2012. március 10., szombat

Szobai tavasz

Odakint ugyan enyhe, de kellemetlenül szeles napok vannak. Pár szál krókusz hajtott ki eddig a kertben, a szobában meg hirtelen felgyűltek a virágok — nem tudtuk ellenállni ugyanis a szépségüknek.

Az elmúlt bejegyzésekben már bemutattuk a rózsaszín virágú jácintot, és említés szintjén szóba került, hogy van egy fehér is belőle. Időközben a rózsaszín el is virágzott, de a fehér még pompája teljében van. Illatát tekintve még erőteljesebb mint a rózsaszín volt. Így hát készítettem erről a virágról is egy portrét.

Emese egyik délután hazajött, és "valahogy" vele érkezett két kis cserépben nevelkedő kankalin. Aztán ugye jött a nőnap, és a céges ajándék idén nem hajtatott nárcisz volt, hanem újabb élő kankalinok.

Volt az egyik tő sárgás-vörös (Primula Acaulis) kankalinon egy érdekes virág is. Valami mutáció folytán összenőtt két virága két-két sziromlevél mentén, így egyfajta sziámi ikervirág lett a végeredmény. Nem tudom ez a — gondolom erősen beltenyésztett — árudai állománynál mennyire szokatlan. Az is lehetséges, hogy a nagy számok törvénye alapján ahol nagyobb tömegben nő a virág, több az esély az ilyen furcsaságra is. Akárhogyan is van, azért talán megéri megnézni róluk egy pár közelképet!


No és nőnapra érkezett még egy szép vágott virág csokor is. Így most az egyik keleti ablak belső fele virágokkal teli, az asztalon pedig egy gyönyörű virágcsokor illatozik. Idebent legalább már igazi tavasz van. :)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek a primulás képek, kedves Nyöző! És micsoda illatok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Eszter! Köszi szépen, azóta a társaság már a kertben tanyázik... :) Úgy tűnik lassan végre megmoccan a kertben a tavaszi kankalin adag is, kinyílnak a krókuszok stb.

      Törlés