Úgy tűnik az idén hamarabb van itt a tavasz. Kis képes kerti sétára invitálom hát a nagyérdeműt...
Az elmúlt évben igencsak hanyagoltam a blogírást. Túl sok esemény nem történt, bár vannak új kedvencek a kertben. Ezekről majd külön postban emlékeznék meg, de a szemfülesebb Olvasók itt is kiszúrhatják a képek között az újdonságokat...
Ma reggel Emma felkelt, kinézett az ablakon, majd felháborodottan konstatálta: Ez röhejes!
Ma reggel diplomáciai tárgyalásokat kezdett a Húsvéti Nyúl(101) a Mikulással (242). A megbeszélések tárgya a közelgő ünnepekre vonatkozó csomag-kézbesítési feladatok egyeztetése volt. Mivel a Mikulás éppen szabadságon van a Déli sarkon, ezért munkára em volt hajlandó.
A One Day Workers Club áthidaló javaslata azért reményt ad, hogy a Húsvét az idén se maradjon el. Javaslatuk alapján a Mikulás szükség esetén jutányos áron kölcsönzi a szánját az ajándékok kihordásához a Nyúlnak.
Azt hiszem igazat kell adjak neki, mert azért április elején fehér hótakaróra ébredni nem túl vicces dolog. Feltételezem a növények is egy véleményen lehettek Emmával, és persze a köztelgő ünnepek kapcsán a Húsvéthy Nyúl környezetében is összehívtak egy gyors válságstábot. Jöjjön pár fotó, és ha már tréfa legyen kövér alapon egy kis mókás rövidhír, sajtónyelven bajuszos hír, vagy másképp — jelen esetben jobban ideillő nevén — mínuszos hír.
Természetesen délutánra a hó el is olvadt, tehát nincs okunk pánikra, a tavasz a lehető legnagyobb rendben csúszik ki a kezeink közül!
Nagyon szép a sziklakert mostanság, így gondoltam pár képet megosztok róla Veletek is.
Sok szöveg nem kell szerintem hozzá, a nagyméretű képek (klikk a kisikre!) alatti leírások azt hiszem elegendőek lesznek.
Ugyan napok óta eltűnt a hótakaró az ország nagy részén, azonban mifelénk még mindig majdnem a kert felét hó borítja. Ennek ellenére egy gyors esti kerti sétát tettem, hogy felmérjem a tavaszi állapotokat...
A sziklakert még részlegesen hó latt van. Az egyik nagyobb szikla felülete erősen mállani kezdett, de gondolom azért még kitart egy ideig. Mindenesetre az eddig előbukkant növények látszatra jó egészségnek örvendenek. A phloxok szép harsány zöldek, a kakukkfű amit alaposan megnyírtunk még ősszel szép sűrű, és a kövirózsák is szépen átteleltek.
Több helyen bukkantak már elő a krókuszok és más hagymás növények is. A kis zöld lándzsák már átdöfték a tölgyfalevelek borítását. A tűzrakóhely körüli magasított ágyásban valóságos virágszőnyegnek kellene majd kibújni a levelek alól, mert sok krókusz és egyéb hagymások kerültek ide elültetésre. Ugyanis az ágyás magasításakor gyorsított hagymaültetést végeztünk: a sok hagymát letettük a földre majd rájuk hordtuk a megfelelő mennyiségű földet. Így egyszerre emeltük meg a terepszintet (erre a későbbi járdakészítés miatt amúgy is szükség volt) meg ültettünk el egy csomó növényt is.
Tavaly tavasszal ültettünk el egy kicsi madárbirs bokrot is. Szépen virágzott is őszre aprócska piros bogyókat termelt. Most előbukkant a hó alól, és láthatóan egészséges. A bogyók ellenben 6–8 mm nagyra duzzadtak, és szép gömbölyűek lettek. A sötétvörös színűk is elpirosodott — nagyon mutatós látványt így a tél végi kopárságban. Méretre nem sokat nőtt, de két szára feltűnűen meghosszabbodott, tehát csak-csak fejlődik, még ha lassan is. :)
Egy kedves barátunktól, Nórától kaptunk ajándékba egy tő meténget, és egy kis páfrányt. A meténg még el van bújva a levelek alatt — majd a hétvégén kiszabadítjuk. Azért megnéztem, sok friss hajtás is van rajta, és a tavalyi lombja sem fagyott el. A párfány azonban már előbukkant a hótakaró, no és a levelek alól is. Úgy tűnik él és virul.
Blogunk régi olvasói bizonyára tudját, hogy az egyik mániám a tavaszi kankalinok sorsa. Nos több tő kankalin kandikál már ki a levelek alól, amire ilyen korán még nem volt példa. Mindenesetre a látható példányok frissek és üdék, életteliek. A mellékelt képen ez ugyan nem jön ki annyira, mert már egészen sötétben készült, így erősen fel kellett világosítani hogy látszódjon rajta valami.
Mindenesetre úgy tűnik, hogy volt egy úm. normális telünk. Ugyan voltak hideg napok is, de akkor mindig vastag hótakaró védte a földet. Csapadék is tisztességes mennyiségben volt, volt amikor 40cm körüli hóborítás alatt szunnyadt a kert. Bizakodunk hát egy szép, vadvirágois tavaszban. A rigók mindenesetre már élénk hangon koncerteznek esténként, és a cinkekórus is rákezdte a hajnali nyitnikékezést. Nem lesz hát idén sem néma tavasz...
Gondolkoztam egy ideje, hogy belefogjak-e egy ilyesfajta kesergős bejegyzésbe, de azért talán érdemes. Egyrészt ugye dokumentáció, tapasztalat-gyűjtés, másrészt meg tényléeg kíváncsi lennék, kinek mi tűnt fel a kertjében ami szokatlan.
Nögvenyelősen indult ez a tavasz, pedig nagyon vártuk már. Főleg a februári kemény fagyok után, amikor még hótakaró sem védte a talajt. Normálisan mifelénk márciusban olvad a minimum 30cm-es hótakaró, jó tempósan pár nap alatt. Aztán felrobban a kert és pár nap alatt ellepi az élet.
Kata nagyszerű bejegyzéséből tudom én is, hogy a kankalinoknak téli rügyei vannak. Ezek a növények lisztszerű bevonattal védik az értékes rügyeket a hideg ellen. Gondolom ez jó taktika, ha feltételezzük, hogy a hó alatt van a növény. Ilyenkor a talajközelben a lehullot avar bomlása pici meleget termel, azt a hótakaró megtartja, nedvesíti, stb. tehát van egyfajta természetes fagyvédelem. Mondhatjuk úgy is hogy a vadvirágoknak fűtött jégkunyhójuk van télire. A nyár és ősz alatt megerősödött kankalinféléknek pedig jó taktika, hogy relative korán kezdhessék a következő évet, amikor a még éppen előbújó rovarvilág éhesen keresi a kevéske virágot.
Nos az idei tél kétarcú volt.
Az első felében nagyon enhye, de száraz tél volt. Minimális mennyiségű csapadék esett, az sem képezett csak pár napra hótakarót.
Így mondhatni fűtés volt, de jégkunyhó nem. Mindezt súlyosbította, hogy gyakorlatilag a júliusban volt előtte érdemi esőzés, iszonyú száraz volt minden — már az egész komoly
gyökérzetű gyertyánok is sárgultak tőle augusztus közepén!
A tél vége azonban kegyetlen hideggel köszöntött be, volt olyan időszak is, amikor napokon át nem jöt –10°C fölé a hőmérséklet. Tette mindezt
a második "havazást" követő olvadás után. (Kénytelen voltam idézőjelbe tenni a havazás szót, mert tényleg esett vagy 25cm — ami a sajtóban rekordként
lett beharangozva —, de az felénk még átlagosnak sem lenne mondható, és csak pár napra takarta a talajt.) Így persze a föld felső, korábban csontszáraz
része sárrá változott. Erre válaszul elkezdődtek a tavaszra készülődni a növények, amikor ez a sáros massza gyakorlatilag csontkeményre fagyott...
Mikor eljött a tavasz, lassan felmelegedett a felső talajréteg, de a száraz altalaj nem tudta felvenni a nedvességet, hiszen a levelek még takarták a talajt, így a gyengécske napfény csak a föld legtetején tudta — több nap után! — megolvasztani a jeget. Így megvolt ugyan a tavaszi cuppogó sár, de csak a felső pár cm-es rétegben, alatta a jéggé fagyott föld nem szívta el a vizet, az lezubogott a patakba, és így elveszett a hegytető vadvirágainak számára. Jellemző, hogy több hét fagypont feletti időjárás után is 10 cm mélyen még faragni lehetett a földet a csákánnyal!
Ennyit az előzményekről, most május vége felé érdemes felmérni a következményeket!
Szokásos tavaszokon márciusban az első virágok a különféle tüdőfüvek. Most csak április elején jöttek elő, és nem voltak a korábiakhoz hasonló nagy tövei, csak egy-egy csenevész példány maradt meg az életerősebbek közül. Érzésre a Pettyegetett tüdőfű szenvedte el a nagyobb károkat. Gondolom a tavalyi magtermés nagy százalékban ki sem hajtott. Ezek ugye évelők, és jó eséllyel a sárba fagyhattak bele. Később hajtottak ki, mert lassabban eresztett fel a föld mint máskor. Legfőbb beporzóik a vicces kinézetű pöszörlegyek márciusban tömegesen jelentek meg a kertben, és tanácstalanul keringtek virágokat keresve.
A Tavaszi kankalinok (Primula veris) nagy kedvenceim. Már aggódni kezdtem, hogy egyet sem látok belőlük március végén, amikor április 6-án kivirágzott az első tő. Ez látszólag menetrend szerinti, azonban ez a példány tapasztalataim szerint mindig koránkelő alkat volt. Ez idén se volt másképp: fajtársai csak hetekkel később kezdtek el virágot bontani.
Ha elkezdtek egyáltalán. Az április nekem mindig a kankalinsárga kerttel volt egyenértékű. Idén pár kósza folttal kellett megelégedni. Kisebb felmérést tettem,
és kiderült, hogy a tövek ugyan megvannak, de viráguk sehol sincsen. Most május végén a lombjuk szép nagy, de teljesen hiányzik a virágszár. Feltételezem, hogy a téli rügyek fagyhattak el teljesen, és a keringésük is később indult be. Abban bízok csak, hogy jövőre bepótolják mindazt, ami idén elmaradt.
Az ibolyatövek is hasonlóképpen viselkedtek: kizöldültek, de viráguk nem nagyon volt. Most, azaz május felén is túl kezdett el megjelenni az egyik nagyobb
termetű változat lila foltjai.
Ha az április kankalinsárga, akkor a május leginkább harangviráglila szokott lenni. Május 20-án láttam meg az utcában az eddig első és egyetlen képviselőjét a harangvirágoknak. Ez ugyan időben jött, ez a fajta máskor is ilyentájt nyílik, de a Baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia) eddig egyáltalán nem volt sehol. A korábbi években is hullámzott (leginkább csapadékosabb időben jöttek elő nagy számban), hogy mennyi van belőle, de jelenleg nulla a számuk. Talán a szárazság és a jeges hideg okozhatta?
Gyakorlatilag veszteséglistára írható a Tavaszi kökörcsinünk (Pulsatilla vulgaris) is. Igaz gyanítom eleve nem érezte jól magát, mert az ugyanazon alomból származó, és szüleim kertjében élő példány gyönyörű bokorrá fejlődött már tavaly is. Erre egy okot tudok csak felhozni, hogy a vad természetben elsősorban meszes, dolomitos környékeken élnek a rokonai, itt pedig — túl azon, hogy erős a talajban a konkurencia — nem nagyon van meszes terület. A Visegrádi hg. már vulkanikus eredetű, zömmel gránitok és bazaltfélék vannak a földben.
A kert erdei rétre emlékeztető, déli részén csak pár kósza Veronika-féle van, és az időben jókor érkező Szurokszegfű
(Viscaria vulgaris) pompázik élénk színeivel. Tavaly rengeteg volt az Indás ínfűből (Ajuga reptans), és a Olocsán csillaghúrból
(Stellaria holostea). Most mindkettőből csak mutatóban lehet találni egy-egy magányos példányt.
Északon a komposzt közelében, ahol máskor a baracklevelű harangvirág magas szálai lengedeznek a szellőben, most csak az a még azonosítatlan habszegfűfaj látható
csupán, jó eséllyel a Hólyagos habszegfű (Silene vulgaris). Ez máskor is itt volt, csak valamiért mindig kimaradt a fotózásokból. A veronikafélék kéklenek a talajszinten, de feltűnően kevesebb van belőle. A salamonpecsétek és gyöngyvirágok már menetrend szerint elvirágoztak, előbbiből határozottan kevés volt, utóbbiból néhány megjelent a déli részeken is.
Tavaly tűnt fel először a Mezei keresztfű (Cruciata laevipes). Idén a kertben nem láttam, de az utcában feltűnt. Hosszú éveken át pl. a Kis ezerjófű (Centaurium erythraea) egyáltalán nem volt a környéken, tavaly hirtelen nagy területeken jelent meg. Ezért nem unalmas egy ilyen vadvirágos kert, és talán ez ad mégis egy kis reményt a jövő évre...
Az elmúlt napokban újabb alakításokat tettem a sziklakertben, és a majdani kerti tó környékén. Eközben több "útban levő" növényt is áttelepítettem. Ezeken túl Emese is elcsábult három nagyáruházi — természetesen cimkézetlen — sziklakerti évelő látványától...
Most kisebb képes összefoglalót adok a kert április elejei általános állapotáról. A képek ezúttal kattintásra nagyobb méretben is megtekinthetőek! A későbbiekben ezt szeretném rendszeres gyakorlattá tenni.
Sok növény nő a kertben úton útfélen. Az úton növekvő egyedek esetében amennyiben tömegesen jelenlevő, és nem védett fajról van szó úgy döntöttem bevállalom a sziklakertbe való telepítés kockázatát. Ugyanis sötétben közlekedve jó eséllyel eltapossuk ezeket, így legalább van esélyük túlélni. Az is szempont volt persze, hogy így a sziklakert sem nyújt olyan kopár látványt.
Az átelepítettek között van tavaszi kankalin és salátaboglárka is. Előbbi a még tavaly félig kiásott tómeder oldalából nőtt ki, a boglárkák pedig az északi lejtős részeken tanyáztak az út közepén. Itt jobbra egy innen kimentett és áttelepített salátaboglárka már az új helyén látható.
Egy másik nagyobb boglárka gyökérkzetét le is fotóztam. Talán kivehetőek a lelógó rizómái meg a sok-sok kis kapaszkodógyökér ami vízszintesen szétterül, és a vizet gyűjti. Nem megy mélyre, hiszen a kora tavaszi időszakban ritka, hogy ennyire száraz legyen a föld.
A sziklakertbe elszórtan eddig 4 tő kankalin került. Egy a ház sarkánál éppen a gyalogút közepén nőt (l. balra a képen), és hajnalonta többször sikerült belegyalogolnom. Látszólag jól tűrte, de azért mégiscsak úgy döntöttem, hogy irány az ásó. Meglepett milyen széles körben kapaszkodik közvetlenül a föld felett.
A kankalinok is érdekes stratégiát követnek. Egy nagyobb vastag gyökérből több szintben is mennek körben a gyökerek. A legfelső szint szinte a talaj alatt van közvetlenül, így a legkisebb harmatot is begyűjtheti, míg a mélyebben levő gyökerek szárazság idején hasznosak a növény számára.
Három másik aprócska, alig pár centis példányt a tavaly kiásott tómeder oldalából húztam ki, ezek gondolom még "gyerekek", most keltek ki magról. Fel is vetődött bennünk a kérdés: mennyi ideig él vajon egy tő kankalin?
Van még három azonosítatlan sziklakerti növényünk. Ezek jöttek a barkácsboltból, így cimke sem volt rajtuk, csak annyi infó, hogy sziklakertiek. No ezzel nagyon nem vagyunk kint a kerti tó vizéből, de van pár kép róluk. Kezdem az elsővel, amire legalább van tippem. Gyanítom az alábbi növényke Kaukázusi ikravirág lesz, vagy valami nagyon hasonló:
A másik kettő közül ezt a növénykét nem sikerült beazonosítani. Ha valaki felismeri megköszönöm ha egy kommentben nyomot hagy róla. :) A harmadikról még nem készült kép.
A Húsos som virágos ágai március második felében messziről virítottak az erdőben is. Egy-egy ágat levágva és vízbe téve remek szobadísznek bizonyultak. A virágok után szép élénkzöld leveleket is hajtottak azóta.
A ház déli oldalán a sziklakerten túl szépen kezd lombosodni. A gyertyánok már üde zöld foltokkal vannak tele, a sombokraink is zöldek, az egyik cseresznye is már majdnem virágzik. Valami szilvaszerű növény bokrai körbenőtték a cseresznyét, az szép fehér virágokat hozott. A kép jobb felén látható nagy tölgyfa-páros tövében lakik az örökké elsőként virágzó, stréber kankalin.
Mindeközben északon a nagy tölgyek közül néhányon megjelentek már az első rügyek. Többször is említettem már, hogy mintha kétféle fajta lenne, amelyek mindig kb. két hét fáziscsúszásban vannak egymáshoz képest. Így odafenn még nyoma sincs a zöld lomboknak, de az aljnövényzet bokrai már megszínezik a tájat.
Álljon még itt pár kép a szépen zöldbe boruló turkesztáni szil sövényról is, ugyanis gyakran kérdeznek róla, hogy mi a helyzet a sövénnyel, mennyire jött be stb. Ennek azt hiszem majd szánok egy külön bejegyzést, de addig is álljon itt pár kép erről a növényről is.
Végre szépen kezdenek előbújni a Tavaszi kankalinok (Primula Veris) is. Azt hiszem ez a hír mindenképpen megér egy képes gyorsjelentést.
Az elmúlt években nagyon megkedveltem ezeket a szemvidítóan sárga, kora tavaszi virágokat. Általában március végén már számos virágos példány van a kertben, idén csak tegnap nyílt ki teljesen az első.
Megjött egy kiadós esőzés is, alaposan átáztatta a szomjazó földet. A kisebb lehűlés katalizátor hatása beindította a kökényvirágzást, így legalább van mit ennie az eddig tétován keringő korai rovaroknak, pl. a pöszörlegyeknek.
Érdekes amúgy, hogy minden évben ez a tő hoz először virágot, majdnem egy héttel megelőzve a többit. Talán ennyire egyedi neki ott a klíma az egyik tölgy tövében? Vagy csak valami érdekes memóriaeffektus lehet a virágokban?
Akármelyik verzió is igaz, nagyon megörültünk az első igazi vadvirágnak. Ugyan a húsvéti napokra hűvös időt mondanak, de azért ez már mégiscsak igazi tavaszi hangulatot ad a kertnek!
A hosszú hétvége óta gyorsulni látszik a tavasz. Most megkísérlem összefoglalni, mi hol tart jelenleg a kertben és a közvetlen környékén.
Az utca menti vegyes bokorsövényben már virágzik a som, az erdőben pedig sok a hóvirág... A kertben az északi lejtőn előbújt a Salátaboglárka és a Vérehulló fecskefű is zöldel már. Érdekes ez a hely, mert ilyenkor tavasszal az északi lejtőt sokáig süti a nap, de gyakorlatilag suroló fények vannak reggeltől estig. A boglárkákat szívem szerint áttelepíteném a déli laposra, ahol úgysem nő semmi. Ennek elsődleges oka, hogy éppen az út közepén van a boglárkás rész, két nagyobb foltban. Ugyan eddig túlélték a minimális forgalmat ami arrafelé van, de ha előbb-utóbb belakjuk a kert azon részét, és lesz ott valami köves út, akkor sajnálnám ha kipusztulnának. Kérdés, hogy ez a növényke mennyire viseli ezt, milyen mélyre hatolnak le a gyökerei, stb. Gyanítom élőhelynek jó lesz nekik a kiszemelt új hely, mert attól pár méterre a szomszéd kertben is nagy foltokban virít. Kérdés, hogy most próbáljam meg kiemelni őket, vagy várjam meg amíg elvirágzanak?
A háztól délre, a lapos részen is vannak már életjelek. A legelsőként ültetett, halványlila krókuszainkon már kinyílás előtti bimbók vannak. A tavalyi ültetésből is sok kibújt már a sziklakertben. A krizantémok elszáradt hajtásai között is kizöldült már néhány friss hajtás. A legjobb hír, hogy Kata bíztatása nyomán a tavalyi elszáradt virágok helyén megtúrtam a vastag avarréteget, és megtaláltam a Tavaszi kankalinok több példányát is. Ezek maguktól még nem merészkedtek az avar fölé. Ott lapulnak a tölgylevelek védelmében amíg csak lehet. Más a startégiájuk mint a krókuszoknak. Azok ugyanis aggresszív kismalac stílusban dolgoznak: tűhegyes zöld lándzsáikkal mindenen keresztüldöfnek, ami csak az útjukba akad.
Tavaly nyáron az utcában tenyésző nagy orgonabokrok tövénél cseperedő kis sarjak közül kibányásztunk egy nagyjából arasznyi magas egyedet, és áttelepítettük a kertbe. Eleinte azt hittem nem marad meg, pedig helyzeti előnyben volt az utcai társaihoz képest, hiszen kapott vizet amikor nagy volt a szárazság. Mégis olyan bágyadt, sárgás levelei voltak amíg be nem köszöntött az őszi hideg. Most a napokban megkerestem, és az egyetlen szárának csúcsán egy szép, életerős rügyet találtam. Lehet mégis megkapaszkodik a kertben, és lesz egy orgonabokrunk is?
Az egyik köszméte bokron a rügyekből elkezdtek kibomlani az első levelek, de mindegyik gyümölcsbokor határozott életjeleket mutat. Esténként már elkezdtem nekik kis vizet adni, elég száraz ugyanis a talaj a tóásási tapasztalataim szerint.
Az előző bejegyzésben említett szobalakó kankalinokat és jácintokat kitelepítettem a sziklakert egy teljesen újjonnan kialakított részébe. Az egész onnan indult, hogy találtam egy jókora kupac nagyobbacska követ, aminek a fényt kapott oldala már szép zöld lett a mindenféle zuzmóktól, algáktól. Így úgy gondoltam, hogy bővítem még a sziklakertet, és erre a területre költöztek ki a szobai növények — végülis már nincs túl rossz idő, hajnalonta sem fagy hosszú ideje. A jácintok közül a rózsaszínű már elvirágzott mire kikerült, a fehér még most indítja a második virágát. A kankalinok közül a sárga egész jól elvan, a vörös-sárga színűek picit szétborultak, de a tő közepén növő újabb bimbóknak látszólag nincs baja.
A sziklakert bővítés során tovább mélyítettem a nagy kő körüli majdani medret. Az innen kitermelt, és valamelyest gyökértelenített földdel töltögettem fel a frissen elhelyezett sziklák közötti fülkéket. Jelenleg olyan 50–60 cm mélyen jár a sziklakert és a nagy kő közötti rész, ez lenne a tervek szerint a legmélyebb terület. Azért ezt még jócskán mélyíteni kell majd, ha teleltetni is akarom a tóba tervezett halakat. Ahogy haladok lefelé egyre több a szikla, így már ott tartok, hogy egy-egy kiadós csákányozás után homokozólapáttal kell kiszedni a földet, kidobálni a köveket, mert az ásó, lapát folyton elakad. Egyébként ebben a mélységben még kimondottan hideg, fagyos a talaj!
Eleinte abban gondolkoztam, hogy a tómedret agyaggal fogom kialakítani, amire kétféle technológia is létezik. Az egyik szerint por állagú agyagból kell a meder aljára kb. 10 cm vastag réteget teríteni, amit megdöngölve tömörítenek. Ennek alternatívája, hogy nyers (azaz nem kiégetett) agyagtéglákból rakják ki a medret, szorosan egymás mellé illesztve a darabokat. Ezután lapvibrátorral dolgozzák össze a felületet. Mindkét esetben praktikus egy vékony kavicsborítás, hogy a vízbe ne mosódjon bele az agyag. Ezeket teljesen nem vetetettem még el magamban.
Ami eltántorított egy kicsit, hogy a nagy kő relatíve könnyen megemelhető, így elvileg a hagyonányos fóliás megoldást is viszonylag könnyen össze lehetne hozni. Gyaníthatóan ez kissebb macerával járna. Az agyagtéglás tömörítős technika szerintem ilyen kis méretekben, meredek partfalakkal amúgy is macerásnak tűnik. Ha már agyag, akkor a porított változattal dolgozó technika tűnik kivitelezhetőnek.
A rövid hétvégén ezt a sziklakert-tó környéket szeretném majd folytatni, amennyire lehetséges. Úgy tűnik az idén kertépitős blogba fogunk átcsapni...
Odakint ugyan enyhe, de kellemetlenül szeles napok vannak. Pár szál krókusz hajtott ki eddig a kertben, a szobában meg hirtelen felgyűltek a virágok — nem tudtuk ellenállni ugyanis a szépségüknek.
Az elmúlt bejegyzésekben már bemutattuk a rózsaszín virágú jácintot, és említés szintjén szóba került, hogy van egy fehér is belőle. Időközben a rózsaszín el is virágzott, de a fehér még pompája teljében van. Illatát tekintve még erőteljesebb mint a rózsaszín volt. Így hát készítettem erről a virágról is egy portrét.
Emese egyik délután hazajött, és "valahogy" vele érkezett két kis cserépben nevelkedő kankalin. Aztán ugye jött a nőnap, és a céges ajándék idén nem hajtatott nárcisz volt, hanem újabb élő kankalinok.
Volt az egyik tő sárgás-vörös (Primula Acaulis) kankalinon egy érdekes virág is. Valami mutáció folytán összenőtt két virága két-két sziromlevél mentén, így egyfajta sziámi ikervirág lett a végeredmény. Nem tudom ez a — gondolom erősen beltenyésztett — árudai állománynál mennyire szokatlan. Az is lehetséges, hogy a nagy számok törvénye alapján ahol nagyobb tömegben nő a virág, több az esély az ilyen furcsaságra is. Akárhogyan is van, azért talán megéri megnézni róluk egy pár közelképet!
No és nőnapra érkezett még egy szép vágott virág csokor is. Így most az egyik keleti ablak belső fele virágokkal teli, az asztalon pedig egy gyönyörű virágcsokor illatozik. Idebent legalább már igazi tavasz van. :)
