Az első kerti tó

Kerti tó teleregényünk sok év után a megvalósulás rögös útjára lépett. Igaz a kezdeti tervekből nem sok maradt, illetve nem pontosan úgy alakult mint ahogy elterveztük. Az alábbi történet két évvel ezelőttről indul, és az elmúlt két hét zanzásított összefoglalójával végződik.

A folyamatos változások persze sok okra vezethetőek vissza, ezeket talán nem érdemes részletezni. Elég talán annyi, hogy a kezdeti ötletekhez képest a nagy tó a tervek alapján még nagyobb lesz (majd egyszer valamikor), a kisebbik pedig arányosan szintén megnőtt. Ez továbbra is csak amolyan tisztító tó lesz (igen, igen: adná magát a tisztí-tó mint kínos poén, de talán mégse süllyedjünk ide). Viszont nem elhanyagolható tény, hogy ez már víz alatt van...

Nagyjából 2 évvel ezelőtt töprengve szemléltem ezt a kisebbik tómedret. Ekkor ez olyan 1m átmérőjű kis mini gödörként nézett ki, és tele volt levéllel, meg mindenféle gazzal. Kipucoltam hát és gondoltam picit megemelem a vízszintet, és építek köré egy kis nyúlgát féleséget kövekből, és jól kitapasztom sárral. Miközben ezt csináltam, a meder peremén minduntalan kövek fordultak ki, így hamar elkezdett növekedni a területe is. Végül olyan 2–2,5 méter hosszú, bab alakú lett, és a közepén kb 60 cm mély.

A pereme és a meder belső fele jó sűrűre kevert agyagos sárral lett kitapasztva, és hogy ne mossa be a közelgő téli időjárás letakargattam sűrű szövésű vászonnal. A meder így is maradt télire meg még a rákövetkezőre is. Egészen addig amíg augusztus elején, egy esti órán Nóra barátunk be nem állított egy jókora adag vaskos geotextíliával — ami valami kertbontásból maradt vissza — hogy nem kell-e nekünk valahova. Tanakodtunk, végül abban maradtunk, hogy ha már itt van ez a meder, elsőként csináljuk meg ezt a tavat.

Egy nagy takarófóliával le volt fedve a gödör hosszú ideje, így nem volt benne túl sok munka: csak a leveleket kellett kisöpörni, és pár kóbor repkényt kicibálni. A sárból-kőből épített nyúlgát jó tömör, erős falat alkotott. Így hát hirtelen felindulással Emma régi homokozójából kitermeltünk egy jókora adag homokot, és kitapasztottuk a meder falát, a peremet. Így minden kiálló kődarab, gyökér és egyéb "tófóliagyilkos" szerzet homok alá került. Ezt követően belefektettük a jó vastag geotextíliát és addigra már be is sötétedett.

Másnap körbevágtuk a túllógó geotextíliát. De ha már itt tartunk, csak kellene bele fólia is, meg víz. Meg persze növények. Meg halak, egyék már meg a szúnyoglárvákat. Mindebben ösztökélt Nóra is, mert nála meg túlburjánzott a kerti tó, és mondta, hogy hozna amúgy kidobásra ítélt növényeket is.

Nagyon nem kellett győzködni, gondoltam a beüzemelés, elkészítés körüli tapasztalatok jók lesznek majd a nagy mederhez — ha valaha is elkészül egyáltalán. Hétközben Emese beszerezte a méréseim szerint 3 méter széles, 4 méter hosszú fóliadarabot (ami 4x4 lett végül, mert nem akarták azt az 1m-t levágni). Ez a 0,5 mm vastag, fekete tófólia, 620 Ft/m² áron a közeli barkácsáruházból lett beszerezve.

A meder elvi metszete

Következő szombaton szerencsére jó idő lett (hét közben természetesen volt egy kiadós esőzés is). Szétfeszegettük az erősen összetapadt fóliagöngyöleget, belehúztuk a mederbe, majd az északi parthoz jó egy éve odagörgetett szikla alá dugtuk a szélének a közepét. Nagy vonalakban belesimítottuk a meder aljába, kihúztuk a sarkait. Ez után természetesen ki kellett próbálni milyen ebben elheveredni, fittyet hányva a penetráns műanyagszagnak. Ekkor találta ki Emese, hogy inkább rámtemeti a gödröt, és átveszi az uralmat a blog felett. Feltételezem a szükséges föld előteremtésének problematikája mentette meg csupán az életemet.

Beletettem hát a slagot egy nagyobb kő társaságában a meder aljába, és megindítottuk a feltöltést. Szépen telt a meder, a fóliát a víz nyomása belepréselte a sokadrendű felületbe, így csak minimálisan kellett igazgatni, rendezni a ráncokat — természetesen a vízben állva. Magától értetődik, hogy ekkor Emese a vízbe fulladásomra várt, ha már az élve eltemetés nem sikerült. Szerencsémre ez sem jött be neki.

A feltöltés után levágtuk a felesleges fóliadarabokat, és a tavat körbeárkolva behajtottuk a geotextíl-fólia rétegeket, szórtunk rá kőágyat, és betemettük földdel, így máris rendezettebb képet mutatott. A vízben visszatükröződő fák, a környéken varázsütésre előkerülő szitakötők is azt súgták, megérte ez a befektetés.

Másnap délután beköltöztek az első élőlények is a tóba. Elsőként egy másfél méteres szörny, egy igazi Balatoni aligátor (Alligator Pelsoensis) mászott be a vízbe. Estefelé a hazatérő szakképzett aligátorbefogó, Emma elintézte a szörnyeteget, így Aranka és Aladár a két kis aranyhal bátran körbenézhetett az ekkor még csak pár kaviccsal bíró új birodalmában.

A nagy pillanat: 2016. augusztus 14-én este Emma beereszti az első lakókat a tóba.
Aranka és Aladár előtt új világ tárult fel a szűkös akváriumi lét után. (A sötétebb színű hal Aranka)

Nem akartunk nagy és sok halat. Egyrészt ez a tó relative kicsi, a legnagyobb vízmélysége is csak 55 cm, azaz messze nem alkalmas halak teleltetésére, másrészt a lakásba sem tudunk egy nagy akváriumot beállítani a számukra télire.

Eredetileg direkt nem töltöttük fel teljesen a tavat, a sekélyvizes zónák ekkor még nem voltak víz alatt. Ez az a rész ahol összeér a sziklakerttel, így ez a partszakasz elég egyedi lett, sokat kellett köveket tenni a fólián kívülre és belülre is. A növények beültetése előtt nem is akartuk emelni a szintet, viszont a következő héten egy kiadós esőzéssel újabb 40 mm vízzel gyarapodott a tó — így ez a rész is tesztelésre került.

Hétközben a vízbe került még egy kisebb szökőkút szivattyú is. Amíg nincs vízesés, meg nagy tó, meg mindenféle komplex rendszer ez lenne hivatva forgatni a vizet. Eredetileg úgy gondoltam, erre a méretre elég egy 600 liter/órás kapacitású vízforgatás is. Aztán a boltban csak egy erősen lestrapált kiállítási darab volt ebből, így egyel nagyobb teljesítményűt vettem. Ez 1100 litert tud óránként megmozgatni (emelés nélkül értendő mindez persze), nem csak szökőkutazni jó, hanem pumpának is megfelelő. A fogyasztása 12W, ami kibírható, pláne hogy nem megy a nap 24 órájában.

Mindenestre most szökőkútként működik, egy kis oxigénbevitelként a halaknak. Négy különféle vízképet produkáló fúvókát adtak hozzá, ebből a félgömbszerű tetszett meg legjobban. Pár "művészkedő hangulatú" képet mellékeltem is ide. Emma természetesen különvéleményen van, neki a tölcséres tetszik. :)

Természetesen még a növények betelepítése is fontos teendő volt — már a halacskák miatt is. Igazából a halakat kellett volna utoljára beereszteni. A növénytelepítésre azonban már csak az augusztus 20-i hétvégén kerülhetett sor.

A gyékény kettévágva

Háromféle növény került a tóba — köszönet értük Nórának. A vízfelszínen apró levelű békalencse telepei és vizitökök úsznak, és egy nagy 20 cm-es cserépben érkezett egy jókora adag gyékény is. A felszíni úszó növényeket Emma és Roberta (Nóra kislánya) lelkesen vízre bocsájtották. Eközben a felnőtt csapat megpróbálta a gyékényt kifeszegetni a cserépből. Nem adta könnyen magát, úgy kellett levágni róla a műanyagot.

Nagy nehezen háromfelé fűrészeltük, arányosan egy nagyobb és két kisebb darabra. Az egyik kisebb egy cserépbe került, kapott nehezéknek egy nagyobb követ és ez a meder mélyebb részébe lett süllyesztve. A nagyobb és a kisebb Nóra javaslata alapján egy geotextil darabba lett becsomagolva. Ez egyrészt jó alternatívája az amúgy veszett drága ültetőkosoaraknak, másrészt azoknál praktikusabb is. Ugyanis a nem teljesen vízszintes, sima mederben egy kosár nehezebben áll meg, mint egy ilyen zsákocska. Emese és Nóra gyártott hát egy két zsebes geotextil zsákot, és ezt egy kb 20cm-re tettük csak le, így a másik gyékénnyel szép kis csoportot alkot a különböző magasságok révén.

A sok szöveg után lássunk pihentetőként néhány képet az ültetés végeredményéről is!

A gyékénycsoportok távolról és közelebbről


A vízitökök és a békalencsék a szökőkút miatt folyton keringőt járnak a vizen...

Azért a tó még messze nincsen készen — kell kis idő amíg a perem részleteit is elrendezzük. Mindenesetre nagyon gyönyörű így is, és a környező élővilág is felpezsdült a hatására. Több szép szitakötőt láttam a víz felett repkedni, néha pókok futnak át a vízfelszínen, és a jelen sorok írásakor jött a "brekking nyúz": beköltözött egy béka is a tóba.