Gyorshír: az elmúlt percekben intenzív havazás kezdődött, és gyors lehűlés is jött hozzá.
10 perc alatt a föld már kezdett fehér lenni, és +1,6 °C-ról hirtelen +1,0 °C-re hűlt a levegő. Mindezt persze két méter magasan mérve, talajszinten simán fagypont alatt lehet már a hőmérséklet. Úgy néz ki az újévi kirándulásunkon idén is hű társunk lesz a szánkó.
Update: nem, nem kellett a szánkó. Estére el is olvadt ami leesett... :(
A lassan elmúló nap során megjött az első havazás!
Már délelőtt kezdődött, aztán elállt majd mostanra ismét rákezdett. Jó tapadós, eddig 3–4 centi vastag hó van. Most csak -0,5°C van, de napközben is csak fagypont közelébe emelkedett a hőmérséklet. Talajszinten ráadásul ez még kevesebb, így nálunk úgy néz ki — hűen a hagyományhoz — meg is marad a hótakaró.
Sajnos nem értem haza világosban, így képekkel majd csak holnap szolgálhatunk. :) Mindenesetre már hallani a völgy mélyén a csúszós utakon kipörgő kerekű autók tompa brummogását. Szerintem hólapátharsogástól hangos reggelünk lesz...
Sokfelé látni úton-útfélen a lepényfát (Gleditsia triachantos). Jellegzetes termése miatt szinte biztosan mindenki látta már, és csak reménykedünk benne, hogy nem csak mi nem ismertük a nevét. Az egyik őszi napon szedtünk egy zsákra valót, mert emlékeztünk arra, hogy szép, kemény magja van, így gondoltuk azokat kifejtve jó lesz játszani vele. Parkokban is gyakran látni ahogy zörgősre száradt termésével játszik a gyerekhad.
Nemrég gyűjtöttük be Nyözö gyerekkori könytárából közül a Búvár zsebkönyvek (és a hasonló Kolibri könyvek) sorozat példányait. Ezekben ugye az egyes témakörökben összegyűjtött növények, állatok, ásványok, stb. ritka kivételektől eltekintve rajzban voltak megörökítve. A növények pl. sokszor Csapody Vera csodálatos rajzaival, amiket szerintem kevés növénykedvelőnek kell bemutatni. Gondoltuk Emma is szívesen lapozgatja majd ezeket a könyveket. Előszedtük hát a Fák és bokrok c. kötetet (Móra Ferenc ifjúsági Könyvkiadó, Budapest 1982; ISBN 963 11 2981 0) hátha benne van ez a fa is. Gyorsan meg is találtuk, Bíró Krisztina illusztrációnak hála.
A növényről megtudtuk, hogy magyarul Lepényfa, vagy Krisztustövis a használt neve — utóbbi derengett is Nyözö fejében, de sohasem állt össze a név a növénnyel. Őshazája Észak-Amerika. Rendszeres metszéssel sövényként lehet nevelni, de ha ezt kihagyjuk terebélyes fává növekszik, akár a 20m-es méretet is elérheti. A virága nem túl feltünő, de őszre beérő termése 20-40cm hosszú, csavarodott hüvelytermés, ami sötétbarna színű. A könyvecske szerint tévesen sokan szentjánoskenyérnek hívják ezeket, és magról szaporításkor a csírázását forrázással(!?) siettetik.
A latin név birtokában már könnyebb volt tovább keresgélni a növényről. Nagyszüleink történeteiből gyanítottuk, hogy ezt a termést édességként csemegézték annó, így utána nézünk picit. Ilyen ügyekben szerintünk mérvadó a Terebess Kertek és konyhák rovata, nagyon sok hasznos információt lehet megtudni onnan. Sikerült is megtalálni itt is, de ezt a lapot valamiért most a bejegyzés írásakor nem lehet elérni, így kicsit bővebben is idézzük (a Google cache ugye ilyenkor jó barátunk):
Sokan szentjánoskenyérnek hívják, holott ez nálunk nem él meg, mert melegigényét a mi éghajlatunk nem elégíti ki. (Nevezik még krisztustövisnek is a töviskoronára emlékeztetve, de ez a faj a Szentföldön Krisztus korában sem élt, és most sem él, tehát nem lehetett a töviskorona alapanyaga.) Általában nagy, háromágú tövisei vannak — innen ered latin neve —, de ismert tövistelen változata is (var. inermis). [...] Levele az akácra hasonlít, csak jóval apróbb levélkékből áll. Egyszeresen vagy kétszeresen szárnyaltak. [...] Közismertsége ellenére kevesen tudják róla, hogy termése ehető magokat tartalmaz, egy-egy hüvely akár 25-33 szemet is.
[...]
Sem a fa, sem a termés nem szenved a kártevőktől, sőt a raktározott mag évek alatt is teljesen ép marad.
[...]
Könnyen telepíthető. Vethető magról, csak vetés előtt le kell forrázni, hogy kicsírázzon, vagy ültethető egyéves magcsemetéről is.
[...]
Egy internetes adat szerint az a terület, ami 1-1,5 t gabonát terem az 15-20 t glédicslisztet szolgáltatna. [...] Az egynyári hüvelyesekkel szemben előnye, hogy nem kell évente vetni, a különböző talajmunkálatokat és az ápolást elvégezni. Szedése is kedvező, mert a lehullott termések nem nyílnak fel, akár hónapok múltával is ráérünk összeszedni. A fejtést lehetőleg szabadban végezzük, mert a munka közben keletkezett por erősen irritálja a nyálkahártyákat.
[...]
Melegkedvelő faj, de –32°C-ig télálló. Talajjal szemben nem igényes, de előnyben részesíti a laza, homokos talajokat. Megél gyengébb sziken is. A szennyezett városi levegőt jól tűri. Fényigényes és gyorsnövekedésű, 20-25 m magasságot ér el. 8-10 éves korában kezd virágozni és teremni, és kb. 80 évet él meg.
[...]
Ezer mag tömege 182-200 g. (A lencse 30-80 g, a zöldborsó 100-400 g.) A mag általában barna, széles elliptikus, lapított, 8-10 mm hosszú, 6-8 mm széles és 3-4 mm vastag. A magban található mannogalaktán, enzimek, 3% zsíros olaj, zsírsavakkal (dihidroxisztearin, sativin, tetrahidroxistearinsav), 21% fehérje, 0,19% cukorszármazék (epikatechin-3-glucosid), phytosterin, ecetsav, tannin, flobafen és polifenol. (Hagers Handbuch) Az éretlen hüvely 30% cukrot tartalmaz. (Peter Betzell: Edible pods)
[...]
A magot körülvevő kocsonyás, édes anyagot tüdőbaj esetén fogyasztják, de a gyermekek csemegeként is szopogatják. Magját lencseszerűen lehet felhasználni. Rövid forralás után a meleg vízben állva megpuhul. (Hideg vízben való áztatásra nem reagál napok alatt sem.) Íze a tökmagéra emlékeztet. Őrölve zöldséglevesbe szórják, és kávépótszerként is ismert. Hazájában sör jellegű italt készítenek belőle. Alkalmas sövénynek, sőt nagyon jó mézelő és tűzifa is.
Látható, hogy kiválóan összhangban van a leírás a jóval szűkszavúbb Búvár Zsebkönyvvel, és a régiek emlékeivel is. Érdekesen hagzik ez a csírázást segítő forrázás is. A magok tényleg irdatlan kemények, ez a hőkezelés valószínűleg azért tud működni, mert a kemény borítású magokat a forró víz felpuhítja, így könnyebben hajt ki a magból a csíra.
Mindenesetre úgy tűnik megéri megkóstolni a mostanában betakarítható termését, és ha valakinek ízlik, és ráadásként van megfelelő helye a kertjében akkor talán csíráztatni, ültetni is érdemes lehet...
Sokfelé látni úton-útfélen a lepényfát (Gleditsia triachantos). Jellegzetes termése miatt szinte biztosan mindenki látta már, és csak reménykedünk benne, hogy nem csak mi nem ismertük a nevét. Az egyik őszi napon szedtünk egy zsákra valót, mert emlékeztünk arra, hogy szép, kemény magja van, így gondoltuk azokat kifejtve jó lesz játszani vele. Parkokban is gyakran látni ahogy zörgősre száradt termésével játszik a gyerekhad.
Nemrég gyűjtöttük be Nyözö gyerekkori könytárából közül a Búvár zsebkönyvek (és a hasonló Kolibri könyvek) sorozat példányait. Ezekben ugye az egyes témakörökben összegyűjtött növények, állatok, ásványok, stb. ritka kivételektől eltekintve rajzban voltak megörökítve. A növények pl. sokszor Csapody Vera csodálatos rajzaival, amiket szerintem kevés növénykedvelőnek kell bemutatni. Gondoltuk Emma is szívesen lapozgatja majd ezeket a könyveket. Előszedtük hát a Fák és bokrok c. kötetet (Móra Ferenc ifjúsági Könyvkiadó, Budapest 1982; ISBN 963 11 2981 0) hátha benne van ez a fa is. Gyorsan meg is találtuk, Bíró Krisztina illusztrációnak hála.
A növényről megtudtuk, hogy magyarul Lepényfa, vagy Krisztustövis a használt neve — utóbbi derengett is Nyözö fejében, de sohasem állt össze a név a növénnyel. Őshazája Észak-Amerika. Rendszeres metszéssel sövényként lehet nevelni, de ha ezt kihagyjuk terebélyes fává növekszik, akár a 20m-es méretet is elérheti. A virága nem túl feltünő, de őszre beérő termése 20-40cm hosszú, csavarodott hüvelytermés, ami sötétbarna színű. A könyvecske szerint tévesen sokan szentjánoskenyérnek hívják ezeket, és magról szaporításkor a csírázását forrázással(!?) siettetik.
A latin név birtokában már könnyebb volt tovább keresgélni a növényről. Nagyszüleink történeteiből gyanítottuk, hogy ezt a termést édességként csemegézték annó, így utána nézünk picit. Ilyen ügyekben szerintünk mérvadó a Terebess Kertek és konyhák rovata, nagyon sok hasznos információt lehet megtudni onnan. Sikerült is megtalálni itt is, de ezt a lapot valamiért most a bejegyzés írásakor nem lehet elérni, így kicsit bővebben is idézzük (a Google cache ugye ilyenkor jó barátunk):
Sokan szentjánoskenyérnek hívják, holott ez nálunk nem él meg, mert melegigényét a mi éghajlatunk nem elégíti ki. (Nevezik még krisztustövisnek is a töviskoronára emlékeztetve, de ez a faj a Szentföldön Krisztus korában sem élt, és most sem él, tehát nem lehetett a töviskorona alapanyaga.) Általában nagy, háromágú tövisei vannak — innen ered latin neve —, de ismert tövistelen változata is (var. inermis). [...] Levele az akácra hasonlít, csak jóval apróbb levélkékből áll. Egyszeresen vagy kétszeresen szárnyaltak. [...] Közismertsége ellenére kevesen tudják róla, hogy termése ehető magokat tartalmaz, egy-egy hüvely akár 25-33 szemet is.
[...]
Sem a fa, sem a termés nem szenved a kártevőktől, sőt a raktározott mag évek alatt is teljesen ép marad.
[...]
Könnyen telepíthető. Vethető magról, csak vetés előtt le kell forrázni, hogy kicsírázzon, vagy ültethető egyéves magcsemetéről is.
[...]
Egy internetes adat szerint az a terület, ami 1-1,5 t gabonát terem az 15-20 t glédicslisztet szolgáltatna. [...] Az egynyári hüvelyesekkel szemben előnye, hogy nem kell évente vetni, a különböző talajmunkálatokat és az ápolást elvégezni. Szedése is kedvező, mert a lehullott termések nem nyílnak fel, akár hónapok múltával is ráérünk összeszedni. A fejtést lehetőleg szabadban végezzük, mert a munka közben keletkezett por erősen irritálja a nyálkahártyákat.
[...]
Melegkedvelő faj, de –32°C-ig télálló. Talajjal szemben nem igényes, de előnyben részesíti a laza, homokos talajokat. Megél gyengébb sziken is. A szennyezett városi levegőt jól tűri. Fényigényes és gyorsnövekedésű, 20-25 m magasságot ér el. 8-10 éves korában kezd virágozni és teremni, és kb. 80 évet él meg.
[...]
Ezer mag tömege 182-200 g. (A lencse 30-80 g, a zöldborsó 100-400 g.) A mag általában barna, széles elliptikus, lapított, 8-10 mm hosszú, 6-8 mm széles és 3-4 mm vastag. A magban található mannogalaktán, enzimek, 3% zsíros olaj, zsírsavakkal (dihidroxisztearin, sativin, tetrahidroxistearinsav), 21% fehérje, 0,19% cukorszármazék (epikatechin-3-glucosid), phytosterin, ecetsav, tannin, flobafen és polifenol. (Hagers Handbuch) Az éretlen hüvely 30% cukrot tartalmaz. (Peter Betzell: Edible pods)
[...]
A magot körülvevő kocsonyás, édes anyagot tüdőbaj esetén fogyasztják, de a gyermekek csemegeként is szopogatják. Magját lencseszerűen lehet felhasználni. Rövid forralás után a meleg vízben állva megpuhul. (Hideg vízben való áztatásra nem reagál napok alatt sem.) Íze a tökmagéra emlékeztet. Őrölve zöldséglevesbe szórják, és kávépótszerként is ismert. Hazájában sör jellegű italt készítenek belőle. Alkalmas sövénynek, sőt nagyon jó mézelő és tűzifa is.
Látható, hogy kiválóan összhangban van a leírás a jóval szűkszavúbb Búvár Zsebkönyvvel, és a régiek emlékeivel is. Érdekesen hagzik ez a csírázást segítő forrázás is. A magok tényleg irdatlan kemények, ez a hőkezelés valószínűleg azért tud működni, mert a kemény borítású magokat a forró víz felpuhítja, így könnyebben hajt ki a magból a csíra.
Mindenesetre úgy tűnik megéri megkóstolni a mostanában betakarítható termését, és ha valakinek ízlik, és ráadásként van megfelelő helye a kertjében akkor talán csíráztatni, ültetni is érdemes lehet...
Azt hiszem, az utolsó olyan hétvégéink vannak, amikor a szép őszi lombok még a fákon vidították a szemet. Így gondoltam jól esik majd pár színes kép, hogy az első hó előtti unalmas, szürke időszakban legyen mit nézni.
Kisebb szél fújt egy hete, ami meg is tette a hatását: a fákról folyamatosan hullotak a levelek. Elsőként a gyertyánok aranysárga levelei hullottak alá puha takaróval borítva mindent. Őket követte a korábban őszülő tölgyek zörgős levéláradata (a késésben levő tölgyek még csak most sárgulnak). A tölgy általában tartja a színes leveleket amíg azok egységesen barnára nem száradnak, utána viszont 1-2 nap alatt képes több köbméternyi avart termelni.
A nagy levélesőbe beszállt a gyönyörű színekben pompázó juhar és som, galagonya, berkenye, mogyoró, hárs, jázmin, cseresznye és ki tudja még ki mindenki. A hóbogyó bokrokon is vakítóan fehérlenek a termések, az iszalag is kibontotta egész télen át díszlő gyapjas pamacsait. Ez utóbbi különsen látványos jelenség a narancsvörös juharfa levelei közé keveredve.
Azért a talajszinten sem volt unalmas a látvány: a lágyszárúak elmúlásukban is szemgyönyörködtetőek, mert sok vadvirág kimondottan szép színű levelekkel bír így ősszel. Az orbáncfüvek sárgás-vöröses színűek, elhervadt virágai kávébarnára cserződik. A szamócák jellegzetes háromtagú levele legtöbbször sötétvörösben pompázik, a cickafarkak mutatós formájú levelei pedig égő narancsban pompáznak. Az egyik kutyatej-féle pedig szép színátmenetes: fent zöld aztán gyorsan átmegy sárgába, és a töve narancsos-vörös. Hasonlóan színátmenetes a turkesztáni szil lombja is, néhol levélen belül is produkálja ezt. A harangvirágok és az ökörfarkak szürkére száradva magaslanak ki a fűből, a gyűszűvirágok barna terméstokjai pedig szépen felrepedtek a kacskaringós szárvégeken. Még a tavaszi kankalin szárából is látni párat, bár magját már elszórta a nyári időszakban.
Aztán 10-én megjöttek az első fagyos napok is, igaz ekorra már alig maradt levél a fákon. E sorok írásakor már csak a tölgyek egy kisebb része és pár juharfajta lombos, és a kertet jó 15-20cm vastag avartakaró borítja be egyenletesen.
A krizantémok pedig természetesen még mindig kitartóan virítottak, míg a hajnali fagyok nem jelentkeztek a hegytetőn. Az első pár fagyos reggel csak kifakította a színeit, de még most is vannak frissen kinyílt virágok. Ma napközben is csak 4-5°C volt, az északi oldalon levő tartósan árnyékos helyen még délben is deresek maradtak a földön a levelek. Lassan elalszik a kert növényvilága. Csak a madarak nyüzsögnek folyamatosan, begyűjtve az utolsó kalóriadús terméseket...
Időn határozottan késésben van az őszi erdő. Még mindig nem teljes a sárgaság, holott más években ilyenkor már alig van a fákon levél...
Jól megfigyelhető, hogy a kocsányos és kocsánytalan tölgyek biológiai órája nem együtt jár, hanem van közöttük 2-3 hét különbség...
A kertünkkel együtt számos kevésbé vágyott tereptárgyat is örököltünk. Ezek jellemzően a kerítés tövében, vastag avarréteg alatt lapulnak, amíg véletlenül rájuk nem találtunk...
Így jártunk egy már-már papírvékonyra rozsdásodott néhai festékes vödörrel is. Óvatosan kell felemelni, mert a füle könnyen kiszakadhat a rozsdából, másrészt az alja sem túlontúl tartós. Egy ideig bosszankodtunk ezen, aztán Emese kitalálta, hogy ültessünk bele valamit. A rozsdás cuccoknak vitathatatlanul van valami elmúlás hangulata — így jól beleillik az ősz legjellegzetesebb virága a krizantém.
Nem tudom ki hogy van vele, de nekem nagyon tetszik ez a virág. Igen tudom, hogy a klasszikus sztereotípiák szerint temetői virág, de annyira szép, sokféle formája, színe, mérete van, hogy mindenképpen szerettem volna a kertbe belőlük. Kicsit úgy vagyok velük, mint Gombóc Artúr a csokival: szeretem a sárgát, szeretem a lilát, szeretem a kisvirágút, meg a nagyvirágút, a hosszú szárút meg a kis gömböc alakúakat is...
A festékes vödrön kívül egy néhai szeneskanna is kapott egy tő krizantémot, így a bejáratunkat két szalmasárga virágú bokor díszíti: egyik festékes vödörben, a másik szeneskannában.
Azért nem mindegyik sínylődik egy rozsdakupac közepén. Került belőlük a félkész sziklakert peremvidékére is, és van még egy elültetetlen aminek jelenleg is keresem a helyét, bár lassan elmúlik a krizantém szezon is. A további szavak helyett inkább képeket adok (sikerült ugyanis egy kedves kollégának köszönhetően életre lehelni a fényképezőgépemet is), a növényt úgy hiszem úgyis mindenki ismeri a kedves Olvasók közül... :)
Emma már elmúlt 3 éves. Okos, aranyos, hisztis nagylány lett belőle. Egész ügyesen öltözködik, de még nem tudja begombolni a kabátját.
Ilyen bevezető után feltehetően arra gondoltok, hogy ok ok, ez mind szép és jó, de ez nem gyerekblog, mi keresnivalója van ennek egy kertblogban. Hát... egyrészt ugye nagyon büszke vagyok a lányomra, másrészt pedig az, hogy néhány új virág költözött hozzánk. Ezeket a virágokat nem kell locsolni, nem számít, hogy savas vagy lúgos nálunk a talaj, mindegy, mennyi napot kapnak, cserébe én határoztam meg, hogy milyen színűek legyenek, hány szirmuk legyen, hogy nézzenek ki. Röviden, varrtam Emmának egy virágoskertet, amivel gyakorolhatja a gombolást.
Nagyon ügyes, a nagy és közepes virággal már tökéletesen boldogul, a kicsivel még gyakorolni kell egy kicsit. Mondtam már, hogy nagyon büszke vagyok a lányomra?
Szeptemberben több növényt is át kellett telepítsek a kerten belül. Részben praktikus okokból, részben pedig kárelhárítási célból.
Elsőként a gyümölcsbokrainkat költöztettem, még a kellemes nyárias időben. Ennek a költözésnek volt az oka, hogy igen lassan növekedtek, és láthatóan csak tengődtek a kerítés mellett. Gyanítom túl sok volt nekik az árnyék. Ezt onnan is gondolom, hogy egy ribizlit 2 évvel később ültettünk el, de naposabb részre, és bizony látványosan szebben fejlődött. Így az egész társaságot kiültettem őket egy relatíve napos területre. Egész könnyen ki tudtam ásni a ribizli és egres bokrokat, tekintve hogy az ültetéskor már kőmentesítve lett a régi élőhelyük. Az új is könnyen csákányozható volt, "hála" a szárazságnak. Még 40-50cm mélyen is csak nagyon finom por volt, azaz teljesen kiszáradt a föld. Ültetés előtt jól belocsoltam a gödröket, de meglepő módon alig nyelte a vizet, szinte gurultak a cseppek a por felületén!
A fűszerkertet is akartuk hosszabb távon költözttetni, mert a mosatni helyén más terveink vannak, kicsit elhamarkodottan kerültek beültetésre. Ez még nem volt ugyan esedékes, de amikor egyik nap hazaértünk, a fűszerkert és a díszcsorbák helyén 40 mázsa fa alkotott csinos kupacot. Ugyan nem voltunk otthon, de lerakodták a tüzelőt — jó közel a házhoz, ami persze egyrészt előny, valamint másrészt. Így "kisebb" talicskázás után napvilágra került két bokor meggyötört levendula, amelyek rögvest költöztek is új helyükre. A lestyán tőből leszakadt, talán újrahajt majd, mindenesetre nem bolygatjuk egyenlőre. Amit ez már túlélt ahoz képest ez a kis fatámadás pihe dolog. :) A curry, rozmaring, citromfű jó eséllyel túlélte, de még a régi helyükön vannak. Ki kell még találni hogy is lesz ez a fűszerkert, és akkor ezek is mehetnek.
A díszcsorbákat kicsit később mentettük meg, azok jórészt túlélték a farakást. Egyrészt mert a fűszerkert szélén sorakoztak, így általában a fát is átdobálták felettük, másrészt meg már elvirágoztak. Amikor elültettük picike, centiméteres hagymái voltak, most magam is meglepődtem mennyire megnőttek. Legalább kétszer akkorák lettek, de több példány háromszoros méretű volt, és kicsi sarjhagymákat is felfedezni véltem. Eddig szép sorban voltak ültetve, most a sziklakert mellett kerültek elhelyezésre, kisebb csoportokba szervezve — valószínűleg a hosszú, nyúlánk növények így mutatósabbak lesznek. Nem találtam meg mindet, talán majd tavasszal...
Hosszú ideje nem jelentkeztünk, pedig lett volna miről írni, számos téma itt maradt vázlatban. Így igazából magam sem értem miért laposodott el ennyire ez a blog, biztosan benne van a váratlanul elhalálozott fényképezőgépem is, meg a brutálisan száraz nyár is. Talán még feltámasztható ez a blog — feltéve ha maradtak olvasók. Remélem a 100. bejegyzés lendülete kitart majd a továbbiakban is.
A tavalyi özönvizes időszak után ismét fura nyarunk volt. Gyakorlatilag július első felétől egyetlen csepp eső sem esett egészen október elejéig. Néha csak kilométereken múlott egy-egy kiadós zivatar, de valahogy mindig elkerülte a hegytetőt az áldás. Ennek örömére a ház mellett bokáig ért a por, augusztus végére már látszott a vízhiány az öreg tölgyeken is, a gyertyánok meg zörgősre száradt levelekkel borították be a kertet. A mindenféle bokrok bágyadtan lógatták leveleiket. Vadvirág is csak mutatóban volt a kertben, a dús rét is gyakorlatilag kiégett, és a szeder termése is nagyon kevés volt az idén.
Különös tekintettel, hogy lassacskán eljöttek azok az idők, amikor ténylegesen a kertünkről lehet valamit írni, nem pusztán vadvirágos témákról lehet beszámolni. Vágjunk bele rögtön a közepén, azaz annál a pontnál, hogy hogyan is kezdődött el a sziklakertünk kialakítása.
Sokszor tréfálkoztam azzal, hogy mifelénk az ásót csákánynak hívják. Ez ugye abból adódik, hogy a hegy tetején levő telkünkön gyakorlatilag egy vékonyka erdőtalaj van csak, ami persze éppen csak elfedi a sziklákat. Már ahol elfedi egyáltalán. :) Sokszor jártam úgy, hogy egy kosárnyi sziklát szedtem ki egy 9cm-es cserépnyi növényke kedvééért. Már a területünk legelső bejáráskor megkedveltem egy nagyobbacska sziklát, ami dacolva a hegyi rétünk bujaságával egy kb. méter hosszú, 60-70cm széles területen kidugta a hátát a földből. Korábban ez mellett volt a "fekvőfenyő", így növény nem sok volt körülötte, csak áprilisban vidámkodott ott néhány tavaszi kankalin, meg szamócák zöldeltek elszórtan.
Valami hirtelen felindulásból szeptember 25-én megragadtam a csákányt, és gondoltam megnézem már mekkora is az előbb említett kő. Szépen elkezdtem körbebontani, a csákány csak úgy szaladt bele a porszáraz földbe. A kitermelt földdel elkezdtem a terepet kiegyenlíteni, ugyanis a kerítés felé erősen lejt.
Csákányozás közben jutott eszembe, hogy ha már itt ez a szikla, akkor mi lenne ha egy sziklakert középponti elemévé válna? Kő van bőven, és egyre több lesz belőle, így a költségvonzata minimális. Az ötlet megtetszett, így tovább bányásztam a földet, mígnem a szikladarab ami korábban alig 10 centit állt ki a földből kezdte megmutatni magát. Először abban reménykedtem, hogy majd valami nagy monstrum lesz, mélyen lent a földben, és akkor egy meredek sziklafalat alkot majd a kertben, de úgy tűnik lapos. Amikor 20-30cm mélyre jutottam, az addig meglepő módon a kövön békésen ücsörgő Emma csillogó szemekkel megkérdezte, hogy:
— Apaaa körbeszaladgálhatom ezt a nagy kövedet?
Ekkor már egy nagy amőba alakú, vízszintes aljú terület éktelenkedett a kertben, állábaival kiharapva az ősgyepből egy jókora területet. A terület egyik szélénél pedig ott terpeszkedett a kő! Miközben Emma nagy brummogással birtokba vette az amőbát, én meg a lapát nyelére támaszkodva élveztem a körpályára állt apróság látványát, megindult a fantáziám. Gondoltam az eddigi ültetések során kitermelt brutális mennyiségű kőből csinálok valami nagy halmot, hagyva kisebb földfülkéket a kövek között és majd azokat ültetem be. Esetleg meg kellene próbálni megbillenteni a nagy követ és alátámasztani, hogy jobban érvényesüljön a tömbje. Már-már nekiveselkedtem, amikor megütötte a fülemet a még mindig rendületlenül keringő Emma folyamatos csacsogása:
— Brrrrr-brrrr. Piros a lámpa megállás! Már zöld, mehetünk tovább. Hoppá! Itt csobog egy patak, úsznak a halacskák... Brrrrrr-brrrrr... — és csak berregett tovább körbe-körbe, csak a piros lámpák állították meg nagy ritkán.
Patak? Hm, ez nem is rossz! Mi lenne ha a szikla egy sziget lenne egy viszonylag kis vízmélységű tavacskában, ahol a madarak jókat tudnak fürdőzni a nagy kövön és a vízbe tett kisebb nagyobb lapos sziklákon állva, lehetne benne pár kóbor halacska is végeredményben. Ennek építenék egy vadregényes sziklás peremet mindenféle mohás kövekkel, eldugott virágokkal, körbe a kerítés felé valami nagyobb termetű bokros növény kellene. A terület naponta pár óra napot kap, ami nálunk relatíve a legjobban benapozott helyek egyikévé teszi. Mindez amúgy is a tervezett pihenőkert területe, ott éppen jó lenne a hangulata, Emma is bizonyára élvezettel tanulmányozná a vízi, és vízparti élővilágot. Végeredményben szinte minden megvan helyben ami kell a terv végrehajtásához! Ennyit a sok előre skiccelgetésről és álmodozásról. Sokszor a hirtelen jött ötletekből lesznek a legjobb dolgok.
Szóval így lett a szárazságból sziklakert és egy majdani kerti tó. Előbbi már nagyrészt megvalósult, utóbbi értelemszerűen majd tavasszal lesz esedékes. A sziklás részek kialakítását megkezdtem még idén ősszel, mondván nem baj az, ha a téli hó, olvadás összetapasztja a kövek közé töltött port., másrészt meg pár hagymás növény beültetésére is remek ez az alkalom. A következő bejegyzésekben megpróbálom összefoglalni, hogy hogyan is alakul a kivitelezés.