Oldalak

2016. november 19., szombat

Az első fagyok

November második hetében beköszöntöttek az első fagyos napok. Igaz azóta ismét lanygos tavaszillatú időjárás van, de azért talán érdemes közreadni pár képet erről az időszakról is.

November 11-én még éppen csak fagyott, ekkor a hideg éjszaka után hajnalban egy kintfelejtett csészében érdekes jéghidakat vert a természet. A rezzenéstelen víztükörben csodálatosan tükröződött a hajnalpír, a kicsit fátyolos időben egészen fesői színeket produkált az ég. Lent a völgy mélyén ködbe burkolódzott a falu.



A 11-i hajnal Nyözö fotóin...

A Rhododendron lutheum ekkorra már egészen vörös színekben pompázott, levelei a hidegben ernyedten lógtak.

Ezt követően jött egy nagyjából egy hetes időszak, amikor egyre hidegebb volt hajnalonta, de napközben azért kellemes hőmérséklet uralkodott. Nem kellett sok idő, hogy a kerti tavon is megjelenjen az első jégréteg. November 17-re már erősen jégkásás, helyenként összefagyott vízfelületet talált fotózás közben Emese. A vízi jácintok is befagytak a jégbe, a kagylótutajok viszont behúzódtak a víz alá. Odakint szép lassan elcsendesedett a vízi világ.



Emese fotói november 17-én a kerti tó már kásásodó felszínéről.

2016. november 2., szerda

Október-november fordulóján

Gyönyörű napfényes időjárás volt a hónapfordulón, csak az erős, csípős szél zavart néha.

Csodaszépek a napfényes reggelek. Amikor először az őszi színekben pompázó tölgyek tetején jelenik meg az aranyló napfény, majd gyorsan lekúszik a napfény.


Az előkert október 31-én reggel. A keleti horizont hegyei miatt az aljnövényzet nem kap kora reggeli napot.

Nemrég Kata blogjában olvastam érdekes dolgokat az őszi lombszíneződés kapcsán — érdemes elolvasni, és nem utolsósorban megnézni a szokás szerint gyönyörű fotókat. Néztem a Rhododendron lutheum gyönyörű lombszínét, és máris azon töprengtem, hogy vajon miért is ilyen érdekesen színeződik ez a kis bokor. Először ugyanis kívül zöld maradt, de a belső levelei szép aranysárgák lettek, aztán a külső zöld levelek fokozatosan narancsos-pirosas színt öltöttek. A Kata által írottakat összekapcsolva a növény árnyékkedvelő voltával azt hiszem lehet erre is logikus magyarázatot találni:
a belső levelek eleve kevesebb fényt kapnak, és eleve öregebbek is — így nem túl hatékonyak már ilyenkor. Valószínűleg ezekben kezd el először lebomlani a klorofill, így előtűnik a levelek sárga alapszíne. Közben azonban a hűvös idővel a rhododendronok feletti fák is intenzíven kezdik hullajtani a leveleiket, így több napfény jut le a cserjeszintre. Ezért a külső, fiatalabb levelek elkezdik a védő vörös szín felvételét — hiszen az eleve árnyékhoz szokott növények a fényre talán érzékenyebbek az átlagnál.


Labdarózsa felülnézetben...

...és egy őszi rügy a labrarózsán.

Az ellenben érdekes kérdés miért kezd az egyre hűvösebb időjárás ellenére intenzív rügyezésbe mindkét rhododendron és a labdarózsák is? A lombhullató esetleg az ősszel elkezdődő cukorraktározás miatt előlló többletenergiát használhatja fel ilyenkor, de vajon stratégiailag mit nyer ezzel a szűk hónapok előtt egy örökzöld változat?

A labdarózsa (Viburnum opulus 'Roseum') bokraink ellenben még inkább zöldek mintsem sárgák — holott ez a növény nekem az egészen élénkpiros őszi leveleiről volt eddig ismert. Mindenesetre ha lesz viráguk tavasszal, akkor már így is megérte ezeket beültetni az idén nyáron — bár szerintem még ezek a bokrok kicsik ehhez. Sokkal valószínűbb azonban, hogy ez a növény több naphoz szokott, így a félárnyékos fekvésben nem kell neki a vörös védőszín. Ezekről a növényekről még nem beszéltem részletesebben, álljon hát itt végül pár mondat róluk is.

Még a nyár folyamán kerültek be a kertbe, ismételten Nóra szponzorálásával. Nála ugyanis szép nagy labdarózsa bokrok vannak a kerítésnél, és többször is megcsodáltam az őszi színpompáját. Idény nyáron Nóra hozott nekünk két kis fattyat, amit sikerült kiásni az ő bokrai tövéből. Ezek kerültek aztán a Rhododendron Lutheum közelében kipucolt területre, egy a hátsó kert felé induló kerti utacska két oldalára. Ha megnőnek, akkor egyfajta kaput képeznek majd a kert tavakon túli zónájába.


Ősz a kert déli részén...