Február 25-én is országszerte esett az eső. Fent a hegyen ez már nem esőként érkezett hanem — nem meglepő módon — havazás formájában.
A helyzet azért nem komoly, valószínűleg napközben el is olvad az a kb 2cm hó ami érkezett, szóval kicsit olyan "de harapni még tudok" hangulata van Tél tábornok újabb, talán utolsó akciójának... Reggelre már elvonulóban voltak a felhők, és a nap is kisütött, így a virágok is fellélegezhetnek.
A következőkben Emese még friss és ropogós képriportja következik.
Ma reggel Emma felkelt, kinézett az ablakon, majd felháborodottan konstatálta: Ez röhejes!
Ma reggel diplomáciai tárgyalásokat kezdett a Húsvéti Nyúl(101) a Mikulással (242). A megbeszélések tárgya a közelgő ünnepekre vonatkozó csomag-kézbesítési feladatok egyeztetése volt. Mivel a Mikulás éppen szabadságon van a Déli sarkon, ezért munkára em volt hajlandó.
A One Day Workers Club áthidaló javaslata azért reményt ad, hogy a Húsvét az idén se maradjon el. Javaslatuk alapján a Mikulás szükség esetén jutányos áron kölcsönzi a szánját az ajándékok kihordásához a Nyúlnak.
Azt hiszem igazat kell adjak neki, mert azért április elején fehér hótakaróra ébredni nem túl vicces dolog. Feltételezem a növények is egy véleményen lehettek Emmával, és persze a köztelgő ünnepek kapcsán a Húsvéthy Nyúl környezetében is összehívtak egy gyors válságstábot. Jöjjön pár fotó, és ha már tréfa legyen kövér alapon egy kis mókás rövidhír, sajtónyelven bajuszos hír, vagy másképp — jelen esetben jobban ideillő nevén — mínuszos hír.
Természetesen délutánra a hó el is olvadt, tehát nincs okunk pánikra, a tavasz a lehető legnagyobb rendben csúszik ki a kezeink közül!
Sejtelmeskedtem itt a múltkori nagy lila porolásban, hogy sárga folt így, meg úgy. Valamint amúgy. Persze régi olvasóink rögvest rájöttek, hogy temetni jöttünk a telet. Így hát következzen az idei, ezúttal színesebb téltemető bejegyzés.
A történet sok évvel ezelőttre vezethető vissza, amikoris egy természetfotós tanfolyamon alaposabban is megismerhettem a Téltemetőt, mint a tél végi első virágok egyikét. Mondhatni szerelem volt első látásra, így amikor kiköltöztünk az egyik első növény volt ami kiültetésre került. Nagy reményeim voltak, mert az élőhelye eléggé hasonlít a mi erdőszéli tereünkre. Aki már unja a visszaemlékezést kérem kattintson, és ugorjon a lényegre, de a friss olvasók kedvéért azért mégiscsak kutakodok egyet az elmúlt évek történései között, főleg mert a linkelt beszámolókban csak akadnak szép virágok is.
Hosszabb szünet után színpompás blogleporolást adhatok közre Nektek! Mindezt persze nem magamnak, hanem ennek a ritka szép februári tavasznak köszönhetjük. Csapjunk hát bele!
Sok esős nap után végre volt egy kis napsütés a hétvégén is, meg a mai napon is. A hétvégén túl sokat nem tudtam a kertben lenni, ma azonban kivételesen csak délután mentem be Pestre. Kora délelőtt élveztem a kávésbögrém társaságában a finom tavaszi napsugarakat, amíg a telefonszerelőt vártam. Feltűnt, hogy a kert egy része lila színben pompázik. Nosza rajta ragadjunk fényképezőgépet, hátha lesz mivel blogot porolni... :)
Gondolkoztam egy ideje, hogy belefogjak-e egy ilyesfajta kesergős bejegyzésbe, de azért talán érdemes. Egyrészt ugye dokumentáció, tapasztalat-gyűjtés, másrészt meg tényléeg kíváncsi lennék, kinek mi tűnt fel a kertjében ami szokatlan.
Nögvenyelősen indult ez a tavasz, pedig nagyon vártuk már. Főleg a februári kemény fagyok után, amikor még hótakaró sem védte a talajt. Normálisan mifelénk márciusban olvad a minimum 30cm-es hótakaró, jó tempósan pár nap alatt. Aztán felrobban a kert és pár nap alatt ellepi az élet.
Kata nagyszerű bejegyzéséből tudom én is, hogy a kankalinoknak téli rügyei vannak. Ezek a növények lisztszerű bevonattal védik az értékes rügyeket a hideg ellen. Gondolom ez jó taktika, ha feltételezzük, hogy a hó alatt van a növény. Ilyenkor a talajközelben a lehullot avar bomlása pici meleget termel, azt a hótakaró megtartja, nedvesíti, stb. tehát van egyfajta természetes fagyvédelem. Mondhatjuk úgy is hogy a vadvirágoknak fűtött jégkunyhójuk van télire. A nyár és ősz alatt megerősödött kankalinféléknek pedig jó taktika, hogy relative korán kezdhessék a következő évet, amikor a még éppen előbújó rovarvilág éhesen keresi a kevéske virágot.
Nos az idei tél kétarcú volt.
Az első felében nagyon enhye, de száraz tél volt. Minimális mennyiségű csapadék esett, az sem képezett csak pár napra hótakarót.
Így mondhatni fűtés volt, de jégkunyhó nem. Mindezt súlyosbította, hogy gyakorlatilag a júliusban volt előtte érdemi esőzés, iszonyú száraz volt minden — már az egész komoly
gyökérzetű gyertyánok is sárgultak tőle augusztus közepén!
A tél vége azonban kegyetlen hideggel köszöntött be, volt olyan időszak is, amikor napokon át nem jöt –10°C fölé a hőmérséklet. Tette mindezt
a második "havazást" követő olvadás után. (Kénytelen voltam idézőjelbe tenni a havazás szót, mert tényleg esett vagy 25cm — ami a sajtóban rekordként
lett beharangozva —, de az felénk még átlagosnak sem lenne mondható, és csak pár napra takarta a talajt.) Így persze a föld felső, korábban csontszáraz
része sárrá változott. Erre válaszul elkezdődtek a tavaszra készülődni a növények, amikor ez a sáros massza gyakorlatilag csontkeményre fagyott...
Mikor eljött a tavasz, lassan felmelegedett a felső talajréteg, de a száraz altalaj nem tudta felvenni a nedvességet, hiszen a levelek még takarták a talajt, így a gyengécske napfény csak a föld legtetején tudta — több nap után! — megolvasztani a jeget. Így megvolt ugyan a tavaszi cuppogó sár, de csak a felső pár cm-es rétegben, alatta a jéggé fagyott föld nem szívta el a vizet, az lezubogott a patakba, és így elveszett a hegytető vadvirágainak számára. Jellemző, hogy több hét fagypont feletti időjárás után is 10 cm mélyen még faragni lehetett a földet a csákánnyal!
Ennyit az előzményekről, most május vége felé érdemes felmérni a következményeket!
Szokásos tavaszokon márciusban az első virágok a különféle tüdőfüvek. Most csak április elején jöttek elő, és nem voltak a korábiakhoz hasonló nagy tövei, csak egy-egy csenevész példány maradt meg az életerősebbek közül. Érzésre a Pettyegetett tüdőfű szenvedte el a nagyobb károkat. Gondolom a tavalyi magtermés nagy százalékban ki sem hajtott. Ezek ugye évelők, és jó eséllyel a sárba fagyhattak bele. Később hajtottak ki, mert lassabban eresztett fel a föld mint máskor. Legfőbb beporzóik a vicces kinézetű pöszörlegyek márciusban tömegesen jelentek meg a kertben, és tanácstalanul keringtek virágokat keresve.
A Tavaszi kankalinok (Primula veris) nagy kedvenceim. Már aggódni kezdtem, hogy egyet sem látok belőlük március végén, amikor április 6-án kivirágzott az első tő. Ez látszólag menetrend szerinti, azonban ez a példány tapasztalataim szerint mindig koránkelő alkat volt. Ez idén se volt másképp: fajtársai csak hetekkel később kezdtek el virágot bontani.
Ha elkezdtek egyáltalán. Az április nekem mindig a kankalinsárga kerttel volt egyenértékű. Idén pár kósza folttal kellett megelégedni. Kisebb felmérést tettem,
és kiderült, hogy a tövek ugyan megvannak, de viráguk sehol sincsen. Most május végén a lombjuk szép nagy, de teljesen hiányzik a virágszár. Feltételezem, hogy a téli rügyek fagyhattak el teljesen, és a keringésük is később indult be. Abban bízok csak, hogy jövőre bepótolják mindazt, ami idén elmaradt.
Az ibolyatövek is hasonlóképpen viselkedtek: kizöldültek, de viráguk nem nagyon volt. Most, azaz május felén is túl kezdett el megjelenni az egyik nagyobb
termetű változat lila foltjai.
Ha az április kankalinsárga, akkor a május leginkább harangviráglila szokott lenni. Május 20-án láttam meg az utcában az eddig első és egyetlen képviselőjét a harangvirágoknak. Ez ugyan időben jött, ez a fajta máskor is ilyentájt nyílik, de a Baracklevelű harangvirág (Campanula persicifolia) eddig egyáltalán nem volt sehol. A korábbi években is hullámzott (leginkább csapadékosabb időben jöttek elő nagy számban), hogy mennyi van belőle, de jelenleg nulla a számuk. Talán a szárazság és a jeges hideg okozhatta?
Gyakorlatilag veszteséglistára írható a Tavaszi kökörcsinünk (Pulsatilla vulgaris) is. Igaz gyanítom eleve nem érezte jól magát, mert az ugyanazon alomból származó, és szüleim kertjében élő példány gyönyörű bokorrá fejlődött már tavaly is. Erre egy okot tudok csak felhozni, hogy a vad természetben elsősorban meszes, dolomitos környékeken élnek a rokonai, itt pedig — túl azon, hogy erős a talajban a konkurencia — nem nagyon van meszes terület. A Visegrádi hg. már vulkanikus eredetű, zömmel gránitok és bazaltfélék vannak a földben.
A kert erdei rétre emlékeztető, déli részén csak pár kósza Veronika-féle van, és az időben jókor érkező Szurokszegfű
(Viscaria vulgaris) pompázik élénk színeivel. Tavaly rengeteg volt az Indás ínfűből (Ajuga reptans), és a Olocsán csillaghúrból
(Stellaria holostea). Most mindkettőből csak mutatóban lehet találni egy-egy magányos példányt.
Északon a komposzt közelében, ahol máskor a baracklevelű harangvirág magas szálai lengedeznek a szellőben, most csak az a még azonosítatlan habszegfűfaj látható
csupán, jó eséllyel a Hólyagos habszegfű (Silene vulgaris). Ez máskor is itt volt, csak valamiért mindig kimaradt a fotózásokból. A veronikafélék kéklenek a talajszinten, de feltűnően kevesebb van belőle. A salamonpecsétek és gyöngyvirágok már menetrend szerint elvirágoztak, előbbiből határozottan kevés volt, utóbbiból néhány megjelent a déli részeken is.
Tavaly tűnt fel először a Mezei keresztfű (Cruciata laevipes). Idén a kertben nem láttam, de az utcában feltűnt. Hosszú éveken át pl. a Kis ezerjófű (Centaurium erythraea) egyáltalán nem volt a környéken, tavaly hirtelen nagy területeken jelent meg. Ezért nem unalmas egy ilyen vadvirágos kert, és talán ez ad mégis egy kis reményt a jövő évre...
Az előző bejegyzésben emlegettem két új növényt, amely egyenlőre cserepekbe került, hogy kivárjam az ültetéssel az igazi tavaszt.
Ha már egyszer szétszedtem a növénykéket dokumentáltam is a gyökérzetüket. Elsőként a hajtatott jácintot lapogattam ki a kis rózsaszín műanyagból. Nagyon szépen fejlett gyökerei voltak, teljesen kitöltötte az edényt. Nem sokkal nagyobb az új helye: most egy 9cm-es kerek műanyag cserépbe került. Szerintem tavaszig mindenképp elég lesz neki a hely, utána pedig megy a kertbe. Nemsokára virágozni is fog, már látni a levelek között megbújó bimbókat.
A Hosta érdekesebb volt, hiszen eleve szokatlan módon volt becsomagolva. Egy alul lyukacsos, átlátszó műanyag dobozban volt egy fóliába tekert növény. Hatalmas gyökere volt és két zöld hajtása. A gyökeret feltekerve csomagolták össze pár marék alig nedves kávébarna tőzegszerű anyaggal. A gyökerek kiegyenesítve 15–20 cm hosszúak is lehetnek, sajnos nem jutott eszembe lemérni. Mindenesetre bíztatóan néz ki, inkább attól tartok, hogy ha már eleve ilyen nagy, akkor mit fog szólni a szűk edényhez, és később hogy bírja majd a kertben az erősen köves, kötött talajt?
Gyönyörű, tél végi hangulatú hétvége van ma. Az egész kert úszik a napfényben, a hó szikrázik, az ég kék, az eresz csepereg. A környék hóemberépítő gyerekek nevetésétől hangos...
Készítettem pár képet a kertben is, meg a közvetlen környékünkön is. Délelőtt voltunk egy nagyobb dömörkapui szánkótúrán is Emmával, ezekről majd egy-két képet egy külön bejegyzésben még közreadok itt — most azonban koncentráljunk kertünk két újdonsült lakójára.
Még tegnap találkoztunk két növénykével egy bevásárlás során, és nem volt szívünk ötthagyni őket. Az egyik egy olcsókategóriás hajtatott jácint, valószínűleg rózsaszínű. A másik egy hosta, egyészen pontosan Hosta Sieboldiana Funkie lenne. Előbbi egy icipici cserépben nyomorog, utóbbi pedig dobozos kivitelű.
Úgy gondolnám, hogy hó alá kiültetni nem feltétlen lenne szerencsés az új jövevényeket. Már csak azért sem, mert a föld bizonyára még csontkemény, hiába olvad rajta a hó. Ugyanis két hétig gyakorlatilag hótakaró nélkül volt hajnalonta akár –18°C is. Utána száraz porhó esett, olyan 20 cm vastagon, de a hideg maradt. Volt olyan nap amikor napközben se jött –12°C fölé a hőmérséklet! Aztán tegnap jött még újabb 10 centi friss hó, de ez már tapadós, nedves volt — délután pedig elértük a fagypontot. Most szombat déltájban +4°C meleg, finom télvégi idő van.
Sokfelé olvastam már a hostákról, hogy mennyire jól érzik magukat az árnyékos kertekben is, ezért régen terveztem, hogy betelepítek párat. Most hogy így megláttuk a polcon, úgy gondoltuk Emesével, hogy tegyünk egy próbát. Sajnos csak később kezdtünk el gondolkozni azon, hogy lehet nem ez az időszak a leginkább alkalmas a növényeknek a kitelepedésre. A hosta leírása nagyon szűkszavú, azt emelik csak ki erőteljesen, hogy miután megvettük mielőbb ültessük át. Ezért sem akarnám dobozban hagyni, bár az jó kérdés honnan tudja a növény, hogy már hazavittük? :)
Így úgy gondoltam, hogy első körben átköltöztetem a növénykéket nagyobb műanyag edénybe. Ezt követően egyenlőre a ház hűvös, de nem fagyos részein fognak lakni. Ha kienged a talaj, akkor földlabdástul, azaz a gyökereik ismételt bolygatása nélkül költöznek majd ki a kertbe.