Szóval így lett a szárazságból sziklakert és egy majdani kerti tó. Előbbi már nagyrészt megvalósult, utóbbi értelemszerűen majd tavasszal lesz esedékes. A sziklás részek kialakítását megkezdtem még idén ősszel, mondván nem baj az, ha a téli hó, olvadás összetapasztja a kövek közé töltött port., másrészt meg pár hagymás növény beültetésére is remek ez az alkalom. A következő bejegyzésekben megpróbálom összefoglalni, hogy hogyan is alakul a kivitelezés.

Citromfűszörp

TücsökBogárnál láttam először, a két tő citromfüvünk pedig biztosította az alapanyagot.

Hozzávalók:
1 nagy csokor citromfű
1 kg cukor
1 l víz
2 citrom

A citromfüvet megmostam, apróra vágtam, felöntöttem a vízzel, hozzáadtam a cukrot, a 2 citrom reszelt héját és levét, majd az egészet felfőztem. Állni hagytam 2 órát, leszűrtem, újraforraltam és forrástól számítva még két percig főztem. Az elkészült szörpöt beletöltöttem az üvegekbe, amelyiket nem celofánnal kötöttem le, azt öt percre lefektettem.

Ezt a szörpöt kb. egy hónappal ezelőtt készítettem. A celofánnal lekötött üvegek egy része megpenészedett. Számomra tanulság: ha nem akarok tartósítószert használni, akkor vagy csatos, vagy csavaros üveget kell használjak.

Citromfüves mentaszörp

A citromfűszörp készítése után megmaradt citromfűhöz szedtünk még egy csokor mentát és citromfüves mentaszörpöt készítettünk belőlük.

Ezt a receptet is TücsökBogárnál láttam először.

Hozzávalók:
1 nagy csokor citromfű és menta
1 kg cukor
1 l víz
2 citrom

A cukrot enyhén karamelizáltam, hogy kicsit sötétebb színe legyen a szörpnek. A citromfüvet és mentát megmostam, apróra vágtam, felöntöttem a vízzel, hozzáadtam a 2 citrom reszelt héját és levét, majd az egészet felfőztem. Kicsit hagytam állni, leszűrtem, újraforraltam és forrástól számítva még öt percig főztem, végül az elkészült szörpöt beletöltöttem az üvegekbe.

Gyömbérszörp

Eredetileg csatnihoz vettem, de végül úgy döntöttünk, hogy szörp lesz belőle. A hűtőben fagyoskodó nagyobb méretű gyömbér gyökérről van szó...

Hozzávalók:
1 nagy gyömbérgyökér
1 kg cukor
1 l víz
15g citromsav

A gyömbérgyökeret megpucoltam, lereszelem (elég felszeletelni is), a cukrot kicsit karamelizáltam, felöntöttem a vízzel, beletettem a gyömbért és addig forraltam, amíg a cukor teljesen fel nem olvadt. Hozzáadtam a citromsavat, elkevertem benne, és kész is. Végül a még forró szörpöt beleszűrtem a csavaros üvegekbe, öt percre fejre állítottam őket és már mehettek is fotózkodni.

Ez egy hirtelen felindulásból elkövetett szörpfőzés volt, legközelebb citromsav helyett két citromot fogok beletenni, belereszelve a héjukat is. Szokás szerint most sem volt szörpös üvegem, de szerintem ebből is el fog fogyni. A nagyobbik üveg nem zár légmentesen, saaaaajnos azt még a mai nap meg kell bontani.

Hírek a Turkesztáni szilről

Hosszabb ideje nem írtam a Turkesztáni szil sövényről. Térjünk ki erre a növényre egy kicsit.

Sövényhiradó VII.

A sövényt tavaly márciusban ültettük el. Nem indult könnyen a sorsa, hiszen még szinte a fagyos talajba került ki. A tavalyi évben sem volt az a tipikus: hűvös esős nyár volt, pár napig tartó forró időszakokkal megtűzdelve, az ősz egy pillanat alatt erős hideget hozott.

A sövény legnagyobb mérete tavaly kb. fél méteres lehetett. Kétszer is megmetszettem, így szépen sűrűsödött is. Idén aztán kíváncsian figyeltem mi lesz vele.

Az első metszést két hete csináltam meg (tavasszal picit még megcsipkedtem, de nem alaposan). Metszés előtt 70-80 cm magasan járt. Ez persze picit elmarad a hirdetett növekedéstől, de ezt írjuk az extrém időjárás számlájára. Mivel elég dús lombja van már, és kezd átláthatatlanná válni kicsit merészebben, 50cm-ig visszametszettem a felső ágait, és a nagyon hosszúra nyúlt oldalsókat is megkurtítottam.

Idén ma esett először hosszú hetek óta, komolyan kezdett akkut szárazság lenni. Olyannyira hogy a gyertyánok már sárgultak, és rengeteg száűraz levelet hullajtottak. A sövény jól bírta ha kimaradt egy-egy öntözés, de azért 1-2 naponta mindig kapott friss vizet. Mivel igen dekoratív levelei, szárai vannak készítettem pár hangulat-fotót, amelyek kattintásra nagyobb méretben is megtekinthetőek.

Balra: a friss hajtások élénk, barnás-vöröses színűek; középen: az öregebb hajtások szépen kérgesednek, világosabb színűek; jobbra: az új levelek élénkebb színűek, kezdetben enyhe vöröses tónussal


Balra: friss hajtások, szép formájú levelek. Jobbra: a két sorban, cikkcakkban ültetett sövény már jól takar

A növények amúgy jól láthatóan megerősödtek. A kezdeti 1-2 mm átmérőjű vékony szálacskákból már cm közeli vaskos törzsek lettek. Ezek szép erezett mintát mutatnak, és rengeteg helyen elágaznak. A frisebb hajtások élénk színűek, vöröses-barnásak, a régiek kérgesednek, és eközben kifakulnak kicsit. Levelei szép friss tavaszi zöld színűek, tapintásra érdes felületűek. Az öregebb levelek mélyebb színt kapnak.

Újabb képek a díszcsorbákról

Újabb képek a készültek a díszcsorbákról, fogadjátok szeretettel!

A buzogányos verzió
július 18-án

A múltkor már külön bejegyzésben is fejtegetett kétféle virágzatú díszcsorbák közül a buzogányos változat gyakorlatilag azóta is változatlan képet mutat: a tömött bimbók kicsit lilás erezete sejteti, hogy ezek is szép lilák lesznek. A kérdés csak ott van, hogy mikor?

A másik változat képviselői ellenben szépen, napról-napra virágba borultak, a várakozásnak megfelelően "születésnap-indikátori" minőségében köszöntve az immár három éves Emma lányunkat. :)

Nem túl hízelgő konyhai hasonlattal élve kicsit olyan mint egy üvegmosó kefe. Azért tény, hogy sokkal mutatósabb, és több örömet okoz. :)

Mindig a növény csúcsán nyílik ki az első virág, majd innen lefelé haladva folyamatosan lesz egyre dúsabb a lila sziromtömeg. Az első példányon ez szépen végigkövettük — álljon itt 4 felvétel a dokumentációból.

Egy díszcsorba négy napja: július 13-án, 15-én, 16-án és 18-án.

Jelenleg 2 szál virágzik, de több bimbó is van még, így szerintem a virágzás elhúzódik augusztusban is. Érdekes, hogy ezek az előzőekben emlegetett két markáns forma kombinációinak tűnnek. Így elképzelhetőnek tartom, hogy egyszerűen ez egy ilyen változatos formavilágú növény.

Balra egy új jelölt: buzogányos is, meg nem is. Középen a hétvégén kinyílt virág, jobbra a kettő együtt.

Díszcsorba

Vagy én vagyok kicsit túl idétlen, vagy direkt botlok bele mindig különc növényekbe. Most éppen a Díszcsorba (Liatris Spicata) kapcsán osztanék meg a nagyérdeművel pár kételyt.

Mint azt JuhMeli blogján is kitárgyaltuk, annó mindketten az egyik élelmiszer áruházlánc virágkínálatában vettünk ebből a növényből. A tapasztalatok szerint jól jártunk, mert mindkettőnknél mindegyik elültetett növény kikelt. Meliéknél már virágzik, de az, hogy nálunk késik az nem lep meg, ez ugyanis jellemző tulajdonsága a helyi mikroklímánknak.

Mi tavaly nyár elején ültettük, az útmutató szerint ilyenkor csak a következő évben fog virágozni. Így is lett, tavaly szép zöld volt, idén ismét kibújtak a növények, sőt jópáron virágszárak is kialakultak.

A díszcsorbáink két arca...

Amíg csak levelek voltak, mindegyik dsíszcsorba teljesen egyforma volt. A virágzat azonban már meglepő módon kétféle. Az egyik variáns virágzata alulról felfelé buzogányszerűen szélesedik, és tömött bimbókat mutat. Ezzel ellentétesen a másik változata lent szélesebb és csúcs felé keskenyedik, és a bimbók laza fürtben helyezkednek el rajta...

Vagy a tasakba keveredett többféle belőle, vagy simán ennyire változatos ez a növény? Ez itt a kérdés, válasszatok!

Csillagfürt újratöltve

Több alkalommal írtam már a kertbe áttelepedett Csillagfürt sorsáról. Legutóbb rossz, most azonban jó hírekkel szolgálhatok.

A kinyílása előtt lerágott/letört virága mellett ugyanis a növény kihajtott egy újabb bimbót, ami jelenleg is éppen élénk színfoltja a kertnek. Szép élénk rózsaszínű példány látogatott meg minket.

A mellékelt képen is látszik a lerágott korábbi szár csonkja, és az új hajtás a virággal.

Erdei szamócalekvár

Több blog szerzője készített mostanság szamócalekvárt. Az alábbiakban mi is közreadjuk a saját receptünket, rögvest kétféle megközelítésben. Az egyiket nem feltétlenül kell komolyan venni. Vajon melyiket? Szavazzatok! :)

Erdei szamócalekvár Emese módra

Hozzávalók

• 68 szem szamóca
• 2 kavéskanál cukor
• negyed kávéskanál befőzőcukor
• 2 kiskanál víz

Elkészítés

A szamócamszemeket a cukorral, vízzel és a befőzőcukorral betesszük a konyhában található legkisebb méretű edénybe és felforraljuk. Pár perc után betesszük a konyhában található legkisebb befőttesüvegbe, amit előtte alaposan kimostunk.

Erdei szamócalekvár Nyözö módra

Hozzávalók

• 68 szem szamóca (lehet 42 is)
• 2 kavéskanál cukor
• negyed kávéskanál befőzőcukor
• 2 kiskanál víz
• négyjegyű függvénytáblázat, fizika képletgyűjtemény
• szamócahatározó, GPS a növény felleléséhez
• turistatérkép, barométer, esetleg GPS a magasságméréshez

Anyaggyűjtés

Spórolósabbaknak ajánlott magasabb tengerszint feletti magasságban készíteni a lekvárt (az okokat l. később a tűzgyújtásról szóló fejezetben), de a gyűjtés optimalizálásnál figyelembe kell venni, hogy a szamócák nem teremnek a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén. Különben is macerás szkafanderben hajolgatni értük, igaz cserébe könnyebb cipelni a szamócával teli kosarakat. Ha valaki mégis az ISS-en szeretne szamócát szedni spóroljon pár millió dollárt, addig is sóvárogva tanulmányozhatja az Űrállomás átvonulásáit a Föld felett.

Különféle szamócahatározók, esetleg titkos GPS-koordináták használata javallott. Mi ezeknek a hiányában a kertben szedtük a szamócákat — a kert hátsó részében pár gomba mellett találtuk meg őket.

Elkészítés

A szamócaszemeket a cukor, a víz és a befőzőcukor társaságában betesszük a hátizsákban található legkisebb méretű edénybe. A gyümölcsöket össze kell nyomnunk, ehez először végezzünk Vickers-keménység méréseket néhány szemen, hogy a megfelelő nyomóerőt meghatározhassuk. A szükséges 136deg;-os gyémántgúlát a családi ékszerdobozból ne felejtsük el magunkkal vinni, és a legkisebb mérőmikroszkópot se hagyjuk otthon! Terepen is keresgélhetünk gyémántgúlák után, de ezek előfordulási gyakorisága meglehetősen kicsi mdash; igaz a szamócadús terepeken eleve jobb esélyünk lehet elhagyott gyémántgúlák fellelésére is más, figyelmetlen lekvárfőzők jóvoltából. Ez jelentősen növeli a házi szamócalekvár készítésének gazdaságosságát. A kapott Hv érték figyelembevételével nyomkodjuk alaposan össze a szemeket.

A következő lépés, hogy felforraljuk a cukros szamócapépet. Ehhez szükségünk lesz egy légköri nyomásmérőre és egy turistatérképre. hogy kiszámítsuk a tengerszint feletti magasságunkat, hiszen ettől függ majd a víz forráspontja. Ne felejtsük el az edény és a talaj közötti távolságot sem hozzáadni a magasságértékhez. A forralási hőmérséklet pontos kiszámításához négyjegyű függvénytáblázat és fizika képletgyűjtemények ízlés szerint felhasználhatók. Lényeges figyelembe venni az aktuális időjárási körülményeket is.

A környéken élő fák fűtőértéke alapján kiszámítható mennyi fára lesz szükségünk a forraláshoz. Óvjuk, védjük a természetet: ne szedjünk feleslegesen fát! Nem árt gondolni arra is, hogy a lehető legkisebbet használjunk el hazánk CO₂ kvótájából, hiszen ez értékesítve javíthatja a költségvetési egyensúlyt is.

A tűz meggyújtása

A tűz gyújtása felelősségteljes munka, bízzuk azt megfelelő emberre! Ehez keressünk két kovakövet, vagy esetleg száraz ágakat és csiholjunk tüzet. Ennek hiányában fényképezőgép objektívvel, szemüveggel (figyelem, csak a pozitív dioptriájú látásjavító készülékek megfelelőek a célra!), vagy végszükség esetén akár gyufával, öngyújtóval (az öngyújtó neve félrevezető: véletlenül se magunkat gyújtsuk meg, az ugyanis vérciki, mondhatni égő dolog lenne!) is belobbanthatjuk a lángokat. Figyeljünk arra, hogy nincs-e tűzgyűjtási tilalom a környéken — az okozott erdőtüzekért blogunk felelősséget nem tud vállalni!

Tálalás, fogyasztás

Pár percnyi, a kiszámított hőmérsékleten történő forralás után betesszük a hátizsákunkban található legkisebb befőttesüvegbe. Ezt természetesen előtte alaposan kiforráztuk, hogy ezáltal a legkisebb kórokozók is az örök fertőzőmezőre kerüljenek.

Felbontás után a család legkisebb tagjával célszerű megetetni. Egyrészt mert már az alapanyagot is meg akarta enni, másrészt meg mert az ő fél fogára talán elég lesz a minilekvár.