Újra itt a bodzaszezon. Elkészült az idei adag szörp, de még maradt bodzavirág — így készült zselé is.
Az egész azzal kezdődött, hogy pár hete egy szombaton megvártuk, amíg úgy igazán elkezd esni az eső. Mire minden vizes lett, de még zuhogott, megérkeztünk kedvenc bodzafánkhoz a Szentendrei szigetre. Eltökélten kiszálltunk az autóból és szedtünk jópár zacskó bodza- és akácvirágot. Miután lassan elállt az eső és a fán sem maradt elérhető virág, elindultunk hazafelé.
Ugyan átmenetileg lehülés érkezett hozzánk is, de mégiscsak megnyitottuk a 2014-es évi bográcsszezont a kertben. Így hát az alábbiakban egy kis receptrovat következik...
Kezdésnek ültessünk a bográcsolóhely közelébe egy rozmaring bokrot, tekintve hogy ez a növény egyszer sem telelt át mifelénk.
Mindjárt az elején szeretném figyelmeztetni a kedves vegetáriánus Olvasókat, hogy ez a recept nem az ő ízlésviláguknak való. Tehát ha a húsevés szokásával bármilyen problémája van valakinek inkább ne olvassa tovább, fő a nyugalom, illetve a rozmaringos, zöldséges sertéstokány.
Ha jól emlékszem, két évvel ezelőtt próbáltuk ki először a barack csatnit, és nagyon ízlett, hetek alatt elfogyott majdnem az egész. Egy üveg valahogy megbújt a lekvárok között, így nem ettük meg, még most is jól néz ki. Tavaly valahogy kimaradt a csatni, de idén dupla adagot csináltunk, biztos ami biztos alapon.
Egyre többen csinálnak már csatnit, de sokan még nagy szemeket meresztenek, amikor elhagzik ez a kifejezés. Így hát elsőként definiáljuk, hogy mi is az a csatni tulajdonképpen. A terebess.hu szerint a csatni (chutney):
Édes, de nem lekvár, savanyú, de nem savanyúság, fűszeres és gyakran égetően csípős, de nem ételízesítő, ám túl tömény ahhoz is, hogy köretként, főzelékként egyszerre nagyobb mennyiségben fogyasszunk belőle. Nem olyan híg, mint egy mártás; darabos, nem pedig krémszerű, mint egy püré. Zöldségből-gyümölcsből főzik, ecettel-cukorral tartósítják, inkább elteszik, mint frissen tálalják. Hidegen szokták fogyasztani. Indiai eredetű, de az angolszász világ régen a magáévá tette, és egyre terjed tovább. Eredetileg mangóból és más trópusi gyümölcsökből készül, hagymával, mazsolával, de ha megértjük a filozófiáját, helybéli alapanyagokból is főzhető kiváló csatni. Érdemes kísérletezni! A magyar konyhába is beilleszthető: vadhúsok mellé áfonya helyett, főtt marha és egyéb leveshúsok mellé torma, mustár, paradicsomszósz helyett. Bármikor feladható saláták, savanyúságok, kompótok, a megszokott mártások helyett. Kiegészítheti a hideg vagy meleg előételeket.
Az alap receptet Kaldeneker György oldalán találtam, de azért kicsit módosítottam rajta. Na jó, lehet, nem kicsit, de nekünk így ízlik.
Az eredeti receptben volt még chili paprika (lányunk miatt hagytuk ki), mazsola (múltkor tettünk bele, most nem volt itthon, ráadásul én nem igazán szeretem), fokhagyma, mustármag. És jóval kevesebb hagyma, de mi nagyon szeretjük a hagymát...
A kockára vágott hagymát és a rövid csíkokra vágott paprikát
megpirítottuk az olajon. Ezt most bográcsban csináltuk, mintha lecsót
készítenénk. Az elmúlt időszak viharai úgyis sok ágat tördeltek le, így
a fa is kéznél volt.
Időkozben a konyhában felkockáztuk a barackokat és az almát, nagyon kevés vizet tettünk alá, beledobtuk a fűszereket, a cukrot és felfőztük. Ezalatt a kertben megpirult a hagyma és a paprika.
Hozzáadtuk a gyümölcsöket, felforraltuk, ezt követően hozzáadtuk az ecetet és azzal is forrt egy ideig. Nem volt türelmünk sokáig forralni, ezért tettem bele 2 zacskó 3:1 dzsem fixet is. Ezzel került bele valamennyi tartósító szer is, de szerintem enélkül sem romlik meg. A fent leírt mennyiségből kb 10 liternyi csatni készült.
A kimosott üvegekbe még forrón betöltöttük, ráraktuk a tetőket, 5 percre megfordítottuk, hogy a tetők is sterilizálódjanak. Ezután már csak a halk kattogásokat hallgattuk, ahogy a tetők szép sorban behorpadtak.
"Sajnos" az egyik üveg csavaros teteje nem záródott rendesen (be lehetett nyomni a kupak közepét), így feláldoztuk magunkat és megettük. Finom volt...
Én Piszkénél láttam, aki Reninél látta aki az olasz receptmánián látta, és itt azt mondtam, hogy ennyi elég :), térjünk át a gyakorlatra...
Az első feladat az volt, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű zöld diót szedjünk. Meglátogattam az utca végében található diófát. Diólikőrnek akkor jó a dió, ha a csonthéjuk már elkezdett kialakulni, de még nem kemény. Minőségellenőrzés céljából begyűjtöttem két példányt, felvágtam őket, úgy tűnt, megfelelőek.
Így megkértem Nyözöt, hogy akkor még 10 ilyet szeretnék. Csak kicsit nézett rám furán, de már megszokta — szóval ment, szedte, hozta. Természetesen Emmával figyeltük, hogy szorgoskodik a fa körül.
A zöld diókat megmostam, felnégyeltem — mindenki figyelmeztetett, hogy nem árt a gumikesztyű, de ilyen kis mennyiségnél nem használtam, semmi bajom nem lett. Beraktam a diókat egy üvegbe, tettem rá 20 dkg cukrot és állni hagytam egy napot. Másnapra szépen levet eresztett.
A második felvonás alatt felöntöttem 3 dl 90%-os alkohollal, tettem bele 5 szem szegfűszeget, 2 szem szegfűborsot és két csillagánizst. Ez volt múlt hétvégén — azóta az üveget már teljesen megtöltötte a leve, miközben szép sötétbarnára színeződött.
Most jön a neheze: 6–8 héten keresztül néha meg kell rázogatni, és várni, várni várni...
Pár hónap múlva majd beszámolunk az eredményről...
Sokfelé látni úton-útfélen a lepényfát (Gleditsia triachantos). Jellegzetes termése miatt szinte biztosan mindenki látta már, és csak reménykedünk benne, hogy nem csak mi nem ismertük a nevét. Az egyik őszi napon szedtünk egy zsákra valót, mert emlékeztünk arra, hogy szép, kemény magja van, így gondoltuk azokat kifejtve jó lesz játszani vele. Parkokban is gyakran látni ahogy zörgősre száradt termésével játszik a gyerekhad.
Nemrég gyűjtöttük be Nyözö gyerekkori könytárából közül a Búvár zsebkönyvek (és a hasonló Kolibri könyvek) sorozat példányait. Ezekben ugye az egyes témakörökben összegyűjtött növények, állatok, ásványok, stb. ritka kivételektől eltekintve rajzban voltak megörökítve. A növények pl. sokszor Csapody Vera csodálatos rajzaival, amiket szerintem kevés növénykedvelőnek kell bemutatni. Gondoltuk Emma is szívesen lapozgatja majd ezeket a könyveket. Előszedtük hát a Fák és bokrok c. kötetet (Móra Ferenc ifjúsági Könyvkiadó, Budapest 1982; ISBN 963 11 2981 0) hátha benne van ez a fa is. Gyorsan meg is találtuk, Bíró Krisztina illusztrációnak hála.
A növényről megtudtuk, hogy magyarul Lepényfa, vagy Krisztustövis a használt neve — utóbbi derengett is Nyözö fejében, de sohasem állt össze a név a növénnyel. Őshazája Észak-Amerika. Rendszeres metszéssel sövényként lehet nevelni, de ha ezt kihagyjuk terebélyes fává növekszik, akár a 20m-es méretet is elérheti. A virága nem túl feltünő, de őszre beérő termése 20-40cm hosszú, csavarodott hüvelytermés, ami sötétbarna színű. A könyvecske szerint tévesen sokan szentjánoskenyérnek hívják ezeket, és magról szaporításkor a csírázását forrázással(!?) siettetik.
A latin név birtokában már könnyebb volt tovább keresgélni a növényről. Nagyszüleink történeteiből gyanítottuk, hogy ezt a termést édességként csemegézték annó, így utána nézünk picit. Ilyen ügyekben szerintünk mérvadó a Terebess Kertek és konyhák rovata, nagyon sok hasznos információt lehet megtudni onnan. Sikerült is megtalálni itt is, de ezt a lapot valamiért most a bejegyzés írásakor nem lehet elérni, így kicsit bővebben is idézzük (a Google cache ugye ilyenkor jó barátunk):
Sokan szentjánoskenyérnek hívják, holott ez nálunk nem él meg, mert melegigényét a mi éghajlatunk nem elégíti ki. (Nevezik még krisztustövisnek is a töviskoronára emlékeztetve, de ez a faj a Szentföldön Krisztus korában sem élt, és most sem él, tehát nem lehetett a töviskorona alapanyaga.) Általában nagy, háromágú tövisei vannak — innen ered latin neve —, de ismert tövistelen változata is (var. inermis). [...] Levele az akácra hasonlít, csak jóval apróbb levélkékből áll. Egyszeresen vagy kétszeresen szárnyaltak. [...] Közismertsége ellenére kevesen tudják róla, hogy termése ehető magokat tartalmaz, egy-egy hüvely akár 25-33 szemet is.
[...]
Sem a fa, sem a termés nem szenved a kártevőktől, sőt a raktározott mag évek alatt is teljesen ép marad.
[...]
Könnyen telepíthető. Vethető magról, csak vetés előtt le kell forrázni, hogy kicsírázzon, vagy ültethető egyéves magcsemetéről is.
[...]
Egy internetes adat szerint az a terület, ami 1-1,5 t gabonát terem az 15-20 t glédicslisztet szolgáltatna. [...] Az egynyári hüvelyesekkel szemben előnye, hogy nem kell évente vetni, a különböző talajmunkálatokat és az ápolást elvégezni. Szedése is kedvező, mert a lehullott termések nem nyílnak fel, akár hónapok múltával is ráérünk összeszedni. A fejtést lehetőleg szabadban végezzük, mert a munka közben keletkezett por erősen irritálja a nyálkahártyákat.
[...]
Melegkedvelő faj, de –32°C-ig télálló. Talajjal szemben nem igényes, de előnyben részesíti a laza, homokos talajokat. Megél gyengébb sziken is. A szennyezett városi levegőt jól tűri. Fényigényes és gyorsnövekedésű, 20-25 m magasságot ér el. 8-10 éves korában kezd virágozni és teremni, és kb. 80 évet él meg.
[...]
Ezer mag tömege 182-200 g. (A lencse 30-80 g, a zöldborsó 100-400 g.) A mag általában barna, széles elliptikus, lapított, 8-10 mm hosszú, 6-8 mm széles és 3-4 mm vastag. A magban található mannogalaktán, enzimek, 3% zsíros olaj, zsírsavakkal (dihidroxisztearin, sativin, tetrahidroxistearinsav), 21% fehérje, 0,19% cukorszármazék (epikatechin-3-glucosid), phytosterin, ecetsav, tannin, flobafen és polifenol. (Hagers Handbuch) Az éretlen hüvely 30% cukrot tartalmaz. (Peter Betzell: Edible pods)
[...]
A magot körülvevő kocsonyás, édes anyagot tüdőbaj esetén fogyasztják, de a gyermekek csemegeként is szopogatják. Magját lencseszerűen lehet felhasználni. Rövid forralás után a meleg vízben állva megpuhul. (Hideg vízben való áztatásra nem reagál napok alatt sem.) Íze a tökmagéra emlékeztet. Őrölve zöldséglevesbe szórják, és kávépótszerként is ismert. Hazájában sör jellegű italt készítenek belőle. Alkalmas sövénynek, sőt nagyon jó mézelő és tűzifa is.
Látható, hogy kiválóan összhangban van a leírás a jóval szűkszavúbb Búvár Zsebkönyvvel, és a régiek emlékeivel is. Érdekesen hagzik ez a csírázást segítő forrázás is. A magok tényleg irdatlan kemények, ez a hőkezelés valószínűleg azért tud működni, mert a kemény borítású magokat a forró víz felpuhítja, így könnyebben hajt ki a magból a csíra.
Mindenesetre úgy tűnik megéri megkóstolni a mostanában betakarítható termését, és ha valakinek ízlik, és ráadásként van megfelelő helye a kertjében akkor talán csíráztatni, ültetni is érdemes lehet...
Sokfelé látni úton-útfélen a lepényfát (Gleditsia triachantos). Jellegzetes termése miatt szinte biztosan mindenki látta már, és csak reménykedünk benne, hogy nem csak mi nem ismertük a nevét. Az egyik őszi napon szedtünk egy zsákra valót, mert emlékeztünk arra, hogy szép, kemény magja van, így gondoltuk azokat kifejtve jó lesz játszani vele. Parkokban is gyakran látni ahogy zörgősre száradt termésével játszik a gyerekhad.
Nemrég gyűjtöttük be Nyözö gyerekkori könytárából közül a Búvár zsebkönyvek (és a hasonló Kolibri könyvek) sorozat példányait. Ezekben ugye az egyes témakörökben összegyűjtött növények, állatok, ásványok, stb. ritka kivételektől eltekintve rajzban voltak megörökítve. A növények pl. sokszor Csapody Vera csodálatos rajzaival, amiket szerintem kevés növénykedvelőnek kell bemutatni. Gondoltuk Emma is szívesen lapozgatja majd ezeket a könyveket. Előszedtük hát a Fák és bokrok c. kötetet (Móra Ferenc ifjúsági Könyvkiadó, Budapest 1982; ISBN 963 11 2981 0) hátha benne van ez a fa is. Gyorsan meg is találtuk, Bíró Krisztina illusztrációnak hála.
A növényről megtudtuk, hogy magyarul Lepényfa, vagy Krisztustövis a használt neve — utóbbi derengett is Nyözö fejében, de sohasem állt össze a név a növénnyel. Őshazája Észak-Amerika. Rendszeres metszéssel sövényként lehet nevelni, de ha ezt kihagyjuk terebélyes fává növekszik, akár a 20m-es méretet is elérheti. A virága nem túl feltünő, de őszre beérő termése 20-40cm hosszú, csavarodott hüvelytermés, ami sötétbarna színű. A könyvecske szerint tévesen sokan szentjánoskenyérnek hívják ezeket, és magról szaporításkor a csírázását forrázással(!?) siettetik.
A latin név birtokában már könnyebb volt tovább keresgélni a növényről. Nagyszüleink történeteiből gyanítottuk, hogy ezt a termést édességként csemegézték annó, így utána nézünk picit. Ilyen ügyekben szerintünk mérvadó a Terebess Kertek és konyhák rovata, nagyon sok hasznos információt lehet megtudni onnan. Sikerült is megtalálni itt is, de ezt a lapot valamiért most a bejegyzés írásakor nem lehet elérni, így kicsit bővebben is idézzük (a Google cache ugye ilyenkor jó barátunk):
Sokan szentjánoskenyérnek hívják, holott ez nálunk nem él meg, mert melegigényét a mi éghajlatunk nem elégíti ki. (Nevezik még krisztustövisnek is a töviskoronára emlékeztetve, de ez a faj a Szentföldön Krisztus korában sem élt, és most sem él, tehát nem lehetett a töviskorona alapanyaga.) Általában nagy, háromágú tövisei vannak — innen ered latin neve —, de ismert tövistelen változata is (var. inermis). [...] Levele az akácra hasonlít, csak jóval apróbb levélkékből áll. Egyszeresen vagy kétszeresen szárnyaltak. [...] Közismertsége ellenére kevesen tudják róla, hogy termése ehető magokat tartalmaz, egy-egy hüvely akár 25-33 szemet is.
[...]
Sem a fa, sem a termés nem szenved a kártevőktől, sőt a raktározott mag évek alatt is teljesen ép marad.
[...]
Könnyen telepíthető. Vethető magról, csak vetés előtt le kell forrázni, hogy kicsírázzon, vagy ültethető egyéves magcsemetéről is.
[...]
Egy internetes adat szerint az a terület, ami 1-1,5 t gabonát terem az 15-20 t glédicslisztet szolgáltatna. [...] Az egynyári hüvelyesekkel szemben előnye, hogy nem kell évente vetni, a különböző talajmunkálatokat és az ápolást elvégezni. Szedése is kedvező, mert a lehullott termések nem nyílnak fel, akár hónapok múltával is ráérünk összeszedni. A fejtést lehetőleg szabadban végezzük, mert a munka közben keletkezett por erősen irritálja a nyálkahártyákat.
[...]
Melegkedvelő faj, de –32°C-ig télálló. Talajjal szemben nem igényes, de előnyben részesíti a laza, homokos talajokat. Megél gyengébb sziken is. A szennyezett városi levegőt jól tűri. Fényigényes és gyorsnövekedésű, 20-25 m magasságot ér el. 8-10 éves korában kezd virágozni és teremni, és kb. 80 évet él meg.
[...]
Ezer mag tömege 182-200 g. (A lencse 30-80 g, a zöldborsó 100-400 g.) A mag általában barna, széles elliptikus, lapított, 8-10 mm hosszú, 6-8 mm széles és 3-4 mm vastag. A magban található mannogalaktán, enzimek, 3% zsíros olaj, zsírsavakkal (dihidroxisztearin, sativin, tetrahidroxistearinsav), 21% fehérje, 0,19% cukorszármazék (epikatechin-3-glucosid), phytosterin, ecetsav, tannin, flobafen és polifenol. (Hagers Handbuch) Az éretlen hüvely 30% cukrot tartalmaz. (Peter Betzell: Edible pods)
[...]
A magot körülvevő kocsonyás, édes anyagot tüdőbaj esetén fogyasztják, de a gyermekek csemegeként is szopogatják. Magját lencseszerűen lehet felhasználni. Rövid forralás után a meleg vízben állva megpuhul. (Hideg vízben való áztatásra nem reagál napok alatt sem.) Íze a tökmagéra emlékeztet. Őrölve zöldséglevesbe szórják, és kávépótszerként is ismert. Hazájában sör jellegű italt készítenek belőle. Alkalmas sövénynek, sőt nagyon jó mézelő és tűzifa is.
Látható, hogy kiválóan összhangban van a leírás a jóval szűkszavúbb Búvár Zsebkönyvvel, és a régiek emlékeivel is. Érdekesen hagzik ez a csírázást segítő forrázás is. A magok tényleg irdatlan kemények, ez a hőkezelés valószínűleg azért tud működni, mert a kemény borítású magokat a forró víz felpuhítja, így könnyebben hajt ki a magból a csíra.
Mindenesetre úgy tűnik megéri megkóstolni a mostanában betakarítható termését, és ha valakinek ízlik, és ráadásként van megfelelő helye a kertjében akkor talán csíráztatni, ültetni is érdemes lehet...
TücsökBogárnál láttam először, a két tő citromfüvünk pedig biztosította az alapanyagot.
A citromfüvet megmostam, apróra vágtam, felöntöttem a vízzel, hozzáadtam a cukrot, a 2 citrom reszelt héját és levét, majd az egészet felfőztem. Állni hagytam 2 órát, leszűrtem, újraforraltam és forrástól számítva még két percig főztem. Az elkészült szörpöt beletöltöttem az üvegekbe, amelyiket nem celofánnal kötöttem le, azt öt percre lefektettem.
Ezt a szörpöt kb. egy hónappal ezelőtt készítettem. A celofánnal lekötött üvegek egy része megpenészedett. Számomra tanulság: ha nem akarok tartósítószert használni, akkor vagy csatos, vagy csavaros üveget kell használjak.
A citromfűszörp készítése után megmaradt citromfűhöz szedtünk még egy csokor mentát és citromfüves mentaszörpöt készítettünk belőlük.
Ezt a receptet is TücsökBogárnál láttam először.
A cukrot enyhén karamelizáltam, hogy kicsit sötétebb színe legyen a szörpnek. A citromfüvet és mentát megmostam, apróra vágtam, felöntöttem a vízzel, hozzáadtam a 2 citrom reszelt héját és levét, majd az egészet felfőztem. Kicsit hagytam állni, leszűrtem, újraforraltam és forrástól számítva még öt percig főztem, végül az elkészült szörpöt beletöltöttem az üvegekbe.
Eredetileg csatnihoz vettem, de végül úgy döntöttünk, hogy szörp lesz belőle. A hűtőben fagyoskodó nagyobb méretű gyömbér gyökérről van szó...
A gyömbérgyökeret megpucoltam, lereszelem (elég felszeletelni is), a cukrot kicsit karamelizáltam, felöntöttem a vízzel, beletettem a gyömbért és addig forraltam, amíg a cukor teljesen fel nem olvadt. Hozzáadtam a citromsavat, elkevertem benne, és kész is. Végül a még forró szörpöt beleszűrtem a csavaros üvegekbe, öt percre fejre állítottam őket és már mehettek is fotózkodni.
Ez egy hirtelen felindulásból elkövetett szörpfőzés volt, legközelebb citromsav helyett két citromot fogok beletenni, belereszelve a héjukat is. Szokás szerint most sem volt szörpös üvegem, de szerintem ebből is el fog fogyni. A nagyobbik üveg nem zár légmentesen, saaaaajnos azt még a mai nap meg kell bontani.
Több blog szerzője készített mostanság szamócalekvárt. Az alábbiakban mi is közreadjuk a saját receptünket, rögvest kétféle megközelítésben. Az egyiket nem feltétlenül kell komolyan venni. Vajon melyiket? Szavazzatok! :)
A szamócamszemeket a cukorral, vízzel és a befőzőcukorral betesszük a konyhában található legkisebb méretű edénybe és felforraljuk. Pár perc után betesszük a konyhában található legkisebb befőttesüvegbe, amit előtte alaposan kimostunk.
Spórolósabbaknak ajánlott magasabb tengerszint feletti magasságban készíteni a lekvárt (az okokat l. később a tűzgyújtásról szóló fejezetben), de a gyűjtés optimalizálásnál figyelembe kell venni, hogy a szamócák nem teremnek a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén. Különben is macerás szkafanderben hajolgatni értük, igaz cserébe könnyebb cipelni a szamócával teli kosarakat. Ha valaki mégis az ISS-en szeretne szamócát szedni spóroljon pár millió dollárt, addig is sóvárogva tanulmányozhatja az Űrállomás átvonulásáit a Föld felett.
Különféle szamócahatározók, esetleg titkos GPS-koordináták használata javallott. Mi ezeknek a hiányában a kertben szedtük a szamócákat — a kert hátsó részében pár gomba mellett találtuk meg őket.
A szamócaszemeket a cukor, a víz és a befőzőcukor társaságában betesszük a hátizsákban található legkisebb méretű edénybe. A gyümölcsöket össze kell nyomnunk, ehez először végezzünk Vickers-keménység méréseket néhány szemen, hogy a megfelelő nyomóerőt meghatározhassuk. A szükséges 136deg;-os gyémántgúlát a családi ékszerdobozból ne felejtsük el magunkkal vinni, és a legkisebb mérőmikroszkópot se hagyjuk otthon! Terepen is keresgélhetünk gyémántgúlák után, de ezek előfordulási gyakorisága meglehetősen kicsi mdash; igaz a szamócadús terepeken eleve jobb esélyünk lehet elhagyott gyémántgúlák fellelésére is más, figyelmetlen lekvárfőzők jóvoltából. Ez jelentősen növeli a házi szamócalekvár készítésének gazdaságosságát. A kapott Hv érték figyelembevételével nyomkodjuk alaposan össze a szemeket.
A következő lépés, hogy felforraljuk a cukros szamócapépet. Ehhez szükségünk lesz egy légköri nyomásmérőre és egy turistatérképre. hogy kiszámítsuk a tengerszint feletti magasságunkat, hiszen ettől függ majd a víz forráspontja. Ne felejtsük el az edény és a talaj közötti távolságot sem hozzáadni a magasságértékhez. A forralási hőmérséklet pontos kiszámításához négyjegyű függvénytáblázat és fizika képletgyűjtemények ízlés szerint felhasználhatók. Lényeges figyelembe venni az aktuális időjárási körülményeket is.
A környéken élő fák fűtőértéke alapján kiszámítható mennyi fára lesz szükségünk a forraláshoz. Óvjuk, védjük a természetet: ne szedjünk feleslegesen fát! Nem árt gondolni arra is, hogy a lehető legkisebbet használjunk el hazánk CO2 kvótájából, hiszen ez értékesítve javíthatja a költségvetési egyensúlyt is.
A tűz gyújtása felelősségteljes munka, bízzuk azt megfelelő emberre! Ehez keressünk két kovakövet, vagy esetleg száraz ágakat és csiholjunk tüzet. Ennek hiányában fényképezőgép objektívvel, szemüveggel (figyelem, csak a pozitív dioptriájú látásjavító készülékek megfelelőek a célra!), vagy végszükség esetén akár gyufával, öngyújtóval (az öngyújtó neve félrevezető: véletlenül se magunkat gyújtsuk meg, az ugyanis vérciki, mondhatni égő dolog lenne!) is belobbanthatjuk a lángokat. Figyeljünk arra, hogy nincs-e tűzgyűjtási tilalom a környéken — az okozott erdőtüzekért blogunk felelősséget nem tud vállalni!
Pár percnyi, a kiszámított hőmérsékleten történő forralás után betesszük a hátizsákunkban található legkisebb befőttesüvegbe. Ezt természetesen előtte alaposan kiforráztuk, hogy ezáltal a legkisebb kórokozók is az örök fertőzőmezőre kerüljenek.
Felbontás után a család legkisebb tagjával célszerű megetetni. Egyrészt mert már az alapanyagot is meg akarta enni, másrészt meg mert az ő fél fogára talán elég lesz a minilekvár.
A környékünkön lakó fenyők május első felében rügyeztek, úgyhogy itt volt az ideje a fenyőszörp kipróbálásának. Két receptet is elkészítettünk, egy gyors és egy lassú változatot. Először is nagy mennyiségű fenyőrügyre van szükségünk. Igyekeztünk úgy szedni a hajtásőkat, hogy több fa különböző ágairól tépkedtük őket.
A "gyors" recept szerint 5-6 marék üde zöld fenyőhajtást egy nagyobb edényben felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, teszünk bele két felkarikázott citromot, felforraljuk és 24 órát állni hagyjuk. Másnap leszűrjük, literenként 1 kg cukorral újraforraljuk. Ha elolvadt a cukor, levesszük a tűzhelyről és tiszta csavaros üvegekbe rakjuk, 5 percre fejre állítjuk majd berakjuk a kamrába.
Az eredmény meglepően sűrű, már-már mézszerű lett, de vízben, szódavízben kis mennyiségben feloldva és jól elkeverve teljesen feloldható. Kellemesen üdítő ital a meleg napokon!
A "lassú" recept szerint a tiszta hajtásokat cukorral rétegezve beletesszük egy tiszta befőttesüvegbe és állni hagyjuk pár napig, amíg levet eresszt — és már készen is van a szörp.
Kérdés, hogy ez a hidegen készülő szörp mennyire áll el. A legelején azért kezdtem el saját keszítésű lekvárokat, kompótokat, szörpöket csinálni, mert így garantáltan tartósítószer nélküliek lesznek. Azzal, hogy a csavaros üvegeket még forrón fejreállítjuk pár percre, csírátlanítom őket. Ha kihülés után homorú lett az üveg kupakja (egyes tipusoknál jellegzetes hanggal jár ez a behorpadás), akkor biztosan nem romlik meg. Ha véletlenül nem csavartam rá elég erősen a kupakot, akkor azt az üveget hűtőben tartom és pár napon belül elfogyasztjuk. Szóval, ennek az eljárásnak a lényege a hőkezelés, és a második receptnél ez értelemszerűen kimarad. Igaz nagy a szörp cukortartalma, így azt hiszem, hogy kockáztatunk.
Bónuszként fenyőtea is készíthető egyszerűen: a megmaradt fenyőhajtásokat árnyékos helyen megszárítva, és szárazon tárolva a későbbiekben nagyon jóízű tea készül belőle.
Akkor érdemes ezzel próbálkozni, amíg frissek a hajtások. Vigyázzunk, egyes fenyők, mint pl. a tiszafa erősen mérgező, felhasználás előtt feltétlenül informálódjunk!
Orgonaszörp vagy orgonalekvár? Igazából mindkettő hasonlóan készül, a különbség csupán az, hogy teszek-e bele zselésítő anyagot vagy nem.
Az első lépés a legnehezebb, a tiszta környékről gyűjtött orgona virágait egyenként le kell szedni a fürtről. Érdemes erre legalább 1-2 órát számolni, mert Nyözö szerint Sziszifusz sírva könyörögne a receptért. A kőgörgetésnél valóban könnyebb, de hasonló a feladat. Ha ez kész, akkor a többi már gyerekjáték. 3-4 marék orgonavirágot 1 kg cukorral és 1 liter vízzel feltettem főni. Pár perc forrás után botmixerrel pépesítetem, hagytam állni egy fél órát, leszűrtem, újaforraltam. (Lekvár esetén itt kell beletenni a zselésítő anyagot és a tasakján leírtak alapján eljárni.) Mi idén orgonaszörpöt csináltunk.
Épp nem találtam megfelelő üvegeket, így a lekvároknál használt csavaros üvegekbe töltöttem még forrón, majd pár percre fejreállítottam őket és kész is.
Nagyon érdekes volt, hogy bár a szűrés után visszamaradt anyag zöld volt és teljesen eltűnt az orgona virágának lila színe, magának a szörpnek kellemesen meleg, sárga színe lett. Ezt még mélyíteni lehetett volna azzal, ha a cukor egy részét karmelizáltam volna.
Kandírozott orgona vagy orgona illatú cukor is keszíthető belőle, de ez nekünk már csak a jövő évi tervekbe fer bele...
Korábban már felhasználtuk a pitypang levelét salátába, most valami egészen mást próbáltunki ki, mégpedig a pitypang virágából készített lekvárt.
Amikor először kóstoltam a pitypanglekvárt, még évekkel ezelőtt, akkor először azt hittem, hogy mézet eszem. Ideje volt hát a gyakorlatban is kipróbálni, hogy is készül ez a finomság.
Az első lépés a legnehezebb, hiszen egy kosárnyi virágot kell szedni, lehetőleg szár nélkül és persze minnél tisztább környékről. Nagy segítséget jelenthetnek ebben a műveletben a majdnem három éves apró kezek. :)
Ha megvan a virág, megmossuk, és egy nagy edényben annyi vízzel, hogy bőven ellepje, felforraljuk és 5 percig forrni hagyjuk. Ezután pár óráig ülepednie kell, majd leszűrhetjük. Ennek eredményeképpen sárga, áttetsző folyadékot kaptunk. Ehhez tettünk literenként nagyjából fél kilogramm cukrot, majd lassú tüzön addig főzzük, míg besűrüsödik.
Még forrón töltsük tiszta csavaros üvegekbe, zárjuk le a tetejüket légmentesen, és fordítsuk fejre öt percig, majd állítsuk vissza a talpára. Az így eltett pitypanglekvárba nem kell tartósítószer, hűvös helyen sokáig eláll. Ez azért van mert így a még tűzforró lekvár fertőtleníti a fedő környékét is, légmentes zárás esetén pedig újabb kórokozók nem tudnak az üvegbe keveredni. Ez az eljárás természetesen más lekvároknál is műkőképes. Jól záró csatos üvegek is használhatóak a célra.
Ahogy a lekvár kihűl, a kupak szépen ráhomorodik az üvegre, és nem lehet benyomni többet. Ha esetleg mégis benyomható egy-egy tető, akkor az sajnos fals levegőt kapott — így romlandónak tekinthető. Ha ilyet találunk — vagy egy amúgy jól záró üveget felbontottunk — utána azért már tartsuk hűtőben. Vagy vessük rá magunkat és fogyasszuk el gyorsan! :)
Nyözö tippje: tegyünk egy kiskanálnyi pitypanglekvárt a kávénkba!
Kertünkben és az utcánkban is jókora ibolyafoltok vannak, így "csak" le kellett hajolni és összegyűjteni őket. Több napon keresztül gyűjtöttük, és dolgoztuk fel a virágokat — vigyázva, hogy minden tövön maradjon azért jópár szál. Az alábbiakban pár ibolya alapú receptet adunk közre az Ehető kert rovatunk keretében.
A frissen szedett ibolya virágait leszedtem a szárukról, lemostam, megszárítottam. Egy pohár ibolyát kb. 2 pohár kristálycukorral kevertem össze és csatos üvegben állni hagytam. Ezek az ibolyák nem voltak különösebben illatosak, de ennek ellenére amikor pár nap elteltével kinyitottam az üveget meglepően illatos volt.
Ha megszárítjuk a virágokat, teába is keverhetjük őket. A szárításhoz egyszerűen ki kell teríteni a virágokat egy papírra, és száraz, pormentes helyen tárolni őket 2-3 napig. Nem tesz jót nekik a közvetlen napfény mert megfakulnak, és érdemes időnként átforgatni a virágokat hogy gyorsabban, egyenletesen száradjanak.
Két pohár virágra öntsünk kb. 4 pohár vizet és forraljuk fel (1 pohár = 2 dl). Csavarjuk bele két citrom levét és oldjunk fel benne 1 kg cukrot és egy tasak 3:1-es Dzsemfixet. Merülőmixerrel pépesítsük a virágokat. Ezután érdemes leszűrni az egészet, hogy ne legyenek benne virágdarabok. Én ezt elfelejtettem, cserébe a végén tettem még bele pár egész virágot dekorációnak. Még egyszer felforraljuk és tegyük tiszta befőttesüvegbe. A már felbontott zselét tartsuk hűtőben és néhány héten belül használjuk fel.
Ugyancsak két pohár virágra öntsünk nagyjából 4 pohár vizet és forraljuk fel. Csavarjuk bele két citrom levét és oldjunk fel benne 1 kg cukrot. Merülőmixerrel pépesítsük a virágokat majd szűrjük le. Még egyszer felforraljuk, főzzük addig, amíg besűrűsödik és tegyük tiszta üvegekbe.
Ekkor értünk az idei ibolyaszezon végére. Pedig még van sok kipróbálatlan receptünk, pl. ibolyalekvár, ibolyakrém... Na nem baj, majd jövőre folytatjuk. :)
Tavaly már kipróbáltuk a salátaboglárkából készült salátát, így idén is terítékre került ez a finomság.
Ezúttal azonban már bátrabbak voltunk, és körülnéztünk, milyen más ehető virág akad a kertben. Végül 2 marék salátaboglárka levelet, egy marék zsenge pitypang levelet, fél marék ibolyát (csak a virágokat, szár nélkül), pár levél citromfüvet szedtünk. Alaposan megmostuk őket, és összekevertük a (sajnos piacról vett) apróra vágott almával és paradicsomszeletekkel. Reszeltünk rá kis sajtot, öntetként pedig a jól bevált balzsamecet-olívaolaj keveréket használtunk. Nagyon finom, illatos saláta lett belőle, friss kenyérrel tökéletes tízórai volt.
Kedves olvasóink, most gasztronómiai mellékletünket láthatják, amiben életében először a fotós végül elfogyasztja a modelljét.
Egy szép napos reggelen kisétáltunk a kertbe és kicsit megritkítottuk a salátaboglárkák leveleit. Megmostuk,megszárítottuk őket és letéptük a levelek szárát. Felszeleteltünk hozzá pár paradicsomot, reszeltünk kis sajtot és öntetként balzsamecetet és olajat használtunk. A virágok szépen díszítették a salátát. Miután elkészült gyorsan kivittük a boglárkákhoz lefotózni a tálat, majd végül sajt és kenyér társaságában jóízűen elfogyasztottuk.
Ha már gasztronómia: ne felejtsük el megemlíteni, hogy természetesen nap érlelte paradicsomról, extra szűz olívaolajról, és frissen sült, illatos kenyérről és nem is akármilyen reszelt sajtról, hanem néhány forgács parmezánról van szó. Természetesen. :)