Rhododendron luteum

Komoly átalakuláson ment át a kert egy eddig eléggé elhanyagolt sarka.

A nyugati kerítés mentén, a háztól délre eső szakaszon nagyon nagyra nőtt gyertyánok kisebb erdeje növekedik. A most taglalt terület a majdani nagy tó DNy-i csücske, a sok éve tervezett kerti pad közvetlen környéke.

Még májusban egy Kéktúra kapcsán vetődtem el a nyugati országrészbe, és ha már arra jár az ember fia, nem jöhet haza anélkül, hogy meg ne nézze a Jeli arborétumot — főleg ha alapból bolondul a rhododendronokért. Természetesen egy ilyen látogatás nem múlhat el anélkül sem, hogy ne jöjjön az emberrel egy rhododendron is. (Zárójelben megjegyzendő, hogy olyannyira népszerű lett mostanság ez a helyszín is, mint az alcsúti arborétum hóvirágzáskor, azaz hatalmas sorbanállás, tömegnyomor van a pénztárnál.)

Egészen elbűvölő volt a sok sárga, erősen illatos rhododendron példány. Kiderítettem, hogy ami illatos, az egyben lombhullató is — azaz hiába keresünk örökzöld, és illatos változatot. Végül egy lombhullató, szép aranysárga virágú Rhododendron Luteum-al tértem haza. Kezdetben csak egy rügyekkel bíró kis ágtömeg volt, és a ház előtti asztalon ácsorgott. Aztán egyik napról a másikra őrűlt tempóban kezdett leveleket hajtani, és elborította a friss zöld lomb.

Hosszas tanakodás után úgy gondoltam, a kerti pad mellett kellene elhelyezni. Az ám, de az a terület a fentebb említett gyertyánerdő területére esett. Így hát előkerült a fűrész, és a jópár 6–8 cm átmérőjű gyertyán egy jelentős részét kivágtam. Persze a nagyobb, termetesebb példányok megmaradtak, csak sokkal szellősebb, picit világosabb lett ez a terület. A törzsek kivágása a gyertyánnak nem elég, a bentmaradó csonkról ugyanis egy-két hét elteltével már nőnek is a friss hajtások. Ezeket fejlett gyökerek táplálják, így ha otthagyjuk nemsokára még dúsabb növényzet volt, mint ahonnan kiindultunk, muszáj tehát mélyebbre menni.

A kerítés-lábazat töltés után visszamaradt kőtömeg...

Nekiláttam hát, és a csonkok körül kicsapkodtam a csákánnyal a köveket, majd a vastag gyökereket követve egy nagyobb területen feltörtem a talajt, és kicibáltam, kivágtam a gyökereket is. A 6 darab gyertyántő kipucolása után egy 2-3 m² alapterületű, és 30 cm mély gödör keletkezett.

Na és persze egy tisztességes kőrakás, hiszen mint kiderült ez a rész legalább 80%-ban kő volt. A kövek rögvest mentek is a kerítés tövébe, hogy az ide visszatöltött földet megfogják, és részben el is torlaszolják a szomszédból rendszeresen átbóklászó négylábúak népes csapatának ösvényeit.

Az ültetéshez — okulva a Rhododendron Marcel Menard példájából (erről is írok részletesebben később) — már nem csak a helyi földet használtam, hanem egy jókora adag Királytói tőzeget is. Ez éppen megfelelő savanyúságú, tápanyagokban gazdag tőzeg, pontosan ilyen növények számára szánták. Egészen mély fekete színe, finom morzsalékos állaga van.

Ismét egy ágyásszegélyből formált kört alakítottam ki a nagy gödörben, majd az aljára tőzeg-föld keverékét telepítettem, felfelé haladva egyre nagyobb arányban került a keverékbe a tőzeg. Még cserepestül bepróbáltam hogy fog kinézni a növényke, majd kiszabadítva a műanyag tartóból jól belocsolva tiszta tőzeggel töltöttem fel az eredeti talajszintjéig. Végezetül még kapott egy kis fenyőkéreg-réteget is.

A kerítés mellé szárazon rakott kis kőfalat húztam vízszintesen, erre hordtam rá a földet. Ezen a helyen kiszedtem minden növényt (rengteg tölgyfasarj volt itt), kivéve egy kis juharfát. A szélre beültettem egy gyönyörű pöttyös torkú, lilás-rózsaszínes virágú gyűszűvirágot. Ezt boltból hoztam, mert úgy gondoltam szép lesz a kertben vadon is növekedő sárga változattal összeültetve. Mellé is telepítettem egy ilyen sárga változatot is, bár azok már elvirágoztak.

Balra: a félig tölött ágyásszegélybe bepróbált rhododendron.
Középen már cserép nélkül látni, milyen fejlett gyökerei vannak ennek a Rhododendron luteumnak. A háttérben a kerítésnél a lilás Gyűszűvirág (Digitalis grandiflora) már félig elnyílt állapotban.
Jobbra: a már beültetett, de még nem lekérgezett rhododendron a koromfekete tőzegbe ültetve. (Háttérben a megkímélt juhar)

Ez a környék azóta még tovább népesedett, épült, szépült. Erről majd később számolok be, hiszen már így is túl terjedelmes lett ez a bejegyzés.

Őszutó

Azt hiszem, az utolsó olyan hétvégéink vannak, amikor a szép őszi lombok még a fákon vidították a szemet. Így gondoltam jól esik majd pár színes kép, hogy az első hó előtti unalmas, szürke időszakban legyen mit nézni.

Kisebb szél fújt egy hete, ami meg is tette a hatását: a fákról folyamatosan hullotak a levelek. Elsőként a gyertyánok aranysárga levelei hullottak alá puha takaróval borítva mindent. Őket követte a korábban őszülő tölgyek zörgős levéláradata (a késésben levő tölgyek még csak most sárgulnak). A tölgy általában tartja a színes leveleket amíg azok egységesen barnára nem száradnak, utána viszont 1-2 nap alatt képes több köbméternyi avart termelni.

A nagy levélesőbe beszállt a gyönyörű színekben pompázó juhar és som, galagonya, berkenye, mogyoró, hárs, jázmin, cseresznye és ki tudja még ki mindenki. A hóbogyó bokrokon is vakítóan fehérlenek a termések, az iszalag is kibontotta egész télen át díszlő gyapjas pamacsait. Ez utóbbi különsen látványos jelenség a narancsvörös juharfa levelei közé keveredve.

Azért a talajszinten sem volt unalmas a látvány: a lágyszárúak elmúlásukban is szemgyönyörködtetőek, mert sok vadvirág kimondottan szép színű levelekkel bír így ősszel. Az orbáncfüvek sárgás-vöröses színűek, elhervadt virágai kávébarnára cserződik. A szamócák jellegzetes háromtagú levele legtöbbször sötétvörösben pompázik, a cickafarkak mutatós formájú levelei pedig égő narancsban pompáznak. Az egyik kutyatej-féle pedig szép színátmenetes: fent zöld aztán gyorsan átmegy sárgába, és a töve narancsos-vörös. Hasonlóan színátmenetes a turkesztáni szil lombja is, néhol levélen belül is produkálja ezt. A harangvirágok és az ökörfarkak szürkére száradva magaslanak ki a fűből, a gyűszűvirágok barna terméstokjai pedig szépen felrepedtek a kacskaringós szárvégeken. Még a tavaszi kankalin szárából is látni párat, bár magját már elszórta a nyári időszakban.

Aztán 10-én megjöttek az első fagyos napok is, igaz ekorra már alig maradt levél a fákon. E sorok írásakor már csak a tölgyek egy kisebb része és pár juharfajta lombos, és a kertet jó 15-20cm vastag avartakaró borítja be egyenletesen.

Egy hét alatt ennyire megváltozott a kert kinézete...

A krizantémok pedig természetesen még mindig kitartóan virítottak, míg a hajnali fagyok nem jelentkeztek a hegytetőn. Az első pár fagyos reggel csak kifakította a színeit, de még most is vannak frissen kinyílt virágok. Ma napközben is csak 4-5°C volt, az északi oldalon levő tartósan árnyékos helyen még délben is deresek maradtak a földön a levelek. Lassan elalszik a kert növényvilága. Csak a madarak nyüzsögnek folyamatosan, begyűjtve az utolsó kalóriadús terméseket...

Pár vegyes hangulatkép

Tél végi leltár

Ugyan a kert szinte még érintetlen, azaz alig ültettünk bele valamit, de mégis érdemes volt a hétvégén kicsit átnézni a telket, mi hogyan vészelte át a telet.

A kertben vasárnap reggel tett kisebb séta alatt készültek az alábbi képek. A leghátsó, egyben legdélebbi részben a gyümölcsfák rügyei már kezdenek éledezni, a hó nagyrészt elolvadt, de még nagyjából összefüggő takarót képez. A mohák friss üde zöldek, csillogó jégkristályok között...

Egy klasszikus moha-felvétel

A kökörcsinek helyén még hó volt, így nem sikerült kideríteni hogy élték át a telet. Hatalmas nagy üres területre kerültek ugyanis, és sok értelme nem volt áttúrni több négyzetmétert emiatt — már csak azért sem mert a hótakaró még védi őket egyenlőre.

Tiszafa

Még tavaly nyáron ültettünk ki a girbegurba fenyő pótlására egy kis tiszafa-csemetét. Úgy néz ki ez a facsemete túlélte a fagyokat. Miután leolvadt róla a hó, szépen nyújtózkodik a napfényben. Még mindig csak 8-10 cm magas, de láthatóan kutya baja.

A kertben mindenfelé közvetlen rügyfakadás előtt áll a gyertyán — tavaly csak április végén volt ilyen állapotban. A krókuszoknak még nincs jele, igaz az ágyásukban vasárnap reggel még sok volt a hó.

Még mondanak a hétre is kemény fagyokat, így a turkesztáni szileket végül nem ültettük el — a csákány is alig vitte a földet, pedig a felső pár centis rétege tocsog a sárban. Szombat éjjel is -4°C volt, jól vissza is fagyott minden. Jelenleg a pincében, víz alatt várják a telepítést.

A turkesztáni szil sövény leendő helye a pincelejárat melletti támfal pereme

Az előkertben még javában szunnyadnak az öreg tölgyek, de a mohás kövek között már éledezik a bogárvilág is. A lenti szép, kék páncélos bogár ugyan még meglehetősen komótosan közlekedett, nyilván a +6°C hőmérsékleten nem érzi magát túl otthonosan a Lapos kékfutrinka (Carabus intricatus). Egyébként mint minden futrinkafaj, ez is védett.

Lapos kékfurtinka (Carabus intricatus) és az öreg tölgyek