Invázív szépség — a vízi jácint

Úgy néz ki valamiért gyakran keverednek a látóterembe invázívnak ítélt, ámde csábítóan gyönyörű növények. Ez a szokás a vízinövények világában sem hagyott alább. :)

Ami eddig vizitök volt, az úgy tűnik egy nem kispályás trópusi növény. Olyannyira nem, hogy Amerika melegebb éghajlatú részein szigorúan üldözik ezt a növényt, mert hihetetlenül szapora, akár egy töredés darabból is új növény születhet. Leplezzük hát le ezt a gazfickót: az eddig vizitöknek titulált jószág becsületes nevén Vízi jácint (Eichhornia crassipes).

Szinte elpusztíthatatlan növény, a legkisebb levél- vagy szártöredékből is képes magát reprodukálni. Hazánkban csak azért nem áraszt el mindent, mert a téli hideget nem bírja — így végülis körültekintéssel bár, de kordában tartható. Az Édenkert weboldal telepítési útmutatója ennek tükrében inkább mondható amolyan "hogyan írtsuk ki a felesleget bármi áron" kalauznak.

Az ellenséget sosem árt alaposan megismerni, ezért egy példányt felboncoltunk a tudomány oltárán. A virágos állapotát nem ismerjük még, de talán jövőre ahoz is lesz szerencsénk, de íme egy boncolási jegyzőkönyv arról, hogy mi is rejlik ezeknek a növényeknek a belsejében.

Puha, nagyon könnyen vágható a kis tökforma. Tekintve hogy a vízen úszik, ez azért nem meglepő. :)


Az egész ilyen sejtes szerkezetű belülről. A műtét után visszadobtuk a tóba, hiszen nem fog megszökni onnan. Így legalább megnézzük, hogy mi lesz a darabjaival, tényleg olyan invázív-e mint a híre.

Tény, hogy a növény kimondottan impozáns megjelenésű, de hát azért közmondásos, hogy a jóból is megárt a sok. Az bíztatóan hangzik, hogy 8 óra napsütés kell neki, mert olyan mifelénk biztos hogy nem lesz. Úgy döntöttünk hát, hogy egy példányt átteleltetünk, a többieket hagyjuk belefagyni a vízbe, vagy megsütjük, vagy egyéb inkvizíciós eszközzel ártalmatlanítjuk.

Bízzunk benne, hogy sikerül úrrá lenni ezen az invázión, és legyűrjük a vizijácintokat. Mindenestre vigyázó szemeinket a víztükörre vetjük, az éberség sohasem árthat.