Felszabadultunk

Tegnap este tettem egy gyors kört a kertben, mert végre nem a fehér szín dominál — nagyrészt elolvadt a hótakaró ugyanis.

A kertbe betelepült hóvirág még a márciusi tél előtt hozott két virágot. Örömmel láttam, hogy most a — talán immár végleges — hóolvadás után is jól van, és jelenleg három virága van. Láthatóan jól érzi magát, talán még terjedni is fog ha nem háborgatjuk nagyon!

A nap sajnos nem sütött, így nem voltak igazán szép esti fények, de mégis körbejártam picit a kertet egy kis fotózás erejéig. Ebből adok most közre néhányat a teljesség igénye nélkül!

Az elsők között szeretném megmutatni, hogy mi is van a híres neves első kankalinnal jelenleg. Emese kereste meg, és jelezte, hogy már nem sok lehet a virágzásáig. Ez nem meglepő, ugyanis tavaly ilyenkor már virágzott. Most még ugyan nem tart itt, de a bimbói már elkezdtek kiemelkedni a levélkoszorújából. Jó kérdés, hogy idén is ez a példány fog-e elsőzni, ugyanis hasonló fejlettségű példányok szerencsére sokfelé vannak a kertben. Idén azt hiszem nem maradunk híjján ennek a növénynek.

Igazából éppen azon töprengtem, hogy miért is nem kankalinos logót használok a kertblogban, hiszen kökörcsin az speciel nincs a kertben. Vagyis jó kérdés hogy van-e, vagy sem? Még 2009 tavaszán a szentendrei piacon vettünk egy bácsitől 2 tő kökörcsint (termeszett állományból). 2010-ben éppen ilyenkor hajtottak ki. Minden évben április végén, május elején virágzott, de tavaly nem találtuk meg. Persze simán előfordulahat, hogy elbújt, mert direkt olyan helyre raktuk ahol nincs szem előtt. De a tavalyi tél nagyon extrém volt, lehet nem élte túl, amúgy is eléggé tengődve élt. Legalábbis a testvérkéihez képet, akik Kispesten szüleim kertjében már terjedelmes csokorrá fejlődtek. A sziklás talaj nem hinném hogy gond lenne mert természetes élőhelyükön is sokszor sziklarepedésekben élnek, a vulkáni kőzet sem hinném, hiszen láttam már meszes és vulkánikus környezetben egyaránt kökörcsint. Az az egy tippem lehet, hogy ez a tenyésztett változat nem olyan strapabíró, mint a vadon élők, jobban szereti a laza könnyű földet. Reménykedek mindenesetre, hogy előkerülnek...

Érintés

Régebbi olvasóim bizonyára emlékeznek rá, hogy szinte sportot űztem egy időben a hajtatott nárciszok kiszabadításából. :) Jöttek nőnapi ajándékként, meg lévén annyira olcsón adják, és vidítja az embert a tél végén (l. az oldalsó képet ugyebár), hát vettünk is néha ilyeneket. Idén sincs ez másként, két cserépben várják a nárciszok a gyökér-bogozást, és átültetést. Az előző években mentett adag szépen megmaradt, de a tó körüli munkálatok miatt tavaly ősszel áttelepítettem őket egy saját ágyásba. Most látom csak, hogy egy részük bentmaradt a majdani tóparton mert rengeteg hajtás jelent meg a régi helyen. Ősszel is gyanakodtam erre, mert keveseltem a megtalált hagymákat — így lesz még áttelepítési akció. Az ősszel költözöttek mindenesetre szépen kidugták az orrukat a föld alól a fenti kép tanúsága szerint.

Az idén egy új hagymás is bekéredzkedett az ablakba. A gyöngyike kedves vadvirág, nagyon szerettem mindig is. Most egy lapraszerelt kerti változatát hozta Emese, ez már termetre is emberesebb változat. Egy nagyobbacska cserépben jó tucatnyi virág szorong, sok kisebb sarjhagymával együtt, így szép kihívás lesz majd őket szétbogozni, remélem legalább akkora siker lesz belőle mint a nárciszok esetében.

Apropó ablak! A rossz idő miatt még mindig a szobában lakó kőtöröfüvek kivirágoztak az elmúlt napokban, és alig férnek a cserepükbe. Olyan nagyok, hogy gondolkozom azon hogy rögvest kétfelé ültessem szét. No de kanyarodjunk vissza a kertbe!

Az első vadvirágok között szokott lenni a tüdőfű és a salátaboglárka. Úgy tűnik ezek a növénykék köszönik jól vannak, leszámítva azt a kb. 2 hetes lemaradást amit a nem várt hótakaró okozott.

 Tavaly ültettem csomó krókuszt. Szerettem volna szép virágszőnyeget belőlük, és volt egy ágyás amire épp kellett volna földet tölteni, így gyorsültetés lett a megoldás. Benyomkodtam a föllazított földbe a hagymákat, és ráhordtam a megfelelő vastagságban a földet. A hagy havazás előtt már volt néhány virágzó krókusz, de aztán fél hónapra eltűnt az egész a hó alatt. Most előbukkant a terület, és telis-tele van sok apró krókuszlevéllel. Lehet a virágszőnyegből is lesz valami? :)

Végezetül pár sziklakert körüli részlet. Ott is vannak krókuszok szép számmal. Némelyik szikla felületét megkezdte a fagy, de ettől talán csak természetesebb lesz az összhatása, így különösebben nem zavaró. A törpe madárbirs bokrocska is nagyon szép, dekoratív a sok piros bogyója. Mivel ezt a tó tereprendezésekor majd át kell mozgassam függőlegesen. Eleve egy nagyobb dombba ültettem, hogy könnyen lehessen majd átemelni. Addig lenne jó ezt meglépni amíg még kicsi a gyökérzete.

Mindeközben az erdőben lebeg a pára, és ideiglenes patakok formájában zúg lefelé a hólé a Bükkös patak irányába, a kökénybokrokon harsány színű zuzmók vetélkednek a kipattanás közeli rügyek aranybarnájával...

Virágtalan tavasz...

Gondolkoztam egy ideje, hogy belefogjak-e egy ilyesfajta kesergős bejegyzésbe, de azért talán érdemes. Egyrészt ugye dokumentáció, tapasztalat-gyűjtés, másrészt meg tényléeg kíváncsi lennék, kinek mi tűnt fel a kertjében ami szokatlan.

Nögvenyelősen indult ez a tavasz, pedig nagyon vártuk már. Főleg a februári kemény fagyok után, amikor még hótakaró sem védte a talajt. Normálisan mifelénk márciusban olvad a minimum 30cm-es hótakaró, jó tempósan pár nap alatt. Aztán felrobban a kert és pár nap alatt ellepi az élet.

Kata nagyszerű bejegyzéséből tudom én is, hogy a kankalinoknak téli rügyei vannak. Ezek a növények lisztszerű bevonattal védik az értékes rügyeket a hideg ellen. Gondolom ez jó taktika, ha feltételezzük, hogy a hó alatt van a növény. Ilyenkor a talajközelben a lehullot avar bomlása pici meleget termel, azt a hótakaró megtartja, nedvesíti, stb. tehát van egyfajta természetes fagyvédelem. Mondhatjuk úgy is hogy a vadvirágoknak fűtött jégkunyhójuk van télire. A nyár és ősz alatt megerősödött kankalinféléknek pedig jó taktika, hogy relative korán kezdhessék a következő évet, amikor a még éppen előbújó rovarvilág éhesen keresi a kevéske virágot.

Nos az idei tél kétarcú volt.
Az első felében nagyon enhye, de száraz tél volt. Minimális mennyiségű csapadék esett, az sem képezett csak pár napra hótakarót. Így mondhatni fűtés volt, de jégkunyhó nem. Mindezt súlyosbította, hogy gyakorlatilag a júliusban volt előtte érdemi esőzés, iszonyú száraz volt minden — már az egész komoly gyökérzetű gyertyánok is sárgultak tőle augusztus közepén!
A tél vége azonban kegyetlen hideggel köszöntött be, volt olyan időszak is, amikor napokon át nem jöt –10°C fölé a hőmérséklet. Tette mindezt a második "havazást" követő olvadás után. (Kénytelen voltam idézőjelbe tenni a havazás szót, mert tényleg esett vagy 25cm — ami a sajtóban rekordként lett beharangozva —, de az felénk még átlagosnak sem lenne mondható, és csak pár napra takarta a talajt.) Így persze a föld felső, korábban csontszáraz része sárrá változott. Erre válaszul elkezdődtek a tavaszra készülődni a növények, amikor ez a sáros massza gyakorlatilag csontkeményre fagyott...

Mikor eljött a tavasz, lassan felmelegedett a felső talajréteg, de a száraz altalaj nem tudta felvenni a nedvességet, hiszen a levelek még takarták a talajt, így a gyengécske napfény csak a föld legtetején tudta — több nap után! — megolvasztani a jeget. Így megvolt ugyan a tavaszi cuppogó sár, de csak a felső pár cm-es rétegben, alatta a jéggé fagyott föld nem szívta el a vizet, az lezubogott a patakba, és így elveszett a hegytető vadvirágainak számára. Jellemző, hogy több hét fagypont feletti időjárás után is 10 cm mélyen még faragni lehetett a földet a csákánnyal!

Ennyit az előzményekről, most május vége felé érdemes felmérni a következményeket!
Szokásos tavaszokon márciusban az első virágok a különféle tüdőfüvek. Most csak április elején jöttek elő, és nem voltak a korábiakhoz hasonló nagy tövei, csak egy-egy csenevész példány maradt meg az életerősebbek közül. Érzésre a Pettyegetett tüdőfű szenvedte el a nagyobb károkat. Gondolom a tavalyi magtermés nagy százalékban ki sem hajtott. Ezek ugye évelők, és jó eséllyel a sárba fagyhattak bele. Később hajtottak ki, mert lassabban eresztett fel a föld mint máskor. Legfőbb beporzóik a vicces kinézetű pöszörlegyek márciusban tömegesen jelentek meg a kertben, és tanácstalanul keringtek virágokat keresve.
A Tavaszi kankalinok (Primula veris) nagy kedvenceim. Már aggódni kezdtem, hogy egyet sem látok belőlük március végén, amikor április 6-án kivirágzott az első tő. Ez látszólag menetrend szerinti, azonban ez a példány tapasztalataim szerint mindig koránkelő alkat volt. Ez idén se volt másképp: fajtársai csak hetekkel később kezdtek el virágot bontani. Ha elkezdtek egyáltalán. Az április nekem mindig a kankalinsárga kerttel volt egyenértékű. Idén pár kósza folttal kellett megelégedni. Kisebb felmérést tettem, és kiderült, hogy a tövek ugyan megvannak, de viráguk sehol sincsen. Most május végén a lombjuk szép nagy, de teljesen hiányzik a virágszár. Feltételezem, hogy a téli rügyek fagyhattak el teljesen, és a keringésük is később indult be. Abban bízok csak, hogy jövőre bepótolják mindazt, ami idén elmaradt.
Az ibolyatövek is hasonlóképpen viselkedtek: kizöldültek, de viráguk nem nagyon volt. Most, azaz május felén is túl kezdett el megjelenni az egyik nagyobb termetű változat lila foltjai.

Ha az április kankalinsárga, akkor a május leginkább harangviráglila szokott lenni. Május 20-án láttam meg az utcában az eddig első és egyetlen képviselőjét a harangvirágoknak. Ez ugyan időben jött, ez a fajta máskor is ilyentájt nyílik, de a Baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia) eddig egyáltalán nem volt sehol. A korábbi években is hullámzott (leginkább csapadékosabb időben jöttek elő nagy számban), hogy mennyi van belőle, de jelenleg nulla a számuk. Talán a szárazság és a jeges hideg okozhatta?

Gyakorlatilag veszteséglistára írható a Tavaszi kökörcsinünk (Pulsatilla vulgaris) is. Igaz gyanítom eleve nem érezte jól magát, mert az ugyanazon alomból származó, és szüleim kertjében élő példány gyönyörű bokorrá fejlődött már tavaly is. Erre egy okot tudok csak felhozni, hogy a vad természetben elsősorban meszes, dolomitos környékeken élnek a rokonai, itt pedig — túl azon, hogy erős a talajban a konkurencia — nem nagyon van meszes terület. A Visegrádi hg. már vulkanikus eredetű, zömmel gránitok és bazaltfélék vannak a földben.

A kert erdei rétre emlékeztető, déli részén csak pár kósza Veronika-féle van, és az időben jókor érkező Szurokszegfű (Viscaria vulgaris) pompázik élénk színeivel. Tavaly rengeteg volt az Indás ínfűből (Ajuga reptans), és a Olocsán csillaghúrból (Stellaria holostea). Most mindkettőből csak mutatóban lehet találni egy-egy magányos példányt.
Északon a komposzt közelében, ahol máskor a baracklevelű harangvirág magas szálai lengedeznek a szellőben, most csak az a még azonosítatlan habszegfűfaj látható csupán, jó eséllyel a Hólyagos habszegfű (Silene vulgaris). Ez máskor is itt volt, csak valamiért mindig kimaradt a fotózásokból. A veronikafélék kéklenek a talajszinten, de feltűnően kevesebb van belőle. A salamonpecsétek és gyöngyvirágok már menetrend szerint elvirágoztak, előbbiből határozottan kevés volt, utóbbiból néhány megjelent a déli részeken is.

Tavaly tűnt fel először a Mezei keresztfű (Cruciata laevipes). Idén a kertben nem láttam, de az utcában feltűnt. Hosszú éveken át pl. a Kis ezerjófű (Centaurium erythraea) egyáltalán nem volt a környéken, tavaly hirtelen nagy területeken jelent meg. Ezért nem unalmas egy ilyen vadvirágos kert, és talán ez ad mégis egy kis reményt a jövő évre...

Vadvirágos április I.

Nemrégiben összefoglaltam, hogy márciusban milyen virágokat láttunk a kertben és környékén. Most megkísérlem leírni az áprilisi növényeket. Mivel ennek a hónapnap már nagyon gazdag a növényvilága, és sok kép készült több részletben publikálom majd.

Erősen elfogult vagyok a Tavaszi kankalinal (Primula veris), hiszen ez az egyik kedvencem. Szerencsére elég komoly mennyiségben él nálunk, és mintha gyarapodna is az állománya. Szinte sárgába borítja a kert egyes részeit amikor a legtöbb virágzik belőle. Idén március közepén már kibújtak a levelei, és április elején már egyre több és több virágzott a kertben. A hónap végére kezd csak fogyatkozni a számuk, de még májusban is van néhány.

Ibolyából többféle faj is képviselteti magát, áprilisban már mindegyikük virágzik általában — idén sem volt ez másképp. Van illatos, erdei, nagyvirágú és posványibolya is. Íme róluk is néhány fotó:

A különféle tüdőfüvek virágzása is átnyúlt áprilisra, kihasználva a repülő rovarok nektáréhségét. Áprilisban már többféle rovar szorgoskodik, komoly munkát végezve a tüdőfüvek körül röpködve.

A Bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides) viszonylag rövid ideig nyílik csak, ez idén április első felében következett be. Ez a növény még a lombosodás előtt virágzik az erdőkben, így elég napfényt kap, aztán elbújik egy évre. Idén a kertben is láttunk belőle néhányat, de az erdőben nagy számban virított.

Április közepe felé többször is volt erős lehűlés, erős szél. Éppen egy ilyen hideghatásnak köszönhető, hogy a kökény is virágba borult 10-e felé. A hónap második felére szépen kizöldültek a gyertyánok, és a tölgyfák is, ami miatt szép lassan átvette a hatalmat a kertben az árnyék.

Az Olocsán csillaghúr (Stellaria holostea) rengeteg virága a hónap második hetétől fehérbe borította a kankalinok közötti területeket, az utca szélét, és minden szabad életteret. Ez a növény hihetetlenül sok virágot hoz légiesen vékony, kecses szárain. Megél a tűző napon is, de elviseli a mély árnyékos területeket is.

Vadvirágos április II.