Virágtalan tavasz...

Gondolkoztam egy ideje, hogy belefogjak-e egy ilyesfajta kesergős bejegyzésbe, de azért talán érdemes. Egyrészt ugye dokumentáció, tapasztalat-gyűjtés, másrészt meg tényléeg kíváncsi lennék, kinek mi tűnt fel a kertjében ami szokatlan.

Nögvenyelősen indult ez a tavasz, pedig nagyon vártuk már. Főleg a februári kemény fagyok után, amikor még hótakaró sem védte a talajt. Normálisan mifelénk márciusban olvad a minimum 30cm-es hótakaró, jó tempósan pár nap alatt. Aztán felrobban a kert és pár nap alatt ellepi az élet.

Kata nagyszerű bejegyzéséből tudom én is, hogy a kankalinoknak téli rügyei vannak. Ezek a növények lisztszerű bevonattal védik az értékes rügyeket a hideg ellen. Gondolom ez jó taktika, ha feltételezzük, hogy a hó alatt van a növény. Ilyenkor a talajközelben a lehullot avar bomlása pici meleget termel, azt a hótakaró megtartja, nedvesíti, stb. tehát van egyfajta természetes fagyvédelem. Mondhatjuk úgy is hogy a vadvirágoknak fűtött jégkunyhójuk van télire. A nyár és ősz alatt megerősödött kankalinféléknek pedig jó taktika, hogy relative korán kezdhessék a következő évet, amikor a még éppen előbújó rovarvilág éhesen keresi a kevéske virágot.

Nos az idei tél kétarcú volt.
Az első felében nagyon enhye, de száraz tél volt. Minimális mennyiségű csapadék esett, az sem képezett csak pár napra hótakarót. Így mondhatni fűtés volt, de jégkunyhó nem. Mindezt súlyosbította, hogy gyakorlatilag a júliusban volt előtte érdemi esőzés, iszonyú száraz volt minden — már az egész komoly gyökérzetű gyertyánok is sárgultak tőle augusztus közepén!
A tél vége azonban kegyetlen hideggel köszöntött be, volt olyan időszak is, amikor napokon át nem jöt –10°C fölé a hőmérséklet. Tette mindezt a második "havazást" követő olvadás után. (Kénytelen voltam idézőjelbe tenni a havazás szót, mert tényleg esett vagy 25cm — ami a sajtóban rekordként lett beharangozva —, de az felénk még átlagosnak sem lenne mondható, és csak pár napra takarta a talajt.) Így persze a föld felső, korábban csontszáraz része sárrá változott. Erre válaszul elkezdődtek a tavaszra készülődni a növények, amikor ez a sáros massza gyakorlatilag csontkeményre fagyott...

Mikor eljött a tavasz, lassan felmelegedett a felső talajréteg, de a száraz altalaj nem tudta felvenni a nedvességet, hiszen a levelek még takarták a talajt, így a gyengécske napfény csak a föld legtetején tudta — több nap után! — megolvasztani a jeget. Így megvolt ugyan a tavaszi cuppogó sár, de csak a felső pár cm-es rétegben, alatta a jéggé fagyott föld nem szívta el a vizet, az lezubogott a patakba, és így elveszett a hegytető vadvirágainak számára. Jellemző, hogy több hét fagypont feletti időjárás után is 10 cm mélyen még faragni lehetett a földet a csákánnyal!

Ennyit az előzményekről, most május vége felé érdemes felmérni a következményeket!
Szokásos tavaszokon márciusban az első virágok a különféle tüdőfüvek. Most csak április elején jöttek elő, és nem voltak a korábiakhoz hasonló nagy tövei, csak egy-egy csenevész példány maradt meg az életerősebbek közül. Érzésre a Pettyegetett tüdőfű szenvedte el a nagyobb károkat. Gondolom a tavalyi magtermés nagy százalékban ki sem hajtott. Ezek ugye évelők, és jó eséllyel a sárba fagyhattak bele. Később hajtottak ki, mert lassabban eresztett fel a föld mint máskor. Legfőbb beporzóik a vicces kinézetű pöszörlegyek márciusban tömegesen jelentek meg a kertben, és tanácstalanul keringtek virágokat keresve.
A Tavaszi kankalinok (Primula veris) nagy kedvenceim. Már aggódni kezdtem, hogy egyet sem látok belőlük március végén, amikor április 6-án kivirágzott az első tő. Ez látszólag menetrend szerinti, azonban ez a példány tapasztalataim szerint mindig koránkelő alkat volt. Ez idén se volt másképp: fajtársai csak hetekkel később kezdtek el virágot bontani. Ha elkezdtek egyáltalán. Az április nekem mindig a kankalinsárga kerttel volt egyenértékű. Idén pár kósza folttal kellett megelégedni. Kisebb felmérést tettem, és kiderült, hogy a tövek ugyan megvannak, de viráguk sehol sincsen. Most május végén a lombjuk szép nagy, de teljesen hiányzik a virágszár. Feltételezem, hogy a téli rügyek fagyhattak el teljesen, és a keringésük is később indult be. Abban bízok csak, hogy jövőre bepótolják mindazt, ami idén elmaradt.
Az ibolyatövek is hasonlóképpen viselkedtek: kizöldültek, de viráguk nem nagyon volt. Most, azaz május felén is túl kezdett el megjelenni az egyik nagyobb termetű változat lila foltjai.

Ha az április kankalinsárga, akkor a május leginkább harangviráglila szokott lenni. Május 20-án láttam meg az utcában az eddig első és egyetlen képviselőjét a harangvirágoknak. Ez ugyan időben jött, ez a fajta máskor is ilyentájt nyílik, de a Baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia) eddig egyáltalán nem volt sehol. A korábbi években is hullámzott (leginkább csapadékosabb időben jöttek elő nagy számban), hogy mennyi van belőle, de jelenleg nulla a számuk. Talán a szárazság és a jeges hideg okozhatta?

Gyakorlatilag veszteséglistára írható a Tavaszi kökörcsinünk (Pulsatilla vulgaris) is. Igaz gyanítom eleve nem érezte jól magát, mert az ugyanazon alomból származó, és szüleim kertjében élő példány gyönyörű bokorrá fejlődött már tavaly is. Erre egy okot tudok csak felhozni, hogy a vad természetben elsősorban meszes, dolomitos környékeken élnek a rokonai, itt pedig — túl azon, hogy erős a talajban a konkurencia — nem nagyon van meszes terület. A Visegrádi hg. már vulkanikus eredetű, zömmel gránitok és bazaltfélék vannak a földben.

A kert erdei rétre emlékeztető, déli részén csak pár kósza Veronika-féle van, és az időben jókor érkező Szurokszegfű (Viscaria vulgaris) pompázik élénk színeivel. Tavaly rengeteg volt az Indás ínfűből (Ajuga reptans), és a Olocsán csillaghúrból (Stellaria holostea). Most mindkettőből csak mutatóban lehet találni egy-egy magányos példányt.
Északon a komposzt közelében, ahol máskor a baracklevelű harangvirág magas szálai lengedeznek a szellőben, most csak az a még azonosítatlan habszegfűfaj látható csupán, jó eséllyel a Hólyagos habszegfű (Silene vulgaris). Ez máskor is itt volt, csak valamiért mindig kimaradt a fotózásokból. A veronikafélék kéklenek a talajszinten, de feltűnően kevesebb van belőle. A salamonpecsétek és gyöngyvirágok már menetrend szerint elvirágoztak, előbbiből határozottan kevés volt, utóbbiból néhány megjelent a déli részeken is.

Tavaly tűnt fel először a Mezei keresztfű (Cruciata laevipes). Idén a kertben nem láttam, de az utcában feltűnt. Hosszú éveken át pl. a Kis ezerjófű (Centaurium erythraea) egyáltalán nem volt a környéken, tavaly hirtelen nagy területeken jelent meg. Ezért nem unalmas egy ilyen vadvirágos kert, és talán ez ad mégis egy kis reményt a jövő évre...

Ibolya minden mennyiségben

Kertünkben és az utcánkban is jókora ibolyafoltok vannak, így "csak" le kellett hajolni és összegyűjteni őket. Több napon keresztül gyűjtöttük, és dolgoztuk fel a virágokat — vigyázva, hogy minden tövön maradjon azért jópár szál. Az alábbiakban pár ibolya alapú receptet adunk közre az Ehető kert rovatunk keretében.

Ibolyaillatú cukor

A frissen szedett ibolya virágait leszedtem a szárukról, lemostam, megszárítottam. Egy pohár ibolyát kb. 2 pohár kristálycukorral kevertem össze és csatos üvegben állni hagytam. Ezek az ibolyák nem voltak különösebben illatosak, de ennek ellenére amikor pár nap elteltével kinyitottam az üveget meglepően illatos volt.

Szárított ibolya teába

Ha megszárítjuk a virágokat, teába is keverhetjük őket. A szárításhoz egyszerűen ki kell teríteni a virágokat egy papírra, és száraz, pormentes helyen tárolni őket 2-3 napig. Nem tesz jót nekik a közvetlen napfény mert megfakulnak, és érdemes időnként átforgatni a virágokat hogy gyorsabban, egyenletesen száradjanak.

Balra a már megszáradt ibolyák, jobbra a frissen szedett

Ibolyazselé

Két pohár virágra öntsünk kb. 4 pohár vizet és forraljuk fel (1 pohár = 2 dl). Csavarjuk bele két citrom levét és oldjunk fel benne 1 kg cukrot és egy tasak 3:1-es Dzsemfixet. Merülőmixerrel pépesítsük a virágokat. Ezután érdemes leszűrni az egészet, hogy ne legyenek benne virágdarabok. Én ezt elfelejtettem, cserébe a végén tettem még bele pár egész virágot dekorációnak. Még egyszer felforraljuk és tegyük tiszta befőttesüvegbe. A már felbontott zselét tartsuk hűtőben és néhány héten belül használjuk fel.

Ibolyaszörp

Ugyancsak két pohár virágra öntsünk nagyjából 4 pohár vizet és forraljuk fel. Csavarjuk bele két citrom levét és oldjunk fel benne 1 kg cukrot. Merülőmixerrel pépesítsük a virágokat majd szűrjük le. Még egyszer felforraljuk, főzzük addig, amíg besűrűsödik és tegyük tiszta üvegekbe.

Ekkor értünk az idei ibolyaszezon végére. Pedig még van sok kipróbálatlan receptünk, pl. ibolyalekvár, ibolyakrém... Na nem baj, majd jövőre folytatjuk. :)

Tavaszi virágsaláta

Tavaly már kipróbáltuk a salátaboglárkából készült salátát, így idén is terítékre került ez a finomság.

Ezúttal azonban már bátrabbak voltunk, és körülnéztünk, milyen más ehető virág akad a kertben. Végül 2 marék salátaboglárka levelet, egy marék zsenge pitypang levelet, fél marék ibolyát (csak a virágokat, szár nélkül), pár levél citromfüvet szedtünk. Alaposan megmostuk őket, és összekevertük a (sajnos piacról vett) apróra vágott almával és paradicsomszeletekkel. Reszeltünk rá kis sajtot, öntetként pedig a jól bevált balzsamecet-olívaolaj keveréket használtunk. Nagyon finom, illatos saláta lett belőle, friss kenyérrel tökéletes tízórai volt.

Vadvirágos április I.

Nemrégiben összefoglaltam, hogy márciusban milyen virágokat láttunk a kertben és környékén. Most megkísérlem leírni az áprilisi növényeket. Mivel ennek a hónapnap már nagyon gazdag a növényvilága, és sok kép készült több részletben publikálom majd.

Erősen elfogult vagyok a Tavaszi kankalinal (Primula veris), hiszen ez az egyik kedvencem. Szerencsére elég komoly mennyiségben él nálunk, és mintha gyarapodna is az állománya. Szinte sárgába borítja a kert egyes részeit amikor a legtöbb virágzik belőle. Idén március közepén már kibújtak a levelei, és április elején már egyre több és több virágzott a kertben. A hónap végére kezd csak fogyatkozni a számuk, de még májusban is van néhány.

Ibolyából többféle faj is képviselteti magát, áprilisban már mindegyikük virágzik általában — idén sem volt ez másképp. Van illatos, erdei, nagyvirágú és posványibolya is. Íme róluk is néhány fotó:

A különféle tüdőfüvek virágzása is átnyúlt áprilisra, kihasználva a repülő rovarok nektáréhségét. Áprilisban már többféle rovar szorgoskodik, komoly munkát végezve a tüdőfüvek körül röpködve.

A Bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides) viszonylag rövid ideig nyílik csak, ez idén április első felében következett be. Ez a növény még a lombosodás előtt virágzik az erdőkben, így elég napfényt kap, aztán elbújik egy évre. Idén a kertben is láttunk belőle néhányat, de az erdőben nagy számban virított.

Április közepe felé többször is volt erős lehűlés, erős szél. Éppen egy ilyen hideghatásnak köszönhető, hogy a kökény is virágba borult 10-e felé. A hónap második felére szépen kizöldültek a gyertyánok, és a tölgyfák is, ami miatt szép lassan átvette a hatalmat a kertben az árnyék.

Az Olocsán csillaghúr (Stellaria holostea) rengeteg virága a hónap második hetétől fehérbe borította a kankalinok közötti területeket, az utca szélét, és minden szabad életteret. Ez a növény hihetetlenül sok virágot hoz légiesen vékony, kecses szárain. Megél a tűző napon is, de elviseli a mély árnyékos területeket is.

Vadvirágos április II.

Vadvirágos március

Annyi sok minden nő már a kertben, hogy igazából bnem győzöm a képeket feltenni, annak ellenére, hogy gyakorlatilag még csak vadvirágok laknak nálunk. Így kis képes visszatekintésbe kezdek, az első részben a márciusi vadvirágokat vesszük — górcső hiányában — objektív elé.

Idén március közepén mozdultak meg a kankalinok és a salátaboglárkák. Utóbbiak a nálunk alacsonyabban fekvő helyeken virágoztak is már ekkortájt. E sorok írásakor már sokféle növény volt látható: ekkor már a Vérehulló fecskefű és a Nehézszagú golyaorr is kizöldült. A szomszéd füves területeken látható volt pár Veronikaféle és Százszorszép virága is. A veronika volt nekem igazi meglepetés — mert az inkább áprilisi növényként élt bennem.

A közelben március 24-én még tömegesen virágzott a hóvirág, de ekkor már sokfelé tüdőfű és kankalin virágok is feltűntek a tél utáni kopárságot színesítve.

A hónap végén a Martilapu kedves sárga napkorongjai nagy csoportokban nőttek az árokparton. A kertet és az erdő alját mindenhol az egyre többféle ibolya lila foltjai színesítették meg.