2017. március 2., csütörtök

Frontjelentés: Téltemető hadművelet

Gyors helyzetjelentés a tavaly ősszel új fordulatot vett téltemető hadművelet állásáról: a tél vesztésre áll, csapataink harcban állnak.

Régi olvasóink biztosan várták már az idei kesergős téltemetős postot. Most azonban úgy tűnik nincs okunk keseregni, részeredmények viszont vannak: hosszú évek kínlódása után úgy néz ki, kicsiny sárga virágok egynél nagyobb számban jelentek meg a kertben...

Egy évvel ezelőtt írt Kata egy érdekes, angol szaklapban megjelent cikkről miszerint sokfelé azért nem hajt ki, vagy hajt csak levélkét a téltemető, mert kiszárad a gumója. A cikk javaslata szerint ültetés előtt a gumókat be kell áztatni egy napon át, és akkor jobbak az esélyek. Mi is megkíséreltük hát négy hónappal ezelőtt ezt a technikát.

Akkor 50 db Eranthis Cilicica hagymát ültettünk ki. Bevallom picit aggódtam, mert elég minimális földtakarást tettem rá, és kemény hideg volt az elmúlt télen, néha -20–25 °C is volt. Ebből február legvégén 5-6 darab téltemető bújt elő, számuk a mai napra 9-re növekedett. Van amelyik egyszerre két virágszárat is hozott.


Balra több téltemető és egy hóvirág csoportja, jobbra pedig egy éppen előbújó téltemető
alig 5 mm magas bimbója február 28-án.

Elvileg ugye csúcsával felfelé illik ültetni a hagymásokat, hogy ne kelljen nekik forgolódni a földben. Tekintve hogy ezek a jószágok igencsak amorf alakúak, biztosan összevissza kerültek a földbe, nem egyforma erőnlétnek örvendenek, ezért vagyunk jelenleg csak kb 20%-os előbújási aránynál. Gyanítom ezzel még nincsen vége, és szunnyad még a földben olyan téltemető, ami még nem bújt elő. Így remélem ez csak az első post volt ebben a témában itt a blogon.

5 megjegyzés:

  1. Jaj, de jó, el sem tudom mondani, mennyire örülök!!! BIZTOS, hogy nincs még vége. Én azt vettem észre, hogy még a nagyjából egy helyen lévők sem mind egyszerre bújnak elő, van néhány nap eltolódás, de aztán a kinyílt virágok már szépen bevárják egymást. És ha nem bolygatjátok sokat körülöttük a talajt, akkor szépen szaporodnak majd. Ezeknek egyébként tényleg olyan fura amorf gumójuk van, én se tudom soha, hogy hol a padlás és hol a pince :) De nem baj, ők idővel majd helyre rakják magukat a földben állítólag. Hát hajrá! Drukkolok a többi kiskatonának is, csak bátran!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm Kata!
      Bolygatni nem akarom őket, bár lehet kell majd gyomlálni, ui. telepotyogott az ősszel gyertyánterméssel, milliónyi mag van a föld tetején. Egy bangitát terveztem ennek a területnek a közepére, hogy majd az alatt tanyázzanak a téltemetők, de ebből lehet nem lesz semmi. De azért ez hasznos tapasztalat volt.

      Törlés
  2. Hurrá, téltemető! Veled örülök, és már szemem előtt lebeg a kép a szép, sárga kerti szőnyegetekről, ami hamarosan ragyogóvá teszi azt a területet. Várom a további híreket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óh, ezer köszönet Meli! A szőnyeghez gondolom még kell pár évnyi nyugtonhagyás, de addig is szépek lesznek az biztos! Most kb 3 négyzetméter helyen van az 50 tő, az még nem szőnyeg. Főleg ha nem mind indul be -- de határozottan alakul... :)

      Törlés
  3. Három négyzetméter öröm és vidámság, klassz lesz. A pár év pedig, ahogy én most látom, éppen egy szempillantásnyi idő, szóval résen kell lenni, mert hamar itt lesz.:)

    VálaszTörlés